Vége az interjúnak. Gyárfás - egyben a Magyar Úszószövetség elnöke - elcsendesedve ül és nézi az asztalt. Kiss Miklós, 64 éves, tisztességben megőszült úszóedző kicsit előrehajolva, magába - roskadva ül. Nem sír, bár a könnyek ott vannak a szemében. Ettől a dolog még rosszabb, hiszen látszik: ez az ember nem tud sírni; ki tudja mióta, igazán oka sem volt rá, mert ez egy derűs lelkű, a hivatásában teljes egészében feloldódó, a tulajdon öregedésével is régen megbékélő férfi.
"Nyilvánvalóan közszeretetnek örvendő", "számomra hiteles ember" - ahogy Verebes mondja, nem sokkal utána.
Ezt az embert vagy két héttel előbb a tulajdon kertjéből vitte el bilincsben fél tucat rendőr, mert egy hét éves úszópalánta kislány azt mondta edzés után, odahaza a szüleinek, hogy... Hogy mit mondott, azt persze még most se tudni, csak annyit - közel két hét után - hogy "fajtalankodott" vele (már ahogy ezt a jegyzőkönyvet felvevő rendőr "magyarra fordította").
Az elszörnyedt szülők azonnal a Rendőrséghez fordultak és a Rendőrség meg - teljesen szabályszerűen - eljárt.
Így aztán "Miki bá" eddig az előzetesben ült - ide-oda bilincsben vezetgetve, a szabályszerű eljárás okán - néhány napig egy bohém lelkű mobilrabló srác társaságában, aztán egyedül, a smasszerek által spontán módon biztosított "kényelemben".
Közben kiderült - ha nem is de juris még, hanem csak de facto - hogy ártatlan, bár ezt így - de facto - eddig is tudta mindenki Gyárfástól és Egerszegi Krisztinától kezdve azokig az anyukákig, akik hétévesen maguk is a Mesterhez jártak és persze elé járultak ők is a maguk simogatásáért, puszijáért.
Most tehát kikerült a sittről az ősz Mester - a maga befelé pergő könnyeivel - mert mázlija van. Egy nyolc éves fiúcska ugyanis tanúsította - amit Ő ugyan váltig állított eddig is - hogy a Miki bá be se ment a bűntett helyszínére, a szertárba, hanem mindvégig annak üvegajtajában állt.
No és ha bemegy?! Mondjuk azért, mert úgy dönt, hogy két nagyszivacs kevés annyi gyereknek és maga is kihoz vagy négyet?
Akkor most akár tíz évet is ülhetne, de minimum hónapokat az előzetesben, mire a pszichológusok valamennyire megegyeznek (akik meg ne haragudjanak rám, de jó tapasztalataim nem nagyon vannak róluk, úgy általában).
Ez az egész dolog sokkal rettenetesebb, mint gondolni lehet és sokkal ostobább is.
Miki bá ugyanis, ahogy sok ezren gyerekedzők - köztük sok éven át magam is - számtalanszor fogtuk meg kisfiúk és kislányok testét, megsimogattuk, átöleltük, sőt esetenként meg is pusziltuk őket (sőt, mint írtam, még az anyukájukat is, hiszen nekünk Ő még ma is az a gyerek, hiába van már neki is gyereke és mi is az a bá vagyunk neki, mint akkor).
Az mindenesetre világos, hogy gyerekkel kettesben, tanuk nélkül maradni a jövőben nem szabad, mert pusztán ez is elég a pedofilia megalapozott vádjához - ami ugyancsak rettenetes, különösen nekünk, gyermek és ifjúsági civil közösségi vezetőknek. Ezek a közösségek ugyanis még csak nem is iskolák, nem sportegyesületek. A lényegük a bensőségesség, a bizalom, a törődés, az érintés. Ezekben a közösségi terekben néha kifejezetten szükséges az egyedüllét, a kettesben lét, az összebújás.
A legrettenetesebb azonban az az ár, amit most megfizetünk valamennyien. Egy újabb ár, amit ezért az elidegenedett, haszonelvű "demokráciáért" fizetünk. Ez az ár pedig az ártatlanságunk, amelyet Miki bá jogilag visszanyer, de amelyet mindannyian elveszítünk. Megidéztük a pedofilia ördögét, ami most már velünk marad, akármit is teszünk. Minden érintésnél, puszinál, bizalmas beszélgetésnél ott lesz és belopja a félelmet és kilopja az őszinteséget - amely félelmek eddig egyrészt fel sem merültek, másrészt amely őszinteség eddig spontán természetességgel létezett.
Aki tudja ezután művi úton kell, hogy megkonstruálja ezt is.
Rettenetes!