Obama - és a kapitalizmus torzója

Kategória: Levelek IX Megjelent: 2009. január 06. kedd

Churchill nyomán közmondásos az, hogy a kapitalizmus-liberális demokrácia összlet nem jó, de jobb nincs - illetve jobbat még nem talált ki az emberiség.
Ez így is van és nem mindegy az, hogy ami van, az jobban vagy rosszabbul működik. Különösen nem mindegy azért, mert mindenkinek ez az egy - legalábbis földi - élete van és ebből kell a legjobbat kihoznia.

Persze az azért világos, hogy ezzel a világ-rendszerrel nagyon nincs rendben valami, hiszen világválságot hozott. Ezen belül - némi matematikával - könnyen kiszorozható a következő. Egy magyar közalkalmazott középpolgár átlag-család (2 felnőtt, 2 tizenéves gyerek, 5.000.000 Ft éves reáljövedelem) most előreláthatóan nagyjából 800.000 Ft-ot fog jövőre elveszíteni, reálértékben.
Egyrészt súlyt bennünket a kapitalizmus - manter-imperialista alfaja, neoliberális piacgazdaság variációjának - világválsága. Ennek az a lényegi oka, hogy a bázisát jelentő USA-beli 100 milliós és a világ más tájain élo hasonló nagyságrendű ún. suburb polgárságnak az utóbbi 20-25 évben már többet kellett fogyasztania, mint ami jövedelmet realizálni tudott (és ami kisajátíttatott nekik "tőlünk"). A pörgető fogyasztásuk nélkül hamarabb lett volna hasonló általános válság. (Lényegében ezzel a fogyasztás-pörgetéssel kezelték a potenciális válságot.)
Másrészt súlyt bennünket annak következménye, hogy mintegy egymilliárd ember a Földön hihet (még) abban, hogy ő is "fogyasztói" lehet és ezért jórészt maga is hitelekből fogyaszt.
Harmadrészt mi magyarok teljesen indokolatlanul, jóval többet fogyasztunk, mint amit a termelésünkből realizálni tudunk, "Mert megérdemled!". Minket ezért is különösen fejbevág ez a válság.

Mi az, ami nem működik (jól)? Hát, az a bizonyos A. Smith által olyan régen megénekelt "láthatatlan kéz", amely a szabad (liberális) piac mechanizmusával kormányozza a világot. Az ugyan már többször is kiderült, hogy ezzel kisebb léptékekben is gond van - jól megtapasztalhatóan, világméretekben először majd kereken 80 évvel ezelőtt - de áldoztunk ennek igazolására újabb 30 évet, az olajválságokat követően is.
Az alapvető gond a mélységben az, hogy annak a manterista világelitnek (transznacionális oligarchiának) - amelynek a számát az USA-ban úgy 3 milliósra, a világ egyéb részein további 15 milliósra lehet becsülni - megrendülőben a társadalmi szerződése már a (az összesen mintegy 200 milliós) suburb polgársággal is. Eközben ez a szerződés tartalmát veszti a csak virtuálisan suburb polgárság egymilliárdnyi, megosztott tömegeivel, miközben fokozza az antagonisztikus ellentéteket más (regionális jellegű) elitekkel és a reménytelenné vált, százmilliós tömegekkel. Mivel azonban "nincs jobb", ez a társadalmi szerződés-rendszer elvegetál a romló körülmények között is.

