Emlékeztető

Kategória: SZIDÖK hírek Megjelent: 2007. március 04. vasárnap

SZIDÖK Képviselő-testületi ülés,
2007. március 02., Városi Diák Pince

Jelen vannak: 7 iskolai diákönkormányzati képviselő és 4 civil szervezeti képviselő

A regisztráció után a napirend egyhangúan elfogadásra került.
Koromné elmondja, hogy a február 28-ig beérkezett javaslatok alapján, a szakértők javaslata:

1. Szentes Város Ifjúsági Közéleti Díjáról szóló javaslat:
Szentes Város Ifjúsági Közéleti Díja (felnőtt segítő díja): Polyák Mihályné
Indoklás: a Szentes városi korosztályi közélet kialakulását, fejlődését a kezdetektől figyelemmel kísérte és segítette. A SZIDÖK elődjének - a GYIKA - munkájában is részt vett. Tanácsaival, javaslataival segítette a GYIKA illetve a SZIDÖK munkájában részt vevő tizenévesek tevékenységét.
A Graffiti, az Origami, a LEG-diák választások sikereinek érdekében sokat tett.
Szentes Város Ifjúsági Közéleti Díja (korosztályi segítő díja): Balogh Csilla Noémi
Indoklás: évek óta részt vesz az iskolai DÖK munkáiban, öt éve pedig a SZIDÖK munkájá-ban. A tavalyi évben, mint ifjúsági polgármester is dolgozott.
A nyári táborokban, a különböző képzési tevékenységekben, az Alternatív Játszóházi Programokban meghatározó a szerepe.

A szavazás először a felnőtt segítő személyéről történt meg. Ennek eredménye: a SZIDÖK egyhangúan javasolja Polyák Mihálynét.
A korosztályi segítő személyéről szóló szavazás eredménye: Balogh Csilla Noémit egyhangúan javasolja a SZIDÖK.
Koromné elmondja azt is, hogy a február 28-a után érkezett javaslatokat a kiírás alapján, nem tudták figyelembe venni.

2. A GRAFFITI és a LEG-pályázatokról:
A megjelentek között voltak olyanok, akik tudnak arról, hogy készülnek pályaművek.

3. Várható programok a második félévben.
A második félévi, várható programjainkat tartalmazó anyagot kiosztottuk és megbeszéltük.

4. SZIDÖK újraválasztás:
A SZIDÖK újraválasztásáról Koromné elmondta, hogy az intézmények gondolják át, hogy kiket jelölnek az újraválasztásra - új ifjúsági polgármestert, illetve alpolgármestert kell választani. Javaslat érkezett: Ludvig Zoltán, mint ifjúsági polgármester, Tóth Anett illetve Bugya Orsolya mint ifjúsági alpolgármester személyére az újraválasztáshoz. Az intézményekből kérjük az újabb jelöltek mielőbbi megnevezését azért, hogy a választásra időben történjen meg a felkészülésük. A szóvivői, a jegyzői tisztség megbízás alapján történik.

5. Egyéb napirendi pontban megemlékeztünk a hírtelen elhunyt Janó Tibor tanár úrról.

kmf.