Nyári táborainkról...

Kategória: Hírek Megjelent: 2016. október 20. csütörtök
Szentes Város Önkormányzata a többségi FIDESZ frakció javaslatára elvette a Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzat normális működésének a feltételeit, köztük a  VE-GA Magyartési Képzési és Tábor Központját.  Ezért más helyszínen került sor a nyári táboraink megvalósítására. 
Két szakmai táborunknak („Image” és „Választások”) a Bagoly Szállás adott otthont.
Az „Image” táborban a résztvevő 10-14 éves gyerekek egy hét alatt arra keresték a választ, hogy milyennek látják ők saját magukat, és ténylegesen mit is mutatnak meg magukból. Ehhez például névjegykártyák készültek, „cserélődtek” a külső és a belső tulajdonságok. Az is kiderült, hogy inkább Micimackó vagy Malacka áll közelebb a személyiségükhöz?
A szakmai munkát jól kiegészítették a kézműves műhelyek, a sportolási lehetőségek, a strandolás, és a könnyedebb, saját készítésű dráma-játék előadások.
A táborban a hagyományoknak megfeleleően, a hazai résztvevők mellett Erdélyből is érkeztek táborlakók.
 
„Választások” tábor a 14-18 évesek ifjúsági vezetők tábora volt. Részlet a tábori „előzetesből”:
„... állandóan döntenünk és választanunk kell. A gond az, hogy a környeztünkben mindenki nagyon tudja azt, hogy nekünk mit kell választanunk. És idővel egyre többen lesznek, akik el is várják, hogy eszerint döntsünk. A média meg szétszedi az agyunkat azzal, hogy mit kell enni, inni, viselni, nyomogatni stb., hogy sikeresek legyünk, meg menők. A pártpolitika pedig még erre is rátesz egy lapáttal - sok lapáttal, hogy 18 éves korunktól megkapja a szavazatunkat. Eközben sokan észre sem vesszük azt, hogy csak egy valami nem derül ki. Az, hogy szerintünk mi is az, ami nekünk valóban jó, amit valóban szeretnénk, amit mi akarunk? És persze az is könnyen marad homályban, hogy mi az, ami nem tetszik, mivel és kivel vannak gondjaink, mi az, amit nem szeretnénk és akarunk? 
Ebben a táborban ennek a kettőnek a kiderítésével próbálkozunk először külön-külön, majd  néhány csoportban. Azok pedig, akik megtalálják a közös pontokat, csoportokba rendeződve lejátszanak egy közéleti választási folyamatot - annak minden kellékével. És közben persze sok minden lesz, ami a mi táborainkban lenni szokott.A program fő vázát a választáshoz kapcsolódó felkészülés alkotja, ezt támogatják a kézműves műhelyek, valamint azok a javasolt program elemek (pl.: Katasztrófa paradoxon, Vörös posztó, Vitaverseny), amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a jelölteket jobban megismerhessük.” 
A „Választások” táborunk a fentiek szerint is valósult meg. 
A búcsúzás pillanataiban az idén is könnyesek voltak a szemek és mosolyogtak az arcok mindkét táborban: „Jövőre újra találkozunk!”
 
Kézműves műhelyek a táborokban
b_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_1.jpgb_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_2.jpg
b_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_3.jpgb_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_4.jpg
b_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_5.jpgb_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_6.jpg
b_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_7.jpgb_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_8.jpg
b_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_9.jpgb_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_10.jpg
b_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_11.jpgb_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_12.jpg
b_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_13.jpgb_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_15.jpg
 
"Szakmai" munkák és "szórakozás"
b_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_16.jpgb_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_17.jpg
b_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_18.jpgb_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_19.jpg
b_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_20.jpgb_250_250_16777215_0_0_images_torodes_2016_nyaritabor2_2016_21.jpg