Melyek annak a világválságnak a fő elemei, amit az Obama vezette manterista világelitnek kellene megoldania?
1. Összetett világválsággá vált általában a (-z anyagi) fogyasztás válsága. Közben pedig pl. Japánban manapság válik társadalmi szintűvé, Kínában, Indiában pedig manapság ural el százmilliókat a fogyasztói magatartás társadalmi kábszere - minden kábszer közül a legkártékonyabb.
2. Amanterizmus ugyan képtelen ezzel mihez kezdeni és ezért egyszerűen nem is foglalkozik vele - egyenlőre Obama sem - de azért azt minden, valamennyire is választási helyzetben lévő ember tudja már, hogy kibontakozóban van a bioszféra általános válsága, amely alapvetően veszélyeztet minket már a mindennapi létünkben is.
3. Egyenlőre azonban a jelenségek felszínén leköti a világot általában "az evés" (a szűkebb értelemben vett fogyasztás) válsága.
Ez három alapvető szinten jelent meg, amely három szint határai deklasszálódóak, de egyébként egyre átjárhatatlanabbak.
A legmélyebb szinten tömeges az éhhalál közvetlen veszélyének valamilyen variációja. Ez az a periféria, ahol alultermelési válság van (!).
A középszinten - és nem az élelmiszerek hiánya miatt - tömeges az éhezés, a töredékes fogyasztói magatartások mellett. Ez a félperiféria, ahol kibontakozni nem tudó kis alul- és túltermelési válságok sorozata van. (Ilyen helyzetben van kis hazánk, és úgy általánosságban is a magyarság. Ez egyébként kultúra-függő is.)
Legmagasabb szinten - ezek a suburb polgárságok - a beteges (és a szó szoros értelmében is sokféleképpen beteggé tevő) "zabálásról" való lemondási kényszerek illetve ezeknek réme okoz válságot, miközben általánosuló túltermelési válság van, ami kisugárzik az egész világra.
A válság-helyzetnek azon módon való kezelése azonban egyértelműen finanszírozhatatlanná vált, hogy a fogyasztásuk növelését részben a fizetések e-célú növelésével, részben pedig hitelezéssel oldják meg, a túlkínálat agresszív állandósulása mellett. (Fontos az, hogy miközben a legelmaradottabb országokban is kialakulnak fogyasztói enklávék, addig a legfejlettebbekben is születnek és növekednek félperifériás és perifériás enklávék.)
4. Mindezen jelenségek mögött a mObama - és a kapitalizmus torzójaanter-kapitalista termelésnek és elosztásnak az  abszurd helyzetéből adódó válsága húzódik meg. Ennek oka egyrészt az, hogy egy teljesen elfajult - a transznacionális világcégek által uralt - ún. liberális világpiac "mondja meg" azt, hogy hol, miből, mennyit kell termelni és hogy miből, hova, mennyi jusson. Másrészt oka az, hogy - előbbiek miatt - maga ez a torz összetételu össztermelés is kisebb mennyiségű és rosszabb minőségű, mint ami lehetséges lenne.
5. Mindennek két alapvető, mélyebb oka van, amelyek önmagukban is válság-elemek.
Az egyik az, hogy a mindinkább szükségszerűvé váló szellemi termelésnek kedvezőtlen közeg a manter-imperializmus, de általában is a liberális világpiaci rendszer.
A másik eleme az, hogy egyszerűen nem igaz az, hogy az olcsóbb a jobb, főleg azon a piacon, amelyen már semmi nem az, ami. Ez a piac mindenek előtt a helyi szellemi értékek válságát hozza (hiszen éppen ez az egyik regulatív feladata). Többek között azzal teszi ezt, hogy negligálja a helyi piacokat illetve betagolja azokat abba a világpiacba, amelynek szabályait -mindenkor ad hoc - a monopóliumok hozzák, különösen azoknak a forró tőkéket vágtáztató szereplői. Ez azt jelenti, hogy a világgazdaság egészében is az anarchia állapotában van, mint világpiac és abba taszítja a helyi piacokat is. Mindez a termelő erők és a termékek elképesztő nagyságrendű pusztulását is magával hozza, részben folyamatosan, részben pedig szakaszosan (különféle lokális, regionális és világ válságokkal).
6. Általánossá vált a globális szabályzási válság.
Mindenek előtt a globális piac működését kellene szabályozni, amihez egy globális állam (szerű konstrukció) kellene.
A gazdaság szabályzása mellett, azzal együtt meg kellene oldani az emberiség globális szintű védelmét is az erre megfelelő erőszak-szervezetekkel (haderő, rendőrség, titkos szolgálatok, stb.).
A háborúk, a megszállások és a terrorizmus önmagában is a termelő erők és a termékek tömeges pusztulását hozzák magukkal. Ráadásul ezek a konfliktusok megnyerhetetlenek, mert népi háború jelleget öltenek illetve az addíciós jellegű társadalmi szövetekben mikro hálózatokként tevékenykednek.

