A VE-GA és titkai

Kategória: Levelek V Megjelent: 2008. október 07. kedd
Az utóbbi időben ismét több reflexió érkezett hozzám, amelyek - ki tudja már hanyadjára - a VE-GA titkát keresik.
Ez most nem irónia. Inkább öröm az, hogy manapság is vannak olyanok, akik felfedezik a VE-GÁ-t - általában középkorú értelmiségek - és meglepődnek annak felnőtt életkorán is.
Ezeket az érdeklodoket nem teljesen elégíti ki a VE-GÁ-nak a ve-ga.hu-n olvasható manifesztuma, alapszabálya, közösségfejlesztési módszere, sőt a "Levelek" rovat történeti metszete sem (amiket egyébként jobban ismernek, mint maguk a vegások).
Úgy gondolják - bár más és más megközelítésekkel és példákkal - hogy hasonló célú, metodikájú, sőt felépítésű szervezetek voltak és vannak.
Úgy érzik, hogy "itt" lennie kell valami másnak is, ami magyarázat erre "a makacs létre", a "különös megközelítésekre és módszerekre", a "megismerést gátló összetettségre és bonyolultságra" (stb.).
Néha látogatónk is érkezik közülük és megismerve minket - a betoppanók állandóan változó körében (ez mit sem változott 26 év alatt) - megtalálni vélik a magyarázatot a Korom házaspár személyében. Persze része vagyunk a magyarázatnak, de nem mi vagyunk "a" magyarázat.
A VE-GA nem-ismertségére sem kell különösebb magyarázatokat keresni.
A civil-lét, a tizenéves tagság, a botránymentesség érdektelenné teszi a hasonló szervezeteket - érdemben a többiekről sem tud többet "az utca embere".
Ami zavarbaejtőbb, az a VE-GA szentesi ismeretlensége, ami 26 év után, több ezer volt és jelenlegi taggal és érintettel, érdekes jelenség egy mindössze 30 ezer lakosú városban.
(Volt látogatónk, aki előre nem is tájékozódott, csak leszállt a vonatról abban a tudatban, hogy a VE-Gá-t itt majd' mindenki ismeri. Szerencséjére egy jó húsz perc múlva a VE-GA helyett inkább Koromék után érdeklodött. Így viszonylag hamar kiderült, hogy a két neves Korom család közül melyik a miénk.)
Sokáig én magam sem értettem ennek a sajátos VE-GA "omertának" az okát, de nem régen két, egymástól független eset rádöbbentett arra.
Az egyik rádöbbenésem egy, a VE-GA részvételével szervezett hosszabb távú és igen sikeres projekt kapcsán, a másik pedig egy olyan kétnapos nosztalgia rendezvény kapcsán történt, amelyik a régi VE-GA Pince-beli időket is megidézte (pl. koncerteket, kiállításokat, kreatív tréningeket, stb.).
Elképedésünkre ugyanis kimaradtunk mindkettő - amúgy jelentős - sajtóanyagából. Ez nyilvánvalóan tudatos volt a társszervezők részéről és ezért írtam egy-egy hiánypótló cikket, tisztázandó a (múltbeli és jelenlegi) szerepünket. Ezeket megküldtem egy-egy barátunknak, aki partnerünk volt a szervezésben és vezetésben.
Csakhogy az egyikből kihagyhatatlan volt, hogy a barátunk a rendszerváltás időszakában is apparatcsik volt és az ellenfelünk. A másodikból pedig kihagyhatatlan volt az, hogy anno a nem vegás programokra a pénzt a szervezők tulajdonképpen a FIDESZ-től kapták, mint fideszesek. Mindketten úgy érezték, hogy nekik (és a családjuknak) most bajuk lehet abból, ha ez nyilvánosságra kerül és az éppen aktuális főnökeik sem örülnének ennek.

Hány olyan közéleti szereplő lehet vajon, akiről nem tudunk olyasvalamit, ami miatt aggódnia lehet?
Hány olyan vezető pedagógus, hangadó, érintett szülő és nagyszülő lehet?
Nyilván vannak, de semmiképpen nem olyan helyen és annyian, hogy a VE-GA felvállalható, sőt ismert, értékes színfoltja legyen Szentesnek. (Ez a gond pedig magasabb szinteken hasonló.)
Legyünk azonban nyíltak és tisztességesek!
A VE-GA volt és jelenlegi meghatározó személyiségeinek is rendszeresen voltak és vannak gondjai a vegássága nyílt felvállalásával, a kiállással. Van olyan is, akinél ez dinamikus kategória, vagyis hol hangoztatja, hol inkább elhallgatja, hogy vegás. Gyakori jelenség az is, hogy valakinek a munkahelyén, az üzleti életében vagy más baráti köreiben kellemetlen a vegássága felvállalása.
Ha sarkos akarok lenni, akkor akár ki is mondhatom, hogy inkább az a ritka, ha valaki egyértelműen felvállalja más életköreiben is a vegás voltát - ami egyébként nyilvánvalóan nem valami mellveregetést jelent, hanem inkább a vegás értékrend mindennapi bevállalását.

Szumma, szummárum, nincs VE-GA titok, csak a múlt és jelen "titkai" miatt titkolt VE-GA van, ami azonban nagyon is akadályozza a megismerhetőségét.
De, ha ehhez nem elegendő mindaz, ami a ve-ga.hu-n van és a mélyebb rétegeinek kötőerejét keressük, azért sem kell sokkal mélyebbre ásni. Úgy gondolom, hogy ez a belső kötőerő alapvetően két dolog szerves együttese. Az egyik egy igen jellegzetes és karakteres erkölcsi alapállás, a másik pedig a sokoldalúan és átfogóan jellemző segítői magatartás.
Ezek régóta megfogalmazottak és legújabb változatuk - a kellő távirati stílusban - ezzel az írással egyidőben kerül fel a ve-ga.hu-ra.
Sokan ismerik ezeket ebben a formai-tartalmi együttesben is, de a nagy többség - főleg a tizenévesek - persze nem. Mégis, ezek mentén is szerveződnek a kapcsolataik, ezek is alakítják a magatartásukat. A közösségi érzések meghatározói ezek a VE-GA világában.
Érdemes tehát megkeresni és olvasgatni őket, elmélkedni rajtuk egyszer-egyszer (persze a manifesztummal, az alapszabállyal, a közösségfejlesztési anyaggal és a "Levelek" rovattal együtt).

Szentes, 2004. december

Korom Pál