Minden ezzel a cikkel kezdõdött (hivatkozás a cikkre)...
Amikor elolvastam a cikket, azonnal „pörögni” kezdett az agyam: nekünk gyûjteni kell a kulcsokat.
Megtettük! Sõt, elmentünk a kiállítást is megnézni... pár képet „kattintottam”.
Két, szívemhez közeli kulcs történetét is elküldtem.... és akár hiszitek, akár nem, MEGTALÁLTAM a két kulcsot – EGYMÁSHOZ KÖZEL!!!
Anikó
„Kapukulcs”
Ez a kulcs nyitotta azt az óriási nehéz kaput, amin keresztül fiatalok lejuthattak az öreg épület elhanyagolt pincéjébe.
Ez a Pince azonban mintegy sajátos underground, csak és kizárólag az Ő világuk volt. Itt csinálhattak megannyi művűkből kalandos labirintusokat, itt csináltak maguknak kisszínházat, Hamlet monológjától megannyi performacig. Jobb emberek lettek itt egymásközött, mint amilyenek enélkül lettek volna.
Az Ő szép emlékeiket abból az embermeleg Pincéből ma már csak ez a kulcs őrzi…
Ez nemcsak egy vasdarab - kulcs ez, megannyi lélekhez!
„Órakulcs”
Ez a régi kulcs az eltűnt és mégis megmaradt időről szól, többféleképpen.
Egy öreg óra kulcsa volt, ami már nincs meg és a végtelenben méri valahol a végtelen időt.
A saját emlékeim idejét is őrzi ez a kulcs, mert negyedszázada elhunyt Édesapám órahúzó kulcsa volt.
Nap, mint nap láttam kisgyerekkoromtól fiatal felnőtt koromig, ahogy minden este felhúzza a család óráját, miközben az idő értelmes és hasznos eltöltését tervezte meg.
A művésznővel az origo.hu egy riportot is készített, amely itt olvasható.