*

Melyek a világban lezajlott változások azon elemei, amelyek az Obama-vezette manterista világelitnek lehetővé teszik azt, hogy továbblépjenek a manterizmus még fejleszthető, de sehova sem vezető útján?
A lényeget tekintve nem sok, de annál lényegesebb változás történt, amelyek - nagyon vázlatosan - a következők:
- A legfontosabb változás természetesen maga a világválság, ami ennek az elitnek is felmérhetetlen károkat hozott és hoz (kivéve azokat a hullarablóikat, akik éppen ezt a válságot kihasználva sokszorozták meg a spekulációs tőkéiket).
- A különböző, esetenként kontinentális méretű államintegrációk sikerei és sikeres megoldásai illetve ezek további kifejlődéseinek eddigi sikeres gátlásai.
- Elmaradott világgazdasági térségek látványos sikerei (Dél-Kelet ázsia, Kína, India, Dél-Amerika integrációi, Irán) egyben ezek  erős önvédelme, valamint ezek sikeres oldásának jobbára ki nem használt lehetőségei.
- Az is kiderült, hogy egy diktatúra kereteiben is lehet sikeresen piacgazdaságot építeni.
- Az önellátó gazdálkodás fejlesztésének jelenleg gátolt, de illeszthető és sikeresen "gazdaságos" szisztémái.
- Az újabb - de eddig sikeresen feltartott - technikai-technológiai forradalom (konvergáló és  szinte azonnal tömegesen bevezethető információs, bio-, gén- és nanotechnológiák).
- Tömegesen függetlenedő illetve ilyen hajlamú - de a függetlenedésében eddig sikeresen gátolt - egymáshoz konvergáló civil és szellemi termelési létformák.
- A nacionalizálódás két tőről fakadó felerősödése. Ez részben a létfeltételek - torzan - érzékelt romlásából, részben pedig a globalizáció uniformizáló hatásának elutasításából fakad. Ennek minden érintett nép esetében számos sajátos vonása van.
- Különös jelentősége van annak, hogy a világban domináns szerepet betöltő USA-ban valójában most lépett érdemi szakaszába az egységes "amerikai nemzet" kialakulása. Az USA-ban az eddig meglévő társadalmi - elsősorban a rasszok és népek közötti - szakadékok gyors felszámolódását mutatja Obama elnöksége és hogy ezt vitathatatlanul amerikaiként éli, mint a manterista világelit politikai vezetője.

Ez utóbbi, minőségi újdonságnak akkora szerepet tulajdonítok a fennálló világrend újabb színeváltozásában, hogy érdemes ezzel egy kicsit jobban is foglalkozni.
Az USA-ban kialakuló ún. "amerikai nemzet" egy új minőségű összetartozás-tudattal, kohéziós erővel erősíti meg az USA társadalmát. Általában is megerősíti a teherviselő képességét, amellyel képes lesz elfogadni a Kormányának azon döntéseit is - amennyiben annak a helyességét kénytelen-kelletlen belátja - amelyek számára kellemetlenek. Ezen túl azonban megváltoztatja a nemzet szintjén is az érték-preferenciákat. Megnő a szolidaritás, a kölcsönösség, a bizalom, az önérzetbol fakadó (nemzeti) áldozatvállalási hajlandóság, az önkéntes civil szerepvállalások társadalmi ázsiója, valamint az erkölcsi tőke respektusa. Ezek esetenként az anyagi értelemben vett veszteségeket is ellensúlyozni tudják.

