Egy - a diákönkormányzatokat nélkülözni nem tudó - civil alternatíva a tizenéves csoportok szabadidõs tereikben való animálására

Kategória: Levelek VIII Megjelent: 2008. szeptember 08. hétfő

A VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség a '80-as években keményen küzdött azért, hogy az iskola ne szabályozhassa a diákjai iskolán kívüli életét.
Korántsem azt gondoltuk azonban el, hogy az iskolán kívüli szabad terek és idők ifjúsági tevékenységei kontrolltalanná válnak.
Ezeket a tereket és időket elsősorban a szabad szerveződéseik, az iskolán kívüli önképzéseik, a sportolásuk,  pihenésük, szórakozásuk tereinek és idejének gondoltuk el, a családjaik és értő felnőttek részvételével, segítségével.

Akkori partnereink gyakran és erősen rosszallották azt, hogy miért nem lépünk fel keményen a KISZ ellen is. Hasonlóképpen értetlenek voltak azzal szemben, hogy miért támogattuk minden erőnkkel - nem lebecsülhető sikerekkel - azt, hogy a KISZ romjain (nem egyszer utód jelleggel) civil szervezetek alakuljanak mind országosan, mind pedig helyben.
'91-től pedig vitatták az arra irányuló törekvéseinket is, hogy települési ifjúsági és diák önkormányzatok alakuljanak - ahol további gondot okozott már akkor is az, hogy miért "keverjük" ebbe bele a diákönkormányzatokat, vagyis az iskolákat, ami egy külön világ.

A VE-GA - mint (társadalmi) békemozgalmi szervezet is - abban a fejlődésben hisz, aminek lényege a pozitív meghaladás és nem a rombolás.
Minden negatívuma ellenére a KISZ adott módon megtörtént szétverése is, csak akkor lett volna igazán elfogadható a számunkra, ha helyette belátható időn belül az annak értékeit is értékesítő, hasonló nagyságrendű, de azon a minőségileg túllépő tizenéves szerveződési struktúrák jöttek volna létre. Ez azonban még nem történt meg.
Az igazán érdekes persze a számunkra az a kérdés volt, hogy hogyan oldható meg az átmenet. A VE-GA ezt praktikus ügyként kezelte. A KISZ-szel pedig azért sem voltak már komolyabb köznapi problémái, mert az - különösen '86-tól - egyre inkább "belakható" volt és mindinkább "civilizálható".
Ezen a területen egyébként jelentős sikerek is születtek. Végső soron ezek eredménye volt egy sor jelentős közéleti természetű tizenéves civil szervezet megalakulása is '88 és '92 között.
Ezekhez a szervezetekhez a működésük csúcspontján - a '90-es évek közepén - mintegy százezer tizenéves tartozott. A többi "régi", újjáalakult tizenéves szervezet tagsága összesen 30-40 ezer főre volt tehető.
Miközben azonban még ez a létszám is csak a tizenévesek töredékét fedte le (1), aközben a volt "KISZ vagyon" döntő hányada eltűnt az ifjúság számára (2).
Legalább ekkora gondot okozott az, hogy - a tizenévesekkel a szabad tereikben és idejükben is foglalkozó - értő felnőttek száma is a töredékére csökkent (3).
A VE-GA  - a szisztematikusan végzett szociológiai vizsgálatai alapján - hamarabb észlelt más változásokat is, amelyek közül most kettőt emelek ki.
Az egyik az iskolák elhatárolódása - egymástól is - és bezáródása önmagukba (4). A másik a család intézményének gyors és gyorsuló változása illetve ennek egyik eredőjeként a tizenévesek fokozódó függetlenedése a családjuktól (5).
A rendszerváltást követő években az is gyorsan világossá vált, hogy a jelentősebb és különösen a nevükben sem "diák" ifjúsági civil szervezeteknek előbb-utóbb el kell hagyniuk az iskolákat, mint szervezési és mozgósítási terepet is (6).
Az évezred végére azzal is szembe kellett néznünk, hogy a folyamatosan csökkenő gyermek-létszámok illetve az egy pedagógusra jutó diák létszámok növelésének követelménye miatt problematikussá válik az iskolai létszámkeretek feltöltése illetve a pedagógusaik foglalkoztatása. Ennek a felismerésnek egyik első következménye az volt, hogy az iskolák - és pedagógusaik - jelentős mértékben kiterjesztették a tevékenységeiket a plusz szolgáltatásaikkal a diákjaik/a tizenévesek szabad idejére, gyakran hagyva el ezek mentén az iskola saját tereit is (7).
A lényegesebb hatások közül utolsóként említem meg - mert időrendben is utolsóként jelent meg - azt a tényt, hogy a tizenévesek szocializációs folyamatrendszere, illetve alapvető értékrendje az elmúlt tíz évben minőségileg változott meg.
Ennek az egyik eredménye az, hogy a 16-17 évesek mintegy 15-20 %-a tudatosan és kifejezetten "játszmázó" stílusban versenyző "aranypedál", viszont 20-25 %-uk lemaradónak, eleve esélytelenként éli meg magát. Mintegy 60 %-uk napról-napra létező "normális" diák, akiknek esetében súlyos pedagógiai kérdés az, hogy jellemzően illetve aktuálisan hol és milyen pedagógiai-szocializációs erőtérben vannak - a szabad tereikben és idejükben is (8).

