2008/2009. tanévi tizenéves vezetők

Kategória: SZIDÖK "főnökök" Megjelent: 2008. október 23. csütörtök

Molnár Emese
Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola, a Horváth Mihály Gimnázium és Szakképző Iskola Tagiskolájának tanulója
ifjúsági polgármester

Lakos Boglárka
Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója
ifjúsági alpolgármester
 

Beszélgetés Molnár Emesével, aki két tanévben is (2008/2009, valamint a 2009/2010-es tanévben) ifjúsági polgármester volt:

Miért lettél szidökös?

Először 7 évesen vettem részt a VE-GA Szövetség egyik táborában és annyira megtetszett, hogy minden évben visszatértem. Mikor a Deák Ferenc Általános Iskolában az iskolatársaim engem választottak, hogy képviseljem őket a DÖK-ben, a DÖK tagok engem küldtek SZIDÖK ülésre. Végül maradtam a SZIDÖK köreiben, mert a táborokból Korom Pali bácsiékat és sok társamat ismertem.

Mit kaptál a SZIDÖK-től?

Régen visszahúzódó voltam és nem tudtam az emberekkel beszélgetni. Mióta az ifjúsági önkormányzatban tevékenykedem, rengeteg személlyel kerültem kapcsolatba, főként, mióta megválasztottak ifjúsági polgármesterként és ezért meg kellett tanulnom jól kifejezni magam. Szerintem elsősorban a kommunikációs képességem fejlődését köszönhetem a SZIDÖK-nek.

Mit jelent neked a SZIDÖK?

Mindenféleképpen egy közösséget, ami „független”. Mármint se nem iskolai, se nem családi. A SZIDÖK egy biztos pont az életemben, az itt lévőkre mindig számíthatok. Számomra különleges mindenki, aki itt van.

Szerinted mit jelenthet másnak/kívülállóknak a SZIDÖK?

Egyes emberek úgy érzik, hogy ez „gáz dolog” és nincs értelme. Szerintem ez nincs így, ezért mesélem el mindig a barátaimnak, hogy mit csinálunk éppen. És szerencsére, az anyukám is támogat.

Mit jelenthet a településnek?

Szerintem a felnőtt önkormányzat nem vesz minket komolyan és nem is érdekeljük igazán őket. Pedig véleményem szerint minden településnek fontos egy olyan ifjúsági közösség, ahol a fiatalok közéleti dolgokkal foglalkozhatnak. A fiatalokat sem érdeklik igazán a tevékenységünk, ezért is kell folyamatosan felhívni a figyelmüket. Igaz, engem is csak azóta érdekel, mióta konkrét feladataim vannak.

A demokráciáról mit tudtál meg? Miért fontos a demokrácia?

Ha nem úgy van, hogy egy ember eldönti, hogy mi jó nekünk, hanem közösen megbeszéljük, hogy mit szeretnénk, akkor a programok sokkal jobbak lesznek. Ezt egy konferencián tanultam, ahol a felnőtt segítők magunkra hagytak minket, hogy tárgyaljuk meg a dolgokat egymással. A demokrácia számomra mégis elsősorban azt jelenti, hogy nincs senki sem kizárva. Bár úgy gondolom, ezt a kérdést igazán csak egy év múlva tudnám megválaszolni.

A SZIDÖK-ön kívül tagja vagy valamilyen csoportnak (pl.: sport klub, kézműves kör)?

Sajnos, nem. Az iskolán és a szidökös munkám mellett dolgozom, így nem jut időm rá.

Hogy látod, milyen a hozzáállása a külvilágnak a SZIDÖK-höz?

A korosztályom tagja közül, aki belekerül a SZIDÖK körébe, programokon vagy valamilyen más dolog miatt, azok maradnak is, de általában a fiatalokat nem érdekli, mi folyik itt. Az iskolánk vezetősége pozitívan áll hozzá a SZIDÖK dolgaihoz, de tudom, hogy vannak olyan iskolák, ahol nem pártolják a munkánkat. Legtöbb intézmény csak kellemetlen kötelességként tekint ránk és az ő képviselőjükkel nem is tudunk olyan jól együtt dolgozni. Azok a szülők, akikkel személyesen találkoztunk, szintén támogatnak minket, már a többség. De vannak olyan szülők is, akik úgy gondolják, hogy nem vagyunk pozitív hatással a kortársainkra. Én próbáltam ebben is változást elérni. Ha röviden meg kellene válaszolnom, akkor azt mondhatom, hogy voltak sikereink és voltak kudarcaink. De mindebből tanulni is lehetett.