Mit is várnak az amerikaiak és a világ (értsd: a világelit, a suburb polgárságok és az ezekbe bekerülni szándékozók, valamint a perifériára szorultak tömegei) Obamától - a válságkezelés tartalmaiként?
Lényegében azt, hogy regenerálja mindegyikük számára azt az "amerikai álmot", amit nekik ez a kifejezés jelent.
A világelit a helyzete stabilizálódását és megerősödését várja az Obama-adminisztrációtól. A suburb polgárságok a fogyasztási biztonságuk helyreállását illetve növekedését. Az ebbe a körbe bekerülni szándékozók a biztonságos anyagi gyarapodásukat. A perifériára kerültek annak a lehetőségét, hogy hihessenek a meggazdagodásuk lehetőségében, de legalábbis megkapják a minimális létfeltételeiket, emberi méltóságukat és azt, hogy békében élhessenek.
Ha mindezt praktikusan és nagyon tömören akarjuk megfogalmazni - ahogy ezt Obama egyébként gyakran meg is fogalmazza - a következőket kellene megtennie (és valószínűleg meg is fogja tenni):
Stabilizálnia kell az USA gazdaságát, mint a világgazdaság stabilizációjának alapfeltételét is. (Tipikus manterista trükk volt egyébként az, ahogy az USA a dollár drasztikus leértékelése helyett "bevállalta" a gazdasági világválságot, közvetve megfinanszírozva a maga veszteségeinek jelentős részét és előkészítve a Nagy átalakítást.) Helyre kell állítania az amerikai állomba vetett hitet. Végül pedig hatékonyan kell kezelnie a háborús tűzfészkek és a terrorizmus egymással összefüggo probléma-rendszerét, felszámolva százmilliók elviselhetetlen nyomorát.

Egy más metszetben muszáj csökkentenie a világban folyamatosan növekvő feszültségek igen összetett rendszerét, amely mintegy önmagát is beteljesítő jóslat, erősíti is önmagát.
Muszáj pl. hatékonyabb megoldásokat találni a régionális válságokra. Nem lehet kikerülni azt a problémát, hogy egyre kiszolgáltatottabbak vagyunk egy nem csak pszichésen globális hatású terrorcselekménynek. Nem megkerülhető sokáig a klímaváltozás problémája sem. (Nem arról van itt szó, hogy el akarnánk dönteni az ennek okairól kibontakozott egyre érdekesebb vitát, hanem arról, hogy a kibontakozása gyorsul és a jelen konkrét világgazdaságára a hatásai máris tragikusak.) Vannak tehát olyan gondjaink - és ezek növekednek - amelyek úgy jelennek meg természetiként, hogy az egész emberiséggel szembeni kihívások és amelyekre természetes módon, csak az emberiség egésze adhat "fenntartható" válaszokat.

Középtávon, a fentebbi tényezőkkel jellemezhető (világ-)helyzetben mit tehet az USA (demokrata) elnöki adminisztrációja - függetlenül immár az elnök konkrét személyétől?

1. Lassan egy nemzedéknyi idő elteltével, az USA-nak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a Szovjetunió elbukása nem hozta  a "jóindulatú globális hegemón" (Kagan és Kristol) helyzetébe és szerepkörébe. A haderő növelése és fokozódó szerepe nem bizonyult sikeres szcenáriónak, hanem maga is oka a kibontakozott világválságnak.
Ma már világos az, hogy csak egy multilaterális világpolitika lehet sikeres. Olyan politika, amely a minimális közös nevező talaján arra törekszik, hogy a (nagy-régiós és globális) problémák terén következetes együttműködések jöjjenek létre a meghatározó államalakulatokkal, legyenek azok önmagukban is nagy-regionális illetve globális hatású államok vagy/és államok különféle integrációi.
Az USA számára a manterizmus következő fordulójában a domináns szerepkör kívánatos, valamennyi viszonylatában a világpolitikának. Ehhez belpolitikai értelemben, a saját társadalmi gazdaságában is megfelelővé kell válnia. Magának kell megmaradnia a meghatározó politikai-katonai és gazdasági erőnek, egyszersmint kultúrális, erkölcsi, sőt lelki vonzás-centrumnak is. Erre alapozva illetve ehhez kell globális szövetségesi rendszereket - integrációkat kialakítania.
Sajátos vonzata lehet ennek pl. az, hogy a saját társadalmának aktorai kezdeményeznek olyan globális integrációkat, amelyek nem állami, hanem civil jellegűek illetve egyesítő kultúrális és vallási integrációkat. Amennyiben nem lenne ezekre képes az USA társadalma, akkor a Kormánya "átadja" ezeket a feladatokat, de mint domináns hatalom, ezek mögé áll maga is.