A számmal is megjelölt "tényezők" maguk is bonyolult rendszerek folyamányai, egyben maguk is okai annak, hogy az iskola, mint szocializációs közeg mindjobban eluralja a tizenévesek életét, miközben az iskola értük, csak az iskola falain belül és csak az iskolai oktatás-nevelés keretein belül vállal felelősséget - az érvényes jogszabályok szerint. (Míg 15-20 évvel ezelőttig a kamaszok számára azonos erejű szocializációs terek voltak a család, az iskola és a lakóhely, addig jelenleg az iskolai közeg eluralta a tizenévesek társas kapcsolatait és ezekben lépnek ki az iskolán kívüli terekbe is.)
A tizenévesek társas kapcsolatai tehát alapvetően és meghatározóan az iskolai diákkapcsolatok az iskolán kívüli terekben is, amelyek egyben - már csak ennek okán is - családon kívüli terek is, de az igényeiket és problémáikat is alapvetően határozza meg az iskola, az iskolán kívül is.
Mivel azonban az iskolán kívüli közegekben, terekben nem létezik hazánkban az értő felnőttek valamilyen intézményes részvétele, szocializációs (szocio-kultúrális) hatás-rendszere, valójában azt is csak igen kevesen tudják, hogy mi is történik ezekben a közegekben.
A fiatalok ezekben a terekben lényegében magukra maradnak.

Jelentős és problematikus részét jelentik ezeknek a tereknek a szórakozóhelyek, amelyekben gyakran otthonosabban létezik ma már a tizenéves "diákság", mint a szüleik és tanáraik, akik idegenek ettől a világtól.
Az ezekben eltöltött - esetenként cigarettázós, italozós - szabadidő "legértékesebb" része a 22 óra utáni, éjszakai. Sokan töltik azonban a szabadidejüket - különösen az éjszaka második felében és hajnalban - közterületeken, állomásokon.

Egyértelmű az, hogy ezügyben valamiféle rendet kell tenni. Ebben, közvetlen értelemben az állami aktoroknak az az egyetlen (jogi) eszköze lehet, hogy érvényt szereznek a meglévő jogszabályoknak - amit egy sor településen már érdemben is megtesznek - illetve (egy kisebb jogszabályi változtatást követően) kitetethetik a 18 éven aluliakat a szórakozó helyekről 23 órától. Ezzel letudható önmaguk közvetlen felelőssége, mert az értük való felelősséget mintegy visszahárítják a tizenévesek szüleire.
Ez azonban nyilvánvalóan nem megoldás a probléma lényegére.

*

Önmagában ez a jogi ihletettségű szigor nem megoldás erre a problémára például Franciaországban sem.
Mi ott a megoldás arra, hogy a tizenévesek ne maradjanak magukra az iskolák és a családjaik közötti szabadidős tereikben?
Az iskolák kistizenévesei már ebédelni is az animátor-rendszer animátorainak (értő felnőttjeinek) kíséretében mennek és azokkal együtt étkeznek. Ezek mintegy átveszik őket azon pedagógusaiktól, akikkel az együttműködésük jogszabályokban szabályozott és szerves.
A napközi és az itt történő tanulás már szinte teljes egészében az animátorok tevékenységi területe és az ő tevékenységük nem áll meg az iskola határainál, hanem átszövi a szabadidőt is. Az intézmény-rendszerük igen jól kiépített, megfelelően finanszírozott és legalább annyira civil, mint amennyire hivatásos.
A tizenévesek ott is cigiznek és isznak is néha, sőt esetenként randalíroznak is, de a szabadidős szociális mezőikben nem maradnak magukra, annak alakító tényezői a segítők is, a maguk sajátos szakmai tevékenységével. Ennek leglényegesebb összetevője talán az, hogy az ott is iskolai alapokon szerveződő kortárs (referencia) csoportok alakulásában, szabadidős működésében folyamatosan és súllyal vannak jelen. Mivel pedig ezek a csoportok lényegében iskolai csoportok is, így az együttműködés és az iskolán kívüli szabadidős tevékenységek eredményeit az iskola is élvezi.

