2012/2013. tanévi tizenéves vezetők

Kategória: SZIDÖK "főnökök" Megjelent: 2013. március 05. kedd

Salánki Éva
Horváth Mihály Gimnázium
ifjúsági polgármester

Biácsi Bettina
Deák Ferenc Általános Iskola
ifjúsági alpolgármester

Salánki Éva
Salánki Éva

Salánki Éva vagyok, a 2011-2012-es és a 2012-2013-as tanév ifjúsági polgármestere. Eleinte még kicsit ismeretlen volt számomra ez a poszt, de később jobban sikerültek a dolgok. Polgármesterségem alatt sok olyan tapasztalatot szereztem, amit az iskoláimban, illetve más intézményektől nem kaphattam volna meg. Példának említeném az "Önképző kör"-t és úgy vélem, hogy akik részt vettek benne, azok is hasonlóképpen gondolják ezt. A Diák Pincébe is egyre többen kezdtek el járni és amit a legjobban szerettem az egészben, az a társaság volt.
Polgármesterkedésem alatt, a 2012-2013-as tanév ideje alatt ¨C pályázati támogatásból ¨C került sor a  Diák Pince felújítására is. Részt vettem előadásokon, találkozókon,  táborokban és csoportvezetőként is kipróbálhattam magamat. Kapcsolattartója voltam és vagyok a XVI. kerületi, Kertvárosi Ifjúsági Önkormányzattal való együttműködésnek. A felkészítő illetve képzési táboraikban csoportvezető segítőként működtem közre, önkéntes munkában. A SZIDÖK számomra rengeteg mindent jelent, beleértve a szórakozást, kikapcsolódást, munkát, jó emberek megismerését, és még sorolhatnám. Egyetlen egy dolog, amit bánok: sajnálom, hogy nem kerültem be a SZIDÖK-be hamarabb, mert itt találtam rá arra, ami nekem eddig nagyon hiányzott.