2. Csak az USA domináns szerepével hozhatók létre azok a speciális globális gazdasági integrációk, amelyeknek kettős célja van.
Az egyik az, hogy államok feletti (USA dominanciájú, de közös ellenőrzéssel megvalósított) eszközrendszerrel szabályozzák a világgazdaság egyensúlyi működését veszélyeztető folyamatokat. Ezen folyamatok közül a legveszélyesebbek - ami ismét bebizonyosodott - az ún. forró tőkék spekulációs agressziói, immár egész államok, integrációk, sőt transznacionális tőke-szövetségek ellen is.
Ezek nemzetközi tőkemozgásainak hatékony megadóztatása (pl. az ún. Tobin adó valamilyen variációjával) egyúttal óriási globális pénzforrások képzését is lehetővé teszi, a legkülönfélébb nemzetközi gondok kezelésére. (Ilyen források ma még gyakorlatilag nem léteznek.)
Az USA dominanciájával formálódó világgazdasági integrációk egyrészt aligha egyesülnek - hiszen ez ellenérdeke a manterizmusnak, másrészt hasonló okból távol fogják ezeket tartani az ENSZ-től (amelyet egészen más okokból rendezni segítenek és vállalni fogják a gazdasági megerősítését is).

3. Aglobális gazdasági integrációk működésének érdekében minden, ezt segítő "elemet" integrálni illetve minden, ez ellen fellépni tudót vagy az alternatíva lehetőségét kihordható "elemet" akadályozni, megsemmisíteni igyekeznek az USA dominanciájú manterista világelit és politikai aktoraik.
Egymástól nem függetlenül itt négy probléma és lehetőség-"csokor" létezik, egymással sokféle összefüggésben.
Az egyik a nemzetek létéből, a másik a vallásokból, a harmadik a civilszférák megerősödéséből származik. Külön kell azonban foglalkozni a valódi döntéshelyzetekbe került és kerülő világtörténelmi sorsra jutott egyének százmillióival is, akiknek nem igazán jellemző az előbbi háromhoz való kötődése, vagyis "magányos civilek".

A gazdaságok integrációját - mint kvázi természeti folyamatokat - követnie kell az államok integrációjának, a gazdaság szabályozhatósága érdekében. Az államok elsöprő többsége azonban egyszersmint valamilyen módon és tartalommal nemzet-állam is. Az a kívánatos manterista szemszögből, hogy az állami szuverenitás részleges (érdemi) feladása a nemzetek a részleges (teljes) megszűnését is jelentse.
Ezzel ellentétes esetben a nemzet ellenállhat annak, amit a tőle egyre inkább idegen és a nemzetközi tényezőknek lojális állama (politikai elitje) cselekszik.
A természeténél fogva internacionalista manterista elitnek az a legmegfelelőbb megoldás, ha úgy épül fel a nacionalizmusok rendszere (amit alapvetően amúgy is a kapitalizmus szült és szül), hogy a domináns tőkésállam egységesülő nacionalizmusa legyen a domináns. Ez "együttműködik" a kontinentális hatalmak (állami) nacionalizmusaival, de - együtt - folyamatosan leépíteni igyekszenek a kisebb népek nacionalizmusait, amelyek bázisai lehetnek a manterizmus elleni ellenállásnak. (Mind kevésbé fogja megérni az, hogy a helyi nacionalizmusok erősítésével egymás ellen fordítsanak népeket, mert a globalizáció adott folyamatában egyre többe kerülhet ez, mint amennyi gazdasági-politikai hasznot hozhat.)
A manterista érdek az is, hogy erősödjön egyféle, a társadalmi mozaikosodást erősítő homogenizáció. Ez lényegében azt jelenti, hogy a nemzeti jellegű központok differenciált erősödése mellett épüljenek le a kisebb államok és népek nemzeti/nemzetiségi határai. Ezzel együtt erősödjenek a határoktól független (nemzetközi) régiók illetve "fejlődjön a lokalitás" vagyis alapvetően maradjanak helyben az emberek - egyébként bárhol is vannak - és ott, helyben teremtsék meg a boldogulásuk (lét-) feltételeit.

