A kulcs szó: megegyezés

Kategória: SZIDÖK hírek Megjelent: 2003. július 22. kedd

avagy egy magyartési tábor rövid krónikája

 

Ez volt a negyedik. A negyedik alkalom, amikor ezek a fiatalok találkozhattak, és együtt tölthettek egy hetet (július 12-július 20.) a "tési házban". Az évek során a bibliai történetek ifjúsági közéleti kérdésekké, a gyermeki játékok komoly megegyezésekké nőtték ki magukat.

A csapat
A csapat
 

Mai világunkban a megegyezés kézségeinek elsajátításában sok segítséget nem kapunk annak ellenére, hogy ez komoly alapját képezné az egészséges, fejlődő emberi kapcsolatok kialakulásának, megélésének, fenntartásának. Most, mikor ezen fiatalok átlépik a középiskola küszöbét, gondolataik szétszóródnak milliónyi gond, tantárgy, új ismerős, ismeretlen helyzet között. Csak úgy marathatnak meg egymásnak, ha közösen úgy döntenek, megállapodnak abban, hogy "jövőre, ugyanitt, veletek"

A részvevők már a program és a csapatok összeállításában és oroszlánrészt vállaltak, így azok hasznos csatározások után végül megszülettek.
A délutáni beérkezés, az elhelyezkedés - örömmel láttam, hogy a fiúháló is majdnem megtelt - és a vacsora után fergeteges sportvetélkedővel indítottuk a tábort "Szamuráj a pácban " címmel. A nemes versenyzés ezzel megkezdődött.
A csapat összeszokottságát és rutinját dicséri, hogy a napi rutinnal - kelés, étkezés, takarítás - szinte semmi gondunk nem volt. Ez alól persze az éjszakai elalvás volt a kivétel. Az első munkanapot egy fantasztikus főzőversennyel kezdtük. Az eredmény négy, finomsággal teli bogrács lett, olyannyira jól sikerültek az ételköltemények, hogy szinte mind elfogyott már ebédre. Délután egy, a drogokról szóló film megnézése után hosszasan beszélgettünk, majd az estét néhány mesét egyéni feldolgozásának, illetve azok előadásának zártuk le.

Kézműves műhely
Kézműves műhely
Munkában
Munkában

A bemelegítő nap után hétfőn és kedden hozzákezdtünk a Problémafeltáró- és Kezelő Hét Tréning befejezéséhez (tavaly kezdtük el). Az eredmény egy igen vaskos és tanulmányos anyag lett, amelybe mindenki véleménye érdemben belekerült. A programot egy konfliktus kezelő játék (mi a legfontosabb, ha lezuhansz a sivatagban?), egy tánc ház (skót, zsidó, latin táncok), és egy fergeteges Ki-Mit-(Nem)-Tud tette teljessé.

A színes és roppant fárasztó napok után egy kis szabadságot kaptunk, a szerdát a strandon töltöttük. Mindenki jól érezte magát, kiélveztük a felújított strand által nyújtott összes lehetőséget. Az egyetlen gond az volt, hogy hazaérve látnunk kellett, hogy a csapat jó része alaposan leégett. Persze ez nem akadályozta meg a résztvevőket, hogy az előző napi programból kimaradt kommunikációs, megegyezés fejlesztő játékokat (Aktivity, Maffia) "behajtsák" a segítőkön.

Beszámoló a munkáról
Beszámoló a munkáról
A kakukkfióka
A kakukkfióka

Csütörtökön újra fejest ugrottunk a munkába. A csapatok azt a feladatot kapták, hogy állítsák össze a SZIDÖK 2003-2004-es program tervét. Kicsit nehézkes kezdés után olyan eredeti ötletekkel teletűzdelt, rendezett, átgondolt programmenetek születtek (kb. 2, 5 óra alatt!), amelyet sok ifjúsági szervezet megirigyelhetne.

A délután és az este folyamán éltük át a legtöbb feszültséget keltő programot, a számháborút. Maga a játék nagyon jól sikerült (a csapatok nagyon szépen játszottak), egy ügyetlen szamárral, és egy kakukkfiókával is. A feszültség, a fáradtság és a honvágy többeken is ekkor hágott a tetőpontjára, de másnap reggel a konfliktusokat sikerült rövidre zárnunk.
A következő két nap délelőttjén Korom Palival beszélgettünk az önismeretről, a helyes életmódról, az emberi kapcsolatok és csoportok fejlődéséről.
Mindkét alkalommal ebédidőbe nyúló kérdésözönnel bombáztuk Palit, aki hősiesen állta a rohamokat.
A pénteket egy színvonalas vitaversennyel folytattuk. Az évek folyamán a résztvevők rengeteget fejlődtek, néhány tipikus hibát leszámítva jól teljesítettek a csapatok. Ezen az estén a társulat közfelkiáltással repetát kért "Actyvitiből, Maffiából" és a nagy sikert aratott táncházból is.

Beöltöztünk
Beöltöztünk
Jó volt az előadás
Jó volt az előadás

A szombati délelőtt és este szabad programmal és kreatív drámatevékenységgel telt el. Négy élvezetes előadást láttunk. A bábjáték, a klasszikus drámajáték, a hang- és pantominjáték, és a zene- mozgás tréning vegyes, soha nem látott repertoárt jelentett.
Nem véletlen, hogy a búcsúéjszakát eufórikus, jó hangulatba folytattuk (néhányan hajnalig ).
A táborban a programok során a társulat több szempontból túlteljesítette a feladatait, túlszárnyalta az előzetes elképzeléseket, összességébe elmondhatjuk, hogy jó hangulatban, jó munkát végeztünk, és még jól is szórakoztunk. Új barátságok, szerelmek születtek, rengeteg élménnyel, tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Alig várom a következőt!

A kártyaparti
A kártyaparti
Jól esik a nassolás
Jól esik a nassolás

Vasárnap a takarítás után zártuk a tábort. Az arcok telve voltak az elmúlt héten született érzelmekkel, gondolatokkal. Tudtán kívül mindenki ezernyi megegyezést kötött társával, a segítőkkel, Korom Palival. A programok, az együtt töltött idő, az egymáshoz való viszonyunk, a környezet, mely körülvett minket, sok ilyen megállapodás kihordását követelte meg, és az akadályokat sikerrel vettük. Nem csoda, hogy teljes egyetértésben, közfelkiáltással úgy döntöttünk, hogy egy év múlva ismét együtt töltünk egy hetet. Az, hogy szinte a teljes társulat a tervezettnél jóval később ment haza, valódi reménnyel töltött el. Azóta biztos vagyok benne, hogy "jövőre, velünk, ugyanott "

Üzenőfal
Üzenőfal
Újra a csapat
Újra a csapat

 

Mayár János