Ma hazánkban még nem köznapi dolog a tudatos segítői tevékenység abban az értelemben, ahogy azt alapvetően Rogers értelmezte és fogta fel.
A VE-GA a maga segítői természete és gyakorlata alapján - számbavéve az eredményeket és a gondokat - két konferenciát is szervezett (2001-ben Szolnokon és 2002-ben Szentes-Magyartésen), amelyek kapcsán alaposan kidolgozta és vitára bocsátotta a maga nézeteit, elgondolásait. 2003 évben pedig akkreditáltattuk 120 órás "A kortárssegítők kiválasztása és képzése" című pedagógus továbbképzési anyagunkat (egyben a vegalógia lényegének a külső érdeklodok számára is értheto és koherens összefoglalását).
Ezek az anyagok elérhetőek, de a jelen honlapon is található egy más aspektusú segítőiséggel foglalkozó anyag ("Gondolatok a közhasznú civil kompetenciákról").
Most azonban nem a fentiekben foglaltakat akarom összefoglalni, elemezni, hanem a segítőiségnek egy olyan mélyebb rétegét szeretném megvilágítani, amely azt méltán emeli be a VE-GA általános erkölcsi elvei közé is.
Ebben az értelemben - a köznapi konkrét segítői tevékenységeken túl - a segítőiség és az általában vett segítői attitűd sajátos erkölcsiségként, magatartásként és a legtágabban értelmezett sajátos kommunikációs tudásként létezik.
Az értelmezésnek ezen a szintjén sem változik meg a segítőiség azon rogersi felfogása, hogy a segítő az éppen aktuális gondjaival csatázó - egyébként egészséges szellemű és lelkű - ember belső erőforrásait segít mozgósítani, önös érdek és cél nélkül, tisztázott keretek között ("szerződéssel"). Csakhogy a vizsgált gondok köre ezen a szinten nem azonos a - bármilyen fontos - köznapi gondokkal.
Az akarva-nem akarva történő egyéni világtörténelmi sorsra jutással illetve annak körülményei között magángonddá váltak/válnak egyáltalán nem közvetlen-köznapi gondok is.
A posztmodern (manter-imperialista) korunk pedig számos olyan fejleményt hozott, amelyek még a hagyományos köznapi gondok kezelését is megnehezítik.
Ezen fejlemények jelentőségének megértéséhez - elnézést az ismétlésekért - nélkülözhetetlen a kultúra átfogó fogalmának ismerete (lásd: "Az Európa-paradigmáról és a magyarságról - II."). "A kultúra szerintem nem más, mint a történelmileg és társadalmilag rendelkezésre álló értékek adott társadalmi kombinációs kézsége, amely kombinációkkal az ember kezeli gondjait, kielégíti az igényeit." Ebből az aspektusból persze minden olyan természeti és emberi dolog érték, amelyek kombinációival gondok kezelhetők és igények elégíthetők ki.
Ennek tükrében, mik is a legfontosabb fejlemények posztmodern korunkban?
A posztmodern kor (manter-imperializmus) embere "fogyasztói bérmunkássá" vált (lásd: "Van-e alternatívája a fogyasztói bérmunkás életstratégiájának a bérmunkások világában?"). Ez a fogyasztói bérmunkás már elvesztette illetve elveszti a történelmi léptékben kialakult és megörökölt kultúráját. Jobb esetben multikultúrálódik, rosszabb esetben "amerikanizálódik", "mac-kultúrálódik".
Az előbbi a posztmodern sajátos elitszüleménye, a második pedig tömegkommunikációs agyszüleményeit jelenti azoknak a multiknak, akik ezt sugallják, hogy ha az én fogyasztóm vagy, megadok neked mindent.
A "fogyasztói bérmunkás" tehát elveszti eredeti kultúrális örökségét és nem kap helyette nem hogy az új korra megfelelőt, de a régi elégséges pótlékát sem. Így zuhannak a nyakába - kikerülhetetlenül - az egész világ gondjai is.
Nyilvánvaló, hogy a segítőiség - a VE-GA segítői felfogásában - így sokkal mélyebb tartalommal telik meg, mint pusztán a hagyományos értelmu köznapi segítői tevékenység.
