"Volt. Nincs. Felfoghatatlan. Szavak sincsenek igazán.
Ki az, aki volt?
Górász Évának hívtuk. Később Vatai-Górász Évának. Egy életvidám ember, akinek a lelke mindvégig fiatal maradt. Csak a teste. Csak az tört meg. 2020. december 27-én végleg megszűnt működni. De előtte… Előtte beszélt és járt, evett és nevetett, gyereket szült és dolgozott, főzött és varrt, festett, fülbevalót készített, vízitúrázott, álmodott, mesélt, szeretett. Ha úgy hozta az élet, akkor költözött, ha kellett, akkor egy pici szobában lakott a három fiával, ha lehetett, akkor kertészkedett, és ha választhatott volna, akkor szíve szerint egy olasz mamma lett volna egy zajos, jövő-menő nagycsaládban."
2020. december 27-én, Vatai-Górász Éva elment. Magával vitte a Betlehemi csillag, bízunk benne, hogy könnyű útja lesz.
Temetésére 2021. január 22-én pénteken 12 órakor kerül sor a törökbálinti temetőben.
"Valahogy az apróságok jönnek elő az emlékek közül: egy hangsúly, egy szemöldökfelhúzás és csípőre tett kéz, egy hahotázós nevetés. Ahogy a fülbevaló ring a fülében járás közben, ahogy ebédet készítünk, vagy amikor régen gyereket altattunk. Emlékek belül és tárgyak kívül. Még hajtogatjuk a ruháit, nézem a saját kezűleg készített ágytakarót, ékszereket, még tudjuk, hogy ezt az edényt ő fogta meg utoljára és ezt a fűszert még ő szárította meg télire. És novemberben még összejöttünk a 45. szülinapjára, még történeteket meséltünk és fényképeket néztünk, meg a Padlás című darabot kivetítőn. A lelkemben Kaszás Attila már örökké neki énekli a Fényév távolságot…
Tudtuk, hogy nem lehet meggyógyítani. Többször beszélt ő is erről és ezekről az ajándékba kapott évekről a legvégén. Reméltük, hogy talán több jut belőle, de ennyi adatott. A vége váratlanul gyorsan jött. Fáj, hogy már nem lehet csak úgy beugrani hozzá egy-egy látogatásra, hogy nem megyünk többet együtt kirándulni, hogy nem utazik el már a vágyott Muránora sem. És hogy nem fogja látni a gyerekeit felnőttként, szülőként, hogy nem fogja ismerni a leendő menyeit, unokáit. Hogy nem lehet mamma egy eljövendő nagycsaládban…
Az marad meg belőle, ami bennünk él tovább. Őrizzük őt magunkban: egy mozdulatban, egy emlékben, egy álomban, egy utazásban vagy egy hétköznapi ebéd illatában.Isten veled, Évi!"
Fabulya Edit