I.
1998-ban, az akkori nyári egyetemen beszéltem először arról, hogy több stratégiai szempontból is fontos, hogy kialakuljanak az emberek és az emberiség értékrendi-etikai közös nevezői. Nem lehetséges különben a szükséges hit és bizalom - az ebből fakadó szabadság - sem ember és ember között, sem a (szellemi termelést folytató) munkahelyeken, sem a nemzetközi-globális kapcsolatokban, sem pedig - a hívő emberek körében - az egyének és az Abszolútum között.
Külön is említettem, hogy a különféle - akár nemzeti, akár vallási - erkölcsök erre nem megfelelőek, mert másokat kizáró lényegi tartalmaik vannak.
Ez akkor nem keltett érdemi figyelmet a jelenlévők között. Azóta azonban sok idő telt el. A jelenkori globális kapitalizmus válságfolyamatai pedig felszínre hozták a lelki útkeresések (és „Isten-keresések”) tengernyi változatát. Ennek részeként pártpolitikusok sokasága lett vallásossá a pártjában és vallásos emberek sokasága pártpolitikussá a templomában. Ott, ahol keresztények (is) élnek, ott is igaz ez. Az illiberális demokráciák fából vaskarika rendszereiben pedig - a liberális EU-t támadva - amúgy is megkérdőjelezik az európai civilizáció egy legalább 2500 éves „termékét”.
Azt, hogy Európában - a világban egyedülálló módon - legalább két évszázada szétváltak az alapvető emberi tudatformák. Ez pedig a gondolkodásunk „ránk” nagyon jellemző disztingváltságának alapjává vált. Tudniillik a gondolkodásunkban nem keverjük még a vallási és a hitbeli kifejtéseket sem, vagy mondjuk a vallási és pártpolitikai kifejtéseket, de az általában vett (hétköznapi, közéleti érték- és érdekvédő illetve érvényesítő) politikát sem a pártpolitikával. Ha valaki nem disztingvál ezek tekintetében, az a zavarosban halászik, vagyis ostobaságból vagy nagyon is tudatosan manipulál - és/vagy nem az európai civilizáció embere.
(Csak, hogy ne legyen félreértés az európai tudatformák ügyében, további ilyenek pl. a jog, a gazdaság, a filozófia, a tudomány, a művészet, stb.)
A téma ezt követően érdemben, csak 2017 tavaszán, a szolnoki találkozón került elő. Itt elmondtam, hogy egyre inkább válik a szellemi termelők számára ez a tevékenységük a legfontosabb szükségletükké. Maga a szükségleti munka kezdeti, átmeneti formái egyre inkább jelen vannak a világgazdaság fejlettebb összetevőiben.
A szükségleti munka - mint szellemi alkotótevékenység - általánossá válásának azonban komoly feltételei vannak. Ezek között két olyan feltétel is van, amihez nélkülözhetetlen egy értékrendi- etikai közös nevező.
Az egyik ilyen feltétel - a munkaközösségek szintjén - egy olyan magukra alkalmazott társas „érték-szimbiózis” és annak kiterjesztése az életük egészére, amelyben a jézusi (buddhai) etika és a jó értelemben vett individuális polgári etika egyesül.
A másik feltétel sok előbbi alapján - a társadalmak szintjén - ugyanez, egy általánosabb tartalommal, a társadalmak egészére kiterjesztve.
Ezek részleteibe azonban itt sem merültünk el. Ennek az ideje talán most jött el.
II.
Jelen dolgozatomnak nem tárgya, de illik néhány gondolatot leírnom „a jó értelemben vett individuális polgári etika” kapcsán.
Magyarországon nagy szerencséje van annak, aki ennek mibenlétével érdemben kíván foglalkozni. Rendelkezésére áll ugyanis Heller Ágnes „Általános etika” és „Morálfilozófia” című két zseniális könyve. Persze ezek komoly szellemi kihívást jelentenek.
A véleményem az, hogy a mi céljainkra - egészen más módon és tartalommal - megfelelhet az emberi, az állampolgári és gyermeki jogok nem jogként való, hanem etikai alapként való alapos és elmélyült ismerete.
Jézus és Buddha etikájának elemzése előtt fontos tisztáznom valamit. Ez pedig az, hogy a kapitalizmus térhódítása vagyis a pénz isten-szerű fétissé való emelése előtt a világállapotnak csak vallásos értelmezése létezett. Minden erkölcsi tartalom az egyes vallások isteneitől istenétől eredhetett és vallási tartalmakban, keretekben fogalmazódott meg.