*

Ez a rendszer hazánkban sajnos hosszabb távon sem adaptálható, de ez nem lehet ok arra, hogy ne keressünk valamilyen hasonló, szerényebb megoldást.
A feladat lényege az, hogy az iskolán kívüli, de alapvetően az iskolában szerveződő kortárs (referencia) csoportok életébe olyan ehhez értő intézményes segítői rendszer kapcsolódjon be az iskolán kívül, amely elégséges szinten együttműködik az iskolával ahhoz, hogy ne legyenek egymással szemben kijátszhatók és érvényesíteni tudják az együttműködés kínálta előnyöket.

Az értő, intézményes segítői rendszer minimum feltételeiként a következők jelölhetők meg:
  -  Jogilag is rendezett működési módú segítői (civil) szervezet léte.
  -  Megfelelő felnőtt és kortárs segítői hálózat megléte, a segítői szakmában való szakmai jártasság.
  -  A megfelelő szakmai intézményekkel való rendelkezés (közösségi tér, képző és táboroztató hely, információs pont, stb.).
  -  A tevékenységre vonatkozó intézményes kapcsolat a helyi önkormányzattal illetve annak intézményeivel, meghatalmazottság az intézményes segítői tevékenység működtetésére.

Ezek tekintetében megállapíthatók a következők:
  - Hazánkban is léteznek olyan (civil) szervezetek, amelyek rendszerszerűen végeznek segítői tevékenységeket a felnőtt és kortárs segítőik részvételével. (Ezek egyike a VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség.)
  -  A fenti szervezetek nagy többsége közhasznú illetve kiemelten közhasznú szervezet. (A VE-GA Szövetség közhasznú szervezet.)
  -  Sajnos, ezen szervezetek többsége nem rendelkezik saját szakmai intézményekkel, bár nagyobb részük használ ilyen célokra többé-kevésbé alkalmas állami, for profit és non profit intézményeket. (Szentesen a VE-GA Szövetség jelképesen bérelt ingatlanokban alakított ki és üzemeltet egy közösségi teret, egy képzési és táboroztatási központot, illetve létrehozott és üzemeltet egy ifjúsági információs pontot.)
  -  Az ún. segítői szervezetek jelentős részének van valamilyen intézményes kapcsolata a helyi önkormányzattal és van meghatalmazottsága a tevékenységei végzésére.
Ezen segítői tevékenységeknek azonban meglehetősen általános jellemzője az, hogy interperszonálisak és nem csoportokra vonatkoznak.
A VE-GA Szövetség kifejezetten (ifjúsági) csoportokat is segít. Ezeket a tevékenységeit több településen is a gyermek és ifjúsági közéletfejlesztési tevékenységei részeként végzi. Ezek közül a legkorábban megkezdett és jelenleg is a legfejlettebb a Szentes városi, az ún. "Szentesi modell".
A VE-GA Szövetség szigorú szakmaiságú segítői tevékenységgel működött közre abban, hogy Szentes városban szerves módon jöjjön létre és működjön egy városi tizenéves önkormányzat. A fejlesztési program egészét a városi ifjúsági koncepció szerint, az Önkormányzattal együttműködve segíti, közhasznú szerződésük jogi kereteiben.
A tizenéves önkormányzat Európában egyedülálló módon sajátos státuszú kisebbségi önkormányzatként, önálló fejezetben szerepel a felnőtt Önkormányzat SZMSZ-ében. (A vállalt önkormányzati ifjúsági közéletfejlesztési feladatokat a közhasznú szerződés kereteiben a VE-GA Szövetség illetve az általa megbízott közéletfejlesztési ifjúsági referens látja el.)

