Erdély szívében, az erdélyiek szívünkben

Kategória: SZIDÖK hírek Megjelent: 2011. október 10. hétfő

Utazás Marosvásárhelyre

Az erdélyiekkel több, mint tíz éve töltöm együtt a nyári táborokat. Mindig várakozással tölt el, ha az erdélyi barátainkkal találkozhatom. Nemrégen látogatott el a SZIDÖK (Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzat) tizenévesekből álló csapata Marosvásárhelyre. Tízórás vonatozás után csütörtökön este öt óra körül fogadtak minket a vendéglátóink, amely után egy esti körtúrát is tettünk Marosvásárhelyen. Fáradtságunkat a vendégszeretet azonnal „félresöpörte”. A program ideje alatt az időjárás részben kedvezett, hiszen jó időben láthattuk Marosvásárhely központját, a csodálatos Kultúrpalotát és a „Megyeházi” toronyból a városképet. A Bolyai-Teleki könyvtár felújított épületét kívülről csodálhattuk meg. Megnéztük a belvárosi Ótemplomot és a nemrég feltárt kriptát is. A szombati nap megterveztük a nyári táborok programjait, miközben az Erdélyi Magyar TV-nek adtunk interjút. A tévések mindenkit megszólaltattak, a legkisebbektől a felnőtt segítőkig. Este a Szomorú vasárnap c. előadást tekintettük meg, amely mindenkinek nagyon tetszett. Vasárnap a Medve-tónál jártunk, ahol a fák színes kavalkádja fogadott minket. A parajdi sóbányában egy földalatti „világ” tárult elénk, amely után új erőre kapva folytattuk utunkat Korondra. A helyiek nagy szeretettel fogadtak minket. Válogathattunk a szebbnél szebb, kézzel készített tárgyak közül, illetve az ügyesebbek a korongozást, és a tányérfestést is kipróbálták. A programok sorát könnyes búcsú zárta, amikor is erdélyi barátaink elköszöntek tőlünk. Megállapodtunk abban, hogy jövőre ismét találkozunk a táborokban.

Ezúton is szeretném megköszönni Szentes Város Önkormányzatának támogatását, hiszen máskülönben nem tudtuk volna megtenni ezt az utazást. Sok mindent láttunk, de sok mindent még nem, éppen ezért remélem/reméljük, hogy minél hamarabb ismét visszatérhetünk erdélyi barátainkhoz.

Lantos Anita

Kultúrpalota
Kultúrpalota
A toronyban
A toronyban
Közös munka
Közös munka
TV interjú
TV interjú
Állatkert
Állatkert
Sóbánya
Sóbánya