A vallások erkölcsi tartalmai mindenkire vonatkoztak. Az előírásaiknak azonban rendre, csak kisebb hányada vonatkozott kifejezetten az istenekre, az Istenre vonatkozó kötelességekkel - kivéve talán a judaizmust - nagyobb részük az emberi együttélés feltételeinek megteremtését szolgálta.
Jó példa erre a „Tízparancs” - kéretik ezt átfutni - de minden egyes jelentős kultúrának megvoltak a maga hasonló parancsai.
A kifejezetten az emberi együttéléshez szükséges alapvető parancsot - ún. „aranyszabályt” - most több változatában írom ide:
Buddha: „Ne sérts meg másokat oly módon, amely neked sértőnek tűnik.”
Kungfu-cse: „Ne tedd másokkal azt, amit nem szeretnél, hogy ők tegyenek veled.”
Szókratész: „Ne tedd másokkal azt, ami téged bántana, ha veled tennék meg.”
Patandzsali: „Ne viselkedjetek oly módon rosszul másokkal szemben, hogy az nektek visszatetsző. Ez minden morál alapja. Minden más önző vágyból fakad.”
Mózes: „Szeressed felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr.” (Károli ford.)
Mohamed: „Az igaz hit az, hogy amit magadnak kívánsz, azt kívánd másoknak is, és azt, amit nem kívánsz magadnak, ne kívánd másoknak sem.”
Jézus: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény …” (Máté szerint, Károli ford.)
Fontos azonban, hogy miközben mindezek az „emberekre” vonatkoztak minden kultúrában, aközben az egyes népek tagjai és az egyes vallások hívei, csak magukat tartották (igazán) embernek. Ahogy ma ezt mondani szokták: a vallások csakúgy, mint az általuk képviselt erkölcsi rendek, „törzsiek” voltak.
Ismereteink szerint először Buddha, majd - mintegy 600 évvel később - Jézus „szólt” minden megkülönböztetés nélkül, valamennyi emberhez.
III.
Ami a jézusi és a buddhai etikát illeti, szükséges pontosítanom néhány ehhez kapcsolódó kiindulópontomat.
Egyikük sem hagyta ránk írásban az útmutatását. Mindent, amit tudunk ezekről, azt a tanítványaik - gyakran nagyon kései tanítványaik - írták le, mint az Ő útmutatásukat vagy amiről azt gondolták (a mai időkig), hogy abból - szerintük - következnek.
Ezzel együtt - most konkrétan Máté szerint - Jézus maga mondta: „Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem a törvényt”.
Tudom azt, hogy ez sokaknak nem tetszik, de az útmutatásukból az emberi együttélésre vonatkozó általános tartalmakat kívánom kibontani. Részben, mert sokan vagy nem vallásosak vagy más vallásúak - és az egyes vallások amúgy is hordoznak „törzsi” határokat.
Részben, mert úgy gondolják, hogy meghamisítom a szent szövegeket.
Nyilvánvalóan azért tettem Buddhát zárójelbe, mert bár az etikája teljes mértékben megfelelne a mi igényeinknek, ezt nem ismerem annyira, mint Jézus etikáját - és itt egyébként is az önmagát alapvetően kereszténynek tartó és mondó Európában élünk. (Hozzáteszem, hogy valamennyi világvallás hasonló személyiségeinek etikája valószínűleg ugyanilyen alkalmas, de azokat még annyira sem ismerem.)
Buddha esetében megkönnyíti a dolgom az - és ezt azért érinteni fogom - hogy az etikai nézetei sokban annyira hasonlóak Jézuséhoz, hogy az aligha puszta véletlen. (Mintegy 600 évvel előbb élt. A hatása arra az Indiára is erőteljes volt, ahol igen jelentős zsidó diaszpórák éltek már Jézus színrelépése előtt. Jézus pedig igen komoly „indíttatás” mellett, igen komoly nevelést kapott.)
Jézus etikai tanítását a „Tízparancs”- al kezdem, ami ugyanúgy érvényes, de nem mechanikusan, a puszta szöveg szerint. Az első három parancs az Úr imádására, nevének tiszteletére és a napja megszentelésére vonatkozik.
A többi az emberi élet és együttélés alapvető szabályait határozza meg.