Mindez sem jogosítja fel az ún. segítői szervezeteket - így a VE-GA Szövetséget sem - arra, hogy akár az iskolákkal együttműködve is a diákok között tevékenykedhessenek az iskolában, mert ezt a jogszabályok nem teszik lehetővé. Ugyanígy nem teszik azonban lehetővé azt sem, hogy az iskola avatkozzon be a diákjai életébe az iskolán kívül.
A jogszabályok szerint egyetlen olyan iskolai aktor van/lehet, amely a diákság ügyeiben iskolán kívüli tevékenységek vonatkozásában is szerepeket vállalhat és ez az iskolai diákönkormányzat - ha van.
Az iskolai diákönkormányzat egyben szükségképpen kortárs és referencia csoport is, mint olyan közéleti csoport, amely képviseli a diákságot és amelynek vannak jogszerű beleszólási lehetőségei a diákság sorsába, életébe.

Jogszerű, intézményes iskolán kívüli kapcsolat azonban csak úgy teremthető egy diákönkormányzattal, ha képviselőik részvételével születik meg és működik egy települési tizenéves (ifjúsági és diák) önkormányzat. Amennyiben ennek segítő (mentor) szervezete egy, a fentebbiekkel jellemzett segítői szervezet, akkor ennek ezen az úton van lehetősége kapcsolatot teremteni, tartani - jellemzően - a diákönkormányzatot segítő pedagógusokkal, felnőttekkel. Egyben lehetősége nyílhat arra is, hogy megalapozottabb és szakmailag is egyeztetett befolyást tudjon gyakorolni az iskolai diákkapcsolatok alapján szerveződő szabadidős tizenéves kortárs (referencia) csoportokra.
Ezért az ún. "Szentesi modell"-ben is nélkülözhetetlen az, hogy a diákönkormányzatok képviselői minél érdemibb módon vegyenek részt a Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzat (a SZIDÖK) életében és hogy ezt támogassa az iskolájuk.

Hosszútávon Szentesen is vitathatatlan tapasztalat az, hogy ha erős diákönkormányzatok képviseltetik magukat érdemi módon a SZIDÖK-ben és ezt a tevékenységüket az iskolák is támogatják, akkor az ifjúsági szabadidős terekben sem maradnak úgy magukra a fiatalok, mint ellenkező esetben. Egyrészt így erősebbek, autonómabbak a diák-közéleti kortárs csoportok és ezért erősebbek és autonómabbak általában a szabadidős ifjúsági kortárs csoportok is. Másrészt több és erősebb szállal kötődnek a SZIDÖK-höz, a SZIDÖK-ben magukat képviseltető gyermek és ifjúsági szervezetekhez  és a VE-GA felnőtt segítői által koordinált kortárs segítőkhöz (illetve azok csoportjaihoz) is.

Szentesen a legerősebbek a diákönkormányzatok talán '97-'98-ban voltak és aligha véletlen az, hogy maga a SZIDÖK is '98-ban alakult meg. Ezt a pozitív időszakot 2000-ben követte egy erős mélypont.
2003-2004 évben ismét jelentősen erősödtek és erősödött a SZIDÖK is, míg 2007. év tavaszától ismét sajátos apály kezdődött meg.
Ennek komplex okrendszere ugyanúgy nem mérhető, mint ahogy mérhetetlen az is, hogy mit változtatott ez a fiatalok szabadidős magatartásában.
Vannak azonban tényezők, amik nagyon is mérhetők.
1999. és 2000. telén a Diák Pincében például, csak mintegy tucatnyian jöttek össze hétvégente (és tényleg csak rajtuk múlott az, hogy nem adták fel, sőt hogy jól jöttek ki ebből a helyzetből). Nem tudták megcsinálni a szokásos kérdőíves és segítői mélyinterjús vizsgálatainkat sem, miközben tapasztaltuk, hogy a csoportok a származási helyük (az iskolájuk) szerint is elkülönülnek (más kocsmába járnak), de ezen túl sokszor egymással is ellenséges kapcsolatban vannak. (Szentesen azóta sem volt ennyi tizenéves veszekedés és verekedés a szórakozóhelyek körül.)
2005-2006. telén ugyanakkor a Diák Pincében egy-egy hétvégén mintegy százötvenen is megfordultak. A segítők pedig egészen új típusú vizsgálatokat önállóan is elvégeztek úgy, hogy sokszor nem ők keresték az interjú alanyokat, hanem azok őket. Az igaz, hogy általában a Pincéből is elment (és elmegy) a fiatalok nagyobb része az este folyamán "kocsmázni", de nem berúgni és nem átfüstölni az egész éjszakát, és -  ami nagyon fontos - többnyire vegyes csoportokban, ami az iskolai hovatartozásukat illeti.