Különösen így van ez kelet-európai és ezen belül a magyar személyiség-rangúsági és általános teljesítmény-viszonyok között.
Az előbbire jellemző a jelentős kihívások gyermekrangúsító (infantilizáló) hatása. A másodikra pedig jellemző az, hogy az egyének teljesítménygörbéje jellegzetesen "szinikus".
Mindkettő és különösen a kettő együtt, önmagában és régebben is indokolta volna a segítő attitűdű teamok kialakítását, amelyek ezeket a labilitásokat kiegyensúlyozták volna az éppen "mélyrepülők" segítői támogatásával.
A posztmodern korban, különösen annak kelet-európai, ezen belül magyar alkotó teamjai (közösségei) nem nélkülözhetik ezt a segítőiséget, amelynek egyik kihordója a VE-GA.
A VE-GA a maga segítői természete és gyakorlata alapján - számbavéve az eredményeket és a gondokat - két konferenciát is szervezett (2001-ben Szolnokon és 2002-ben Szentes-Magyartésen), amelyek kapcsán alaposan kidolgozta és vitára bocsátotta a maga nézeteit, elgondolásait. 2003 évben pedig akkreditáltattuk 120 órás "A kortárssegítők kiválasztása és képzése" című pedagógus továbbképzési anyagunkat (egyben a vegalógia lényegének a külső érdeklodok számára is értheto és koherens összefoglalását).
Ezek az anyagok elérhetőek, de a jelen honlapon is található egy más aspektusú segítőiséggel foglalkozó anyag ("Gondolatok a közhasznú civil kompetenciákról").
Most azonban nem a fentiekben foglaltakat akarom összefoglalni, elemezni, hanem a segítőiségnek egy olyan mélyebb rétegét szeretném megvilágítani, amely azt méltán emeli be a VE-GA általános erkölcsi elvei közé is.
Ebben az értelemben - a köznapi konkrét segítői tevékenységeken túl - a segítőiség és az általában vett segítői attitűd sajátos erkölcsiségként, magatartásként és a legtágabban értelmezett sajátos kommunikációs tudásként létezik.
Az értelmezésnek ezen a szintjén sem változik meg a segítőiség azon rogersi felfogása, hogy a segítő az éppen aktuális gondjaival csatázó - egyébként egészséges szellemű és lelkű - ember belső erőforrásait segít mozgósítani, önös érdek és cél nélkül, tisztázott keretek között ("szerződéssel"). Csakhogy a vizsgált gondok köre ezen a szinten nem azonos a - bármilyen fontos - köznapi gondokkal.
Az akarva-nem akarva történő egyéni világtörténelmi sorsra jutással illetve annak körülményei között magángonddá váltak/válnak egyáltalán nem közvetlen-köznapi gondok is.
A posztmodern (manter-imperialista) korunk pedig számos olyan fejleményt hozott, amelyek még a hagyományos köznapi gondok kezelését is megnehezítik.
Ezen fejlemények jelentőségének megértéséhez - elnézést az ismétlésekért - nélkülözhetetlen a kultúra átfogó fogalmának ismerete (lásd: "Az Európa-paradigmáról és a magyarságról - II."). "A kultúra szerintem nem más, mint a történelmileg és társadalmilag rendelkezésre álló értékek adott társadalmi kombinációs kézsége, amely kombinációkkal az ember kezeli gondjait, kielégíti az igényeit." Ebből az aspektusból persze minden olyan természeti és emberi dolog érték, amelyek kombinációival gondok kezelhetők és igények elégíthetők ki.
Ennek tükrében, mik is a legfontosabb fejlemények posztmodern korunkban?
A posztmodern kor (manter-imperializmus) embere "fogyasztói bérmunkássá" vált (lásd: "Van-e alternatívája a fogyasztói bérmunkás életstratégiájának a bérmunkások világában?"). Ez a fogyasztói bérmunkás már elvesztette illetve elveszti a történelmi léptékben kialakult és megörökölt kultúráját. Jobb esetben multikultúrálódik, rosszabb esetben "amerikanizálódik", "mac-kultúrálódik".
Az előbbi a posztmodern sajátos elitszüleménye, a második pedig tömegkommunikációs agyszüleményeit jelenti azoknak a multiknak, akik ezt sugallják, hogy ha az én fogyasztóm vagy, megadok neked mindent.