Ezeket az evidenciákat nem fogom itt kifejteni, ezekhez amúgy is van éppen elég és nagyon színvonalas „irodalom”. Mindössze arra hívom fel a figyelmeteket, hogy sokkal több tartalom van ezekben, mint az első látásra tűnik - és „poszt-modern” világunkban van nem egy új dilemma is. Ez leginkább az 5. „Ne ölj!” parancs kapcsán igaz.
Jézus maga is jelentősen kitágította ennek a tartalmát. Én itt arra hívom fel a figyelmeteket, hogy az önpusztítás és mások bántásának minden formája ennek a parancsnak a körébe tartozik! Viszont több súlyos dilemma is született ezen törvényhez kapcsolódóan. Mindenek előtt az abortusz és az eutanázia kapcsán. Mind a kettő érinti nem pusztán az emberi élet, hanem a méltó emberi élet alapvető kérdéseit is.
Jézus a következő két pontban foglalta össze a Tóra lényegét, amelyekből az összes egyéb parancs és tanítás levezethető:
„Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből.”
„Szeresd embertársadat, mint saját magadat.”
Ezek tekinthetőek az ún. „Hegyi Beszéd” kiinduló gondolatainak is.
IV.
Egy olyan érték-rendet és etikát keresünk, ami olyan szinten segíti az emberi együttélést, hogy
az egyes kisközösségekben élők és tevékenykedők szinte folytatni tudják egymás megkezdett gondolatait, szinte megélni egymás emócióit.
Nagyon fontos elem - önmagában is alapvető érték - az a nexus (kapcsolat, viszony), amiben ez lehetséges.
Manapság fel sem tűnik az, hogy Jézus mennyire közvetlen kapcsolatban és viszonyban volt a mindenkori tanítványaival, hallgatóságával. Mennyire hangot talált mindenkivel és mennyire sajátként volt képes kimondani - mi úgy mondanánk, hogy TEN szintű kommunikációban - a gondolataikat, adott hangot a legbelsőbb érzéseiknek.
Ez ma sem magától értetődő dolog, hát még mennyire nem az volt egy olyan világban, amelyben az emberek hihetetlenül szigorú hierarchiákban és tengernyi egymástól is elválasztó szabály közepette léteztek. Ezek következetes áthágása miatt Jézust rendszeresen kemény támadások érték, nem egyszer konkrét életveszélybe hozva Őt.
Jómagam Jézust - emberként - a történelem legnagyobb forradalmárának gondolom.
Minden addigi ember és ember között létező határt lerombolt, a „törzsi” határokkal együtt. Minden addigi „Tudást” összegzett - megőrizve az értékest, „szemétre vetve” az értéktelent - és teljesen új fejezetett nyitott az emberiség történelmében.
Mik jellemezték a „fellépését” - a teljességre való törekvés nélkül?
- Minden embert egymással egyenlőnek tekint, magával szemben és egymással szemben is.
- Nem minősít, nem parancsol.
- Közérthetően és egyértelműem beszél, ajánl végiggondolásra, önálló választásra. Tiszteli a szabad akaratot. Alapvető érve az, hogy tedd, mert neked is így jó illetve jobb.
- Nem lázít, tiszteli az evilági törvényeket - az Ő országa egy más ország.
- Mindig jelen van a mondandójában egy magasabb - idea és lelki - szempont. Mindig hangsúlyozza, hogy ami igazán fontos, az egyedül az Úr és az Úr akarata. Értsd így is: Nem mindenféle, bármiféle emberi akaratok.
Ebben a keretben van igazán értelme mindannak, ami a „Hegyi Beszéd”-ben is elhangzott.
- Ekként lehetsz a föld sója és világossága.
- …tarthatod meg a törvény lényegét, a próféták üzenetét.
- …őrizheted meg a szíved kincsét, a magadban élő fényt.
- …leszel megbízható, igaz ember, aki megbízik a bizalomra méltókban.
- …tudod elválasztani az igazat a hamistól és helyesen beszélni.
- …maradhatsz mentes a megtorlás igényétől és leszel nyitott a megbocsátásra.
- …leszel kész az önzetlen segítségnyújtásra.
- …leszel képes önmagad és mások cselekedeteinek helyes megítélésére.
A „Hegyi Beszéd”-nek az egészet meghatározó kezdete - a Máté szerinti - „A Nyolc Boldogság” tanítása volt.
V.
