• Képzési és Tábor Központ Szentes-Magyartésen

Nyári táborainkról

Kategória: Hírek Megjelent: 2017. augusztus 01. kedd

Nyári szakmai táborainknak ebben az évben is a tompaháti Bagoly Szállás adott otthont.

A 15-19 éves generáció tábora a Kommunikáció témája köré épült, így ez is lett a tábor címe.
A kommunikációval, annak problémáival igyekeztünk minél több oldalról, és több fajta módszer mentén foglalkozni. Ennek során előkerültek a kommunikáció alapvető nehézségei, az egymásra figyelés, a megfelelő nyelv és testbeszéd kiválasztásának fontossága, ahogy a különféle kommunikációs csatornák, eszközök használata is. Kiemelt szerepet kapott az is, hogy a jelenkor egyre terjedő, meghatározó elektronikus kommunikációs eszközei hogyan használhatóak helyesen, biztonságosan.
A tábor szerves része volt persze több szórakoztató program is – a strandolástól és a foci-meccsektől a különféle dramatikus játékokon át a közkedvelt „Beugró” és „Maffia” játékokig. Ezek jól sikerültek, hiszen sok-sok éven át összeszokott csapattal éltük meg ezeket. A résztvevők lassan fiatal felnőtt korba lépnek, és így a tábori élményeket is másképpen élik már, mint néhány évvel ezelőtt. Így amellett, hogy játszi könnyedséggel hoztunk létre komoly szakmai eredményeket, felszabadultan tudtunk egymásnak is örülni – még mi, a táborvezetőség is.

A „Beszélgetések” címmel megrendezett táborunka 11-15 éves generáció részére valósult meg. Itt a tizenévesek egymás közti, iskolai és családi kommunikációjának kérdéseivel foglalkoztunk – alapvetően beszélgetős formában.
A szakmai programok során különféle beszélgetésekben, gondolat-gyűjtések során és szituációs játékokon keresztül osztottuk meg egymással, mit is gondolunk a tizenévesek klikkjeiről, a félreértésekből származó konfliktusokról, vagy arról, hogy hogyan kezelhetőek az igazán bosszantó helyzetek. Külön izgalmas volt, amikor megvizsgáltuk, hogy a családon belül egy-egy konfliktus során ki miért úgy viselkedik, ahogy.
A táborban persze a szakmai munkán túl szórakoztunk is sokat, bementünk a szentesi strandra, minden lehetséges időszakban sportoltunk, és volt sok vicces dramatikus program is. Így a nagy hőség ellenére is egy kivételesen sikeres, és vidám táborunk lehetett.

b_250_250_16777215_00_images_hirek_2017_gyujtjuk_a_hireket.jpg

Kárpáti Lajos: Közéleti tábor Bagoly Szálláson (Hir45.hu, 2017. július 21.)

Részletek a résztvevők értékeléseiből

„... Személy szerint, én nagyon jól éreztem magam a táborban, ezért nem sok negatívumot tudok felsorolni, de az egyik, amit elég sok ember fel is hozott, az az, hogy nagyon sűrűn voltak a programok, és alig maradt időnk másra, mint például beszélgetni egymással és jobban megismerni egymást. Ezt részben azért is sajnálom, mert a sok program miatt pihenő időben inkább beszélgettem az emberkékkel vagy pihentem, de nem igazán kézműveskedtem, és nagyon restellem, de az újságba sem adtam bele apait-anyait. És tudom, hogy ez az én hibám, hogy nem álltam oda, de szükségem volt egy kis semmittevésre is, hiszen csoportmunkán úgy érzem, hogy a maximumot nyújtottam az idő nagy részében. Viszont az volt az egyik nagy előnye a sok programnak, hogy nem jutott időm a telefonozásra, aminek kifejezetten örültem, mert itthon sajnos viszonylag sokat telefonozok, és a barátaim körében még így is úgy érzem, hogy én telefonozok a legkevesebbet.
Egy másik dolog, ami szerintem nem volt a legjobb, hogy néha a bemelegítő játékokból vagy a sportsávból csíptünk le, miközben ezeknek nagy jelentőségük lett volna azért, mert az ötletgyűjtések és gondolkodások közepette, amelyek mind agyban játszódnak le, nagy szükségünk van a testmozgásra is, hogy ne csak szellemileg,hanem fizikailag is fejlesszük magunkat.
Emellett az előadásokra csak annyi felkészültségi időnk volt, hogy eltervezzük, mit fogunk csinálni, ennek következtében nem maradt időnk próbálni. Ez nem feltétlenül negatívum, csak például én jobban elő tudom adni a szituációkat, ha elgyakoroltam már, mintha improvizálnom kéne. De lehet, hogy pont ezért volt jó, hogy nagyrészt improvizálnunk kellett, mert így azt is tudtam fejleszteni.
Amit még sajnálok, hogy a számháborúra olyan kevés idő jutott,mert azt nagyon élveztem, és szívesen folytattam volna még.
Körülbelül ennyi lenne, ami nem tetszett, de amúgy minden más szuper volt. És ezt teljesen komolyan is gondolom, mert másképp nem járnék évek óta a VE-Gába! ...”

„... Nagyon tetszett az idei tábor is, nagyon jól éreztem magam, szuper volt a szervezés!
Voltak dolgok amelyek nagyon tetszettek, de voltak olyanok is, amiken szerintem lehetne változtatni/javítani néhány ezek közül:
Negatív:
Szerintem kevés volt a média része a tábornak, lehetne jövőre egy kicsit több, szívesen megnéznék még egy-két Rockjátékot!
Néhány programot a segítők vezettek, és ezek nekem nagyon tetszettek, ezekből lehetne több.
Régebben Pali beszédeit unalmasnak és hosszúnak találtam, ezzel szemben ma már egyre jobban értem/átérzem a beszédek tárgyát, lényegét. És a mostani táborban szerintem pont „egészséges" mennyiségben voltak. És itt már át is tértem a szerintem pozitív dolgokhoz a táborban.
Nagyon tetszett a hét elején lévő vetélkedő, szerintem jól összekovácsolta a társaságot.
Jól sikerült a táncház, nagyon élveztem, ilyesmi lehetne jövőre is.
A pihenőnap szerintem tökéletesen sikerült, pont a legjobb időben van a hét közepén, amikor már mindenki kezd fáradni, elviselhetetlenné válni.
Jó volt a Szituációs és a Mese tréning is, legjobban mégis a Drámajáték tetszett, mivel itt volt a legtöbb időnk a felkészülésre és ekkorra már jól összeszokott a csapatunk, könnyen ment a történet felépítése.
Az Erdélyiek által hozott „vita" játék nagyon király volt, jövőre is lehetne ilyesmi!
A Sportsáv az egyik kedvenc része volta a napomnak, jót fociztunk a tompaháti srácokkal, szerintem ők is élvezték, és ez egy nagyon jó módszere a beilleszkedésnek, a helyiekkel való megismerkedésnek.
A tábortűz szerintem nagyon jó program, minden táborban ilyenkor, a tűz körül érzem magam igazán VE-GA tagnak.
Az utolsó este is nagyon jól volt megszervezve, tetszett a közös beugró, filmnézés.
Utolsó nap is nagyon tetszettek a programok (itt nem feltétlenül a nagy takarításra gondolok (!), de az angyalka zárás, búcsúcsomag osztás nagyon jól sült el. A több órás zsebkendőlógatós búcsúzással nem nagyon tudok azonosulni, de idővel majd még szokom (kénytelen leszek).
Szeretném, hogy a következő tábor is ilyen jó legyen!...”

BAGOLY HÍREK (*.pdf - letölthető)