*

Mik a gondjaink jelenleg mindezzel, hiszen nyilvánvalóan oka van annak, hogy írok minderről?
Az alapvető gondunk az, hogy miközben erős diákönkormányzatok képviselőinek a települési tizenéves önkormányzatban történő részvétele nélkül tehetetlenek vagyunk a fiatalok csoportjainak  a szabadidős tereikben való segítésének terén, addig valójában már négy frontos harcot kell vívnunk ezért.

1.  Mind több közéleti ember állítja azt, hogy a diákönkormányzatok valójában antidemokratikus képződmények, és a formális létezésük inkább káros, mint hasznos.

2.  Az iskolák vezetőségeinek mind nagyobb hányada számára egyre inkább, csak teher a diákönkormányzat "fenntartása"(nő azoknak a tábora is, akik szerint 14 éven aluliaknak pedagógiailag eleve nem is való). Mivel pedig a törvény szerint diákönkormányzat csak akkor lesz, ha azt a diákok megcsinálják, így gyakran elég a puszta felnőtt szemlélődés is ahhoz, hogy egyáltalán ne is legyen diákönkormányzat. (Szentesen sincs már két iskolában és további kettőben merült fel konkréten ez a lehetőség, az igazgató felvetésében.)

3.  A települési ifjúsági önkormányzatok - nem önkormányzati - ifjúsági szakértőinek, illetve segítőinek elsöprő többsége az (antidemokratikus) diákönkormányzatokat eleve idegennek gondolja a települési gyermek és ifjúsági önkormányzatoktól, egyben ezeket kifejezetten iskolai keretekbe tartozó valaminek gondolja el.

4.  Jogilag a legsarkosabban az alakuló ifjúsági szakma szakértőinek nagy többsége kezeli ezt a problémát. Szerintük mindez nem ifjúsági szakmai ügy, hiszen a diákönkormányzatoknak a puszta létét is a közoktatási törvény szabályozza és az ügyeik teljes egészében a közoktatás ügyei. (Az önkormányzatoknál dolgozó ifjúsági szakértők, ifjúsági referensek, ifjúságsegítők jó részének nézetei ez esetben is eltérnek a többségétől, hiszen nem civilek és eleve nem tehetik meg azt, hogy elvi, jogi okokból kerülgessék a diákönkormányzatokat, ha azok vannak.)

A gyermek és ifjúsági érdekekkel szemben a VE-GA Szövetség Szakértői Kollégiuma nem védelmez elhibázott jogszabályi részeket és jogi hivatkozásokkal fedezett súlyos pedagógiai hibákat.
Ennek szellemében egyértelműen kimondtuk és kimondjuk azt, hogy a 18 éven aluli fiatalok ugyan jogi és rendőri eszközökkel kiteendők az utcára a "kocsmákból" 23 órától, de ennél sokkal fontosabb követelmény az, hogy ne maradjanak magukra a szabadidejükben és tereikben.
Ennek megoldására jelenleg nincsenek jobb eszközeink a fentebb leírtnál és annak kombinációinál.
Ez a megoldás azonban gyakorlatilag nem működik, de nem is működhet - a mi társadalmunkban - olyan jogilag is rendezett, szakértő módon segített települési tizenéves önkormányzat nélkül, amibe érdemben kapcsolódnak be a diákönkormányzatoknak az iskoláik által támogatott képviselői.
Teljesen elhibázott felfogás a diákönkormányzatokat illetve ezek lehetőségét és működését pusztán jogi és nem alapvetően pedagógiai kérdésként kezelni egy demokráciában.
A mi felfogásunk szerint - most függetlenül a problémánktól - jogilag ugyan csak lehetőség az, hogy diákönkormányzat legyen egy iskolában, de pedagógiailag megbukott minden olyan iskola, ahol nincs pedagógiai szempontokból megfelelően működő diákönkormányzat.

Az önmagukat az iskola világában inkompetensnek tekintő ifjúsági szakértők kizárólag az iskolán kívüli munkára ítélik magukat. Itt sem kerülhetik meg azonban azt a tényt, hogy a tevékenységük alanyai olyan társas hálózatokban léteznek, amelyek alapvetően az iskolában alakultak/alakulnak és amely iskola nélkül éppen ezért nem érthetők és formálhatók - holott hívatásuk az, hogy érteniük és formálniuk kell ezeket a tizenévesek szabadidős tereiben.

Szentes, 2008. április
Korom Pál