Az idők során sok minden változott az első keresztény gyülekezetek felfogásától a mai felfogásig. (Miközben az előbbiről - a sokszoros „nagytakarítást” követően - ma többet tudunk, mint sok száz éven át.) Ezzel együtt ritkaság az, hogy valaki - mint most én - egyedi módon viszonyuljon Jézus etikájához. Sokan mondták és mondják, hogy meghamisítom.
Kicsit ezért is emelem ki a „Hegyi Beszéd” „A Nyolc Boldogság” tanítása részét (Máté szerint), hogy megvizsgálhassátok, mennyire más értelmezései léteznek a keresztény világban. Ennél sokkal fontosabb azonban az, hogy ez számomra egyébként is kiemelkedő - és egészen egyszerűen ezt szeretem a legjobban.
Összevetem E. G. White adventista lelkész (Gondolatok a Hegyibeszédről) és Gyökössy Endre (A növekedés boldogsága) általam kiemelt gondolatait. Utánuk leírom a magaméit.
A fentiekről annyit, hogy az adventisták - miközben komoly tudományos kutatóintézetük is van - ma is úgy gondolják, hogy a világot - és benne az első emberpárt - 6.000 évvel ezelőtt teremtette az Úr. Az ún. boldogság-mondások tárgyában azonban több egyház konzervatív tagjai és számos szekta is osztja a nézeteiket. Fejtegetéseik híján vannak úgyszólván minden evilági vonatkozásnak.
Gyökössy Endre pedig egy olyan nagycsaládos református lelkész volt, akinek a nézeteit - ezen a téren - a református és evangélikus egyház mellett a katolikus egyház is elfogadta. A kifejtéseiben gyakran vannak olyan értelmezések, amik kifejezetten a mindennapi életre is vonatkoznak. Utalnak arra, hogy a földi életben is lehet, sőt jó boldognak lennünk.
„A Nyolc Boldogság” Máté evangéliuma és annak az általam ismert legutóbbi ökumenikus fordítása szeri a következő (Kérem ezek érdemi ismeretét!):
1. Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
2. Boldogok akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
3. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a Földet.
4. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az Igazságot, mert ők kielégülést nyernek.
5. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek.
6. Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent.
7. Boldogok a békeszeretők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
8. Boldogok, akiket az Igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.
Meg kell említenem itt azt, hogy a többi evangélista másként fogalmazza meg ezeket a tanításokat. Az sem mellékes körülmény, hogy míg Jézus valószínűleg arámi nyelven tanított, addig az evangéliumok eredeti nyelve görög - és erről fordították latinra, majd számos anyanyelvre, így magyar nyelvre is. A sokszoros fordítás mindegyike szükségképpen vagy kultúrális fordítás is vagy tudatosan igyekszik az eredeti szerint szószerinti lenni. Mindegyik fordítás torzíthat mindenek előtt az eredetileg használt fogalmak tartalmán, miközben veszt az eredeti kultúrális háttér tartalmaiból.
Vegyük sorra ezek fentiek szerinti és az én mai álláspontom szerinti értelmezését.
VI./A
1. Wide (a továbbiakban W.) lélekben való szegénységet a bűnösség belátásaként fogja fel, tudatára ébredéseként annak, hogy semmi jó nincs az emberben. Ezzel válnak alkalmassá arra, hogy szentséget nyerjenek és elnyerjék Krisztust.
1. Gyökössy (a továbbiakban GY.) a „mondásokat” egymásra épülőként fogja fel.
GY: NÖVEKEDÉS A „0” PONTRÓL. Jézus azoknak is való, akiknek - egyszerűen - csak „hiányzik valami”, akár életük valamilyen zsákutcás, 0 pontján. Ekkor ugyanis szegények vagyunk a lelkükben is. Ilyenkor egyetlen kiút van, maga az Út. A 0 pont maga egy kis halál, az abból való kimozdulás egy kis feltámadás - Az első lépés az Úton, „fel”.
2. W. a bűnök feletti bűnbánat szívből fakadó sírásáról beszél. A vigasz, a bűnökért büntetésüket vállaló megtérőknek a bűn béklyóitól való megszabadulás isteni szabadsága.