A "fogyasztói bérmunkás" tehát elveszti eredeti kultúrális örökségét és nem kap helyette nem hogy az új korra megfelelőt, de a régi elégséges pótlékát sem. Így zuhannak a nyakába - kikerülhetetlenül - az egész világ gondjai is.
Nyilvánvaló, hogy a segítőiség - a VE-GA segítői felfogásában - így sokkal mélyebb tartalommal telik meg, mint pusztán a hagyományos értelmu köznapi segítői tevékenység.
Különösen így van ez kelet-európai és ezen belül a magyar személyiség-rangúsági és általános teljesítmény-viszonyok között.
Az előbbire jellemző a jelentős kihívások gyermekrangúsító (infantilizáló) hatása. A másodikra pedig jellemző az, hogy az egyének teljesítménygörbéje jellegzetesen "szinikus".
Mindkettő és különösen a kettő együtt, önmagában és régebben is indokolta volna a segítő attitűdű teamok kialakítását, amelyek ezeket a labilitásokat kiegyensúlyozták volna az éppen "mélyrepülők" segítői támogatásával.
A posztmodern korban, különösen annak kelet-európai, ezen belül magyar alkotó teamjai (közösségei) nem nélkülözhetik ezt a segítőiséget, amelynek egyik kihordója a VE-GA.
*
Röviden összefoglalva.
A fejlett "nyugati" országokban, ahol a polgárok tömegeit a felnőtt rangúság viszonylag stabil állapota jellemzi és a teljesítményük jellemezően kiegyenlített - egyenletes magas színvonalú - a segítői szituációk jellemzően egyéniek, egyediek. Ez egyben azt is jelenti, hogy jellegzetesen nem munkahelyi illetve szervezeti-közösségi szituációk, hanem magánéletiek.
Ezzel szemben Kelet-Európában - ezen belül Magyarországon - változékony a személyiség rangúsági állapot és szinikusan változó a teljesítmény a munkahelyeken, a szerveződésekben és a közösségekben is.
Jellemző, hogy miközben egyesek a "spiccre" kerülnek, addig mások "maguk alá".
Itt nem az a helyzet, hogy az egyéneknek van szüksége kultúrált segítőkre, hanem társadalmi szinten van szükség sajátos segítői kultúrára, a (hagyományos) magyar kultúra részeként.
Csakhogy a jelen időszakban, a posztmodern (manter-imperialista) korban alapvető támadás éri a (hagyományos) magyar kultúrát is, megnehezítve ezzel a már meglévő gondok és igények kezelését is.
Közben pedig ezen gondok és igények alapvetően változnak meg, bővülnek ki. Ilyen körülmények között szükséges egy (magyar) segítőiség kihordása.
A fejlett "nyugati" országokban, ahol a polgárok tömegeit a felnőtt rangúság viszonylag stabil állapota jellemzi és a teljesítményük jellemezően kiegyenlített - egyenletes magas színvonalú - a segítői szituációk jellemzően egyéniek, egyediek. Ez egyben azt is jelenti, hogy jellegzetesen nem munkahelyi illetve szervezeti-közösségi szituációk, hanem magánéletiek.
Ezzel szemben Kelet-Európában - ezen belül Magyarországon - változékony a személyiség rangúsági állapot és szinikusan változó a teljesítmény a munkahelyeken, a szerveződésekben és a közösségekben is.
Jellemző, hogy miközben egyesek a "spiccre" kerülnek, addig mások "maguk alá".
Itt nem az a helyzet, hogy az egyéneknek van szüksége kultúrált segítőkre, hanem társadalmi szinten van szükség sajátos segítői kultúrára, a (hagyományos) magyar kultúra részeként.
Csakhogy a jelen időszakban, a posztmodern (manter-imperialista) korban alapvető támadás éri a (hagyományos) magyar kultúrát is, megnehezítve ezzel a már meglévő gondok és igények kezelését is.
Közben pedig ezen gondok és igények alapvetően változnak meg, bővülnek ki. Ilyen körülmények között szükséges egy (magyar) segítőiség kihordása.
Szentes, 2004. december
Korom Pál