2. GY: NÖVEKEDÉS AZ ÉN-IG ÉS A TE-IG
2.1 Boldogok, akik „még” tudnak sírni, mert őket lehet vigasztalni.
2.2 Boldogok, aki úgy sírnak, hogy VAN vigasztalójuk - a Szentlélek. Aki így sír, az Újjászületőben van ÉN-nek is.
2.3 Boldogok, akik úgy sírnak, hogy vigasztalnak is (és eljutnak a TE-hez) - és csak a Megvigasztalt tud vigasztalni.
3. W: A Krisztust bírók, a bűneiket megbánó szenvedők szelídséget is tanulnak Tőle. Cselekedeteiből sohasem ütközött ki az önző Én, önszeretet, büszkeség, uralomvágy, a visszavágás akarata. Lelkében békesség ereje honol, mert önmagát Isten Lelkének adta át.
Az ilyen ember nem idéz elő értelmetlen vitát, viszályt, megnyugtatja a felizgatott kedélyeket.
Már itt a földön is boldog, de a neki ígért föld nem ez.
3. GY: NÖVEKEDÉS - ERŐBEN. Szelíd - itt - az, aki a lelkierő szelídségét bírja, aki erőszakmentes a mennyei erő segítségével. A szelídek olyan léptékben és dimenziókban képesek túllépni az ÉN-en és a közvetlen TE-n mások, mindenki és a mindenség felé, hogy Jézus őket mondja föld örököseinek.
4. W: Az igazság: a szeretet és az Ige, és ez az igazság Krisztusban vált testté és akkor nyerhetjük el, ha Őt befogadjuk - az Ő szavát és az élet vizét, aminek Ő a forrása. Aki ezeket éhezi és szomjazza, az megkapja és ezzel megelégíttetik.
4. GY: NÖVEKEDÉS AZ IGAZSÁGBAN. Nélkülözhetetlen ehhez a vágy. A vágyakozó - ezért tettre kész - ember a boldog. A vágy élhet valami után, ami tisztább, szebb, igazabb, előrelendítőbb. A mélyebb vágy valamilyen eszményre, jelentős értékre irányul, amilyen az igazság is.
Az igazság „háromdimenziós”. Egyszerre jogi, erkölcsi és gyakorlati. Realizálódik benne az, hogy felelős vagyok a másikért és őt igaznak fogadom el. Mindebben jelenik meg az, hogy az igazság mindaz, amit Krisztus jelent.
VI./B
5. W: Az ember természeténél fogva embertelen. Isten az irgalmasság forrása. Krisztussal a lelkünkben érezhetünk részvétet a szegények, a szenvedők és az elnyomottak iránt. Az irgalmas ember részesül a részvétteljes Isten irgalmában.
5. GY: NÖVEKEDÉS A SZERETETBEN. Isten minden embert szeret és velük irgalmas. Jézus ezért az irgalomért tovább adatja ezt az emberrel a felebarátainak. Tovább kell adniuk a bennük, ettől is növekvő szeretetet, a határtalan felebaráti szeretet mindennapi gyakorlásával.
6. W: Kinek szívében Krisztus lakozik, annak a gondolkodásában és erkölcsében tisztaság fog megnyilatkozni. Mentes lesz érzékiségtől, élvvágytól, a lélek rejtett szándékaitól, büszkeségtől, önzéstől. Az ilyenek felismerik Istent a kezének művei által is és Isten jelenlétének tudatában élnek.
6. GY: NÖVEKEDÉS ISTENBEN. A „szívükben” tiszták törekednek arra, hogy hitük, gondolataik, érzelmeik egyértelműek, erkölcsileg ellentmondás mentesek legyenek. Ezért egyre jobban látják a mindenség tényeit, látják mindazt amik a tények mögött van. Egyre jobban látják és növekszik bennük, az is ami a lelküknek fontos - Isten jézusban megjelent lényegét. Megélik azt, hogy „Az Úr bennem és én az Úrban.” vagyis a hit teljes erejét.
7. W: Aki bűneit elhagyja és a szívét megnyitja Krisztus szeretete előtt, az részesévé lesz a mennyi békességnek. A békesség lelke tesz bizonyságot a mennyel való összeköttetésükről és így mondható róluk az, hogy „Isten fiai”.
7. GY: NÖVEKEDÉS A SZOLGÁLATBAN. A növekedésünknek nincs az előzővel vége. A fejlődésünk végcélja nem az, hogy Úrban váljon az életünk mozdulatlanná. Jézus azokat mondja boldogoknak, akik az erő szelídségével, a felismert igazsággal, a megkapott agapéval, ahol csak lehetőségük van, megvalósítják a békességet Isten és ember, ember és ember között. Ez a tanítványság igazi célja, így lesznek Isten fiai.
8. W: Megaláztatás és üldöztetés a része mindenkinek, akiben Krisztus Lelke él. A kiválasztottakban Isten dicsőséges jelleme nyilvánul meg és méltóak arra, hogy részesüljenek Krisztus dicsőségében is.
8. GY: NÖVEKEDÉS A SZENVEDÉSBEN. A fenti szolgálat - mint bármilyen nemes ügy szolgálata - nem veszélytelen.
Az ilyen emberek „mások” és a másokat sokan nem tudják elviselni. Az ilyen emberek „emlékeztetnek”, szembesítenek. Ki szereti ezt? És ki szereti a békéltetni akarót, a „békességszerzőt”? Az ilyen emberek a harag villámhárítói, elszenvedői.
Az igaz emberek számára azonban az élet talán legfontosabb összetevője az, ha békét szereznek mindenütt, ahol lehet és ez akkor is boldoggá teszi őket, ha ezért sok mindent el kell szenvedniük. Övék a mennyek országa.
VII.
Hogyan látom én a Jézusi értékrendet és etikát ezekben a tartalmi keretekben maradva, de kilépve a vallási keretekből? Előbb néhány szó arról, hogy mi is a - világi - boldogság.
Megvannak erről a magunk nézetei - sőt egy folyamat-ábránk is, amiben a végcél a boldogság. Írtam már erről sokszor. Ez egy - „Maslow kúpon felüli”, eufórikus, extatikus - lelki állapot. Ebben megszűnik bennünk és körülöttünk minden határ, egyesülünk a Mindenséggel. Átvitt értelemben „boldog” az is, aki arra az útra lépett, ami boldogító lehet.
Elősegíti ezt az, ha az egyén harmóniában létezik önmagával, másokkal, a világgal - és ha vallásos - Istennel. Rokon ezzel a felfogással Gyökössy gondolata. Eszerint mindaz, amit Jézus jelent „szüntelen tördeli bennünk az ÉN és a TE falát a MI felé. Az emberiség nagy családja felé.” - értelemszerűen a mindenség felé.
1. Különféle élethelyzeteinkben is kerülhetünk zsákutcába, „éghetünk ki” vagy „kerülhetünk padlóra”. Még ennek a belátása, az ezzel való szembenézés sem egy egyszerű kihívás.
Minőségileg mélyebb gond az, ha az egész életünk az, ami zsákutcába jutott. Nem a nekünk való élet vagy ’tán nem is (méltó) élet igazán. Fogyasztás inkább, virtuális látszat, lélektelen taposómalom. Ennek meg- és belátása sokkal nehezebb.
Pedig egyik belátás nélkül sem lehetünk boldogok - ahogy annak belátása nélkül sem, hogy segítségre van szükségünk.
2. Boldogságunk záloga az, hogy „elveszve”, „sírva” is tudjunk kimozdító, lelkesítő segítséget kérni, hogy van ilyen segítőnk és hogy tovább tudjuk ezt adni és mi is segítsünk másoknak, ha rászorulnak erre.
3. Boldogulásunkhoz szükséges a lelki erő. Haladásunkhoz pedig az, hogy nem erőből jutunk előre az Utunkon, hanem a hit, az erő szelídségével, konfliktusok esetén közös megegyezésekkel. Így lehet közös minden, ami a miénk - legtágabb értelemben maga a Föld is.
4. A haladásunkhoz szükséges a helyes és igaz tudás mindazon értelemben, ami egésszé tesz minket, mind lelkileg, mind gyakorlatilag.
5. A boldogságunk alapvetően függ a környezetünkben lévő emberektől. A környeztünk pedig ma már az egész Föld és az emberiség egésze is. Minden emberrel felebaráti viszonyt kell kialakítanunk, akivel összehoz az életünk.
6. A Földön és egymás között a boldogulásunk feltétele az, hogy megforduljon egy eddigi sorrend. Ne a gazdaság határozza meg a társadalmainkat, a tudatunkat és ezek az erkölcseinket, a szívünket. Határozza meg a - tudatos és emocionálisan is megélt - etikánk az emberi viszonyainkat és ez határozza meg a gazdaság működését.
7. A béke az emberi viszonyok harmonikus összessége (valamennyi emberi viszony-szinten), egyben mintegy a boldogság előképe. Akik tudatosan ezen munkálkodnak, méltóak arra.
8. Akik bevállalják és teszik a fentieket, azok - egyenlőre - más emberek, a tanulságokra és a jóra emlékeztető emberek illetve azok, akik békíteni igyekeznek az egymással harcolókat. Ezért kiteszik magukat a bántásnak. Boldogságos szomorúság mindennek vállalása a mások boldogságáért.
Jézus (és Buddha) etikája VIII.
Amikor Buddha megvilágosodott, megkereste a remetetársait és elmondta nekik az ún. Benaresi Beszédet. Itt fejtette ki a „Nemes Nyolcrétű Ösvény” egymásra épülő rendszerét.
Minden szenvedés okát a valóságos életben látta és annak az útját, módját tanította, ahogy - az adott evilági élet megtagadása mellett - egy jobb élet illetve az „Istennel” való egyesülés megvalósítható.
Amiben eltér Jézus tanításától, az az, hogy az újjászületések során minden élőnek tökéletesítenie kell a karmáját megfelelő cselekedetek által, hogy végül eljusson az „Istenségbe”.
Buddha is tiltja a gyilkolást, lopást, hazugságot, a törvénytelen szexuális kapcsolatot. Magasztalja a szívükben tisztákat és békességeseket, tanítja minden létező feltételek nélküli szeretetét, a könyörületességet és azt, hogy ne gyűjtsünk fölösleges kincset.
A vigasztalás Jézusi értelemben az új életre keltést, az élet parazsának egy új életre való fellobbantását jelenti. Buddha tanítása - Láma Anagarika Govinda szerint - hogy, csak az képes az önmagán túl felemelő szellemi fejlődésre, aki képes annak a lángját begyújtani, aki „izzani képes”.
Az Út célja a szamádhi, de ezen az Úton nem léteznek mindenkire kötelező előírások. Minden ember önmagáért felelős olyan mértékben, amilyen fokán áll éppen a belátásnak és a szellemi fejlettségnek. Ha csak azért tart be bizonyos erkölcsi szabályokat, mert büntetést kap vagy mert jutalmat remél, akkor ez minden erkölcsi értéket nélkülözne. Nincs értelme annak, hogy bárki vakon kövessen bármilyen parancsokat anélkül, hogy belátná ezek okát és szükségességét.
Etikai szempontból a kezdőlépés a valóságunk felismerése és elfogadása, az állapotunk, helyzetünk belátása és egy Mester - fenti - „vigasza” kell ahhoz, hogy megtaláljuk a magunk helyes gyakorlatát. Ennek során nem lehetünk erőszakosak, nem okozhatunk szenvedést más lényeknek, mert ezek visszahatnak és magunknak is károkat okoznak.
Bölcsesség a tudatunk és a valóság törvényei közötti harmóniából, a szamádhi - a belső integrációnk és teljessé válásunk - pedig az érzéseink, a tudásunk és a szándékaink harmóniájából keletkezik.
Az egyetemes kölcsönhatásokba való beágyazottságunk belátásából születik meg bennünk a szolidaritás érzése minden élőlény irányában, azzal a felismeréssel, hogy mindannyiukért felelősek vagyunk.
Az önmagunk feletti „isteni” megvalósítható a „négy meditációs ún. mérhetetlen szemlélődés felébresztése által”. Ezek az odaadó szeretet, az együttérzés és könyörület illetve az együttes öröm, valamint „a minden létező felé való megkülönböztetés nélküli és határtalan odafordulás - amely utóbbiból az önmagunkat érintő dolgokkal szembeni egykedvűség is fakad.”
*
A fentiek szerinti Buddhai univerzális szeretet a Jézusi felebaráti szeretet tartalmilag közel megegyező és mindkettőre egy lényegében szinte megegyező értékrend és etika épül fel.
Bár a buddhizmusról nincs hasonló szintű tudásom, mint a kereszténységről, úgy gondolom, hogy kimondhatom a következőt.
Ennek a két értékrendnek és etikának lehetséges egy olyan szintű szimbiózisa a polgári, individuális értékrenddel és etikával, amely egy új típusú társasságot hozhat ember és ember között illetve az emberek társadalmaiban.
Ez e kettő pedig képes értékrendi-etikai alapja lenni annak, hogy az egyének olyan társadalom olyan szellemi alkotóműhelyeiben létezhessenek, amelyekben számukra alapvető - evilági - szükségletüket a (munka-)tevékenységeik jelentik.