A vallások tekintetében nem akarok most mélyebbre tekinteni. Most csak azt hangsúlyozom, hogy a kollektív hit egyrészt az ember saját jövője, másrészt a nemének jövője érdekében vállal/hoz jelenlegi áldozatokat. Természete szerint az igazi hit, csak mérhetetlenül mély és abszolút egyéni kapcsolat, ami az egyént egy/Az Abszolútummal köti össze. Mint társadalmi jelenség, mint másokkal közösen vállalt vallás azonban szükségképpen társadalmi/nemzeti jelenség.
Mint ilyen pedig, szükségképpen egy adott társadalom sajátja, amely társadalom különbözik más társadalmaktól. Ezek a társadalmak különféle törekvéseket támogatnak illetve különféle más társadalmi/nemzeti törekvésekkel állhatnak szemben - esetenként kibékíthetetlennek tűnő módon.
A személyes hit és a vallások társadalmi intézmény-rendszere fontos a manterizmusnak is. Ugyanakkor gyengíteni igyekszik minden olyan megjelenési formáját, amely ellene fellép vagy felléphet. Különösen igaz ez akkor, ha ez nemzeti fellépési formákat segít vagy alapoz  meg.

A civilszférák megerősödése jelentős mértékben maga is a kapitalizmus eredménye. Mint "szférák" megjelenése - az én véleményem szerint - az állami intézmény-rendszertől független igények kielégítésének és képviseletének mozgalmi jellegű (állam-)polgári szerveződései. Ezek, fejlődésük eredményeként, nemzetek fölötti formákat is öltenek a globalizáció folyamatában.
A manterizmus korában és különösen annak most születő új verziójában az államiságok egyre kevésbé tudnak gondoskodási feladatokat felvállalni. Közben az ezekre való igények hihetetlenül gyorsan differenciálódnak és növekednek, mind az egyes államiságokon belül, mind pedig nemzetközi, sőt globális szinteken is.
Az ezek terén működő civil szervezetek működése nem csak, hogy támogatandó - hiszen sokkal jobb és olcsóbb megoldás is - az államiságok számára, de azok minden szinten egyre hajlamosabbak lesznek arra, hogy a civil kapacitásokat szerződéses módon is lekössék, egyúttal persze magukhoz is kössék.
A magukkal nem összeférhetonek ítélt civil szervezetekkel az államiságok valamennyi szintje bizalmatlan. Szembefordítja velük, a velük szemben "idegen" közvéleményt illetve igyekszik őket megsemmisíteni, politikaivá manipulálva vagy anyagilag ellehetetlenítve.

A "magányos civilek" száma gyorsan nő. A jelenség maga is sajátos és már kifejezetten a manterizmus "terméke". Ezek alapvetően egyéni egzisztenciák és nem klasszikus polgári módon megalapozottak. Sokkal inkább a szellemi termelők, a "kiszakadt" szubjektív indivídumok sajátos biztonsága jellemzi ezeket. Legáltalánosabb jellemzőjük egyrészt az, hogy bármikor, különösebb feltételek nélkül és szinte korlátlanul képesek kapcsolatba lépni egymással. Másrészt alapvető jellemzőjük az, hogy számtalanszor, sőt folyamatosan is megélik azt, hogy valódi választási helyzeteik vannak az életük úgyszólván valamennyi területén. Alapvetően pedig azt választhatják, hogy fogyasztói bérmunkások lesznek-e vagy pedig nem?
A manterizmusba szervesen illeszthető - milliónyi formában és tartalommal - a felnőtt kor kezdetének kitolása (persze egyre inkább szülői finanszírozásban) illetve a szerződött hazai és külföldi egyéni önkéntes munkák tömegessé növelése. Ez leköti a "képződő" szellemi munkások legmozgékonyabb részének sokaságát is (legalább egy időre, ami alatt, remélhetőleg "benő a fejük lágya").
Ellenérdekelt azonban a manterizmus mindenféle - sokszor teljesen spontán és játékos - összeszervezodési formák térhódításában és ezért az informatikai rendszerek (éppen ezért is gátolt) újabb forradalmasodásában is.

4. Mit hoz ez a legújabb kor az (állami) erőszak-szervezetek terén?
Az USA-nak katonai téren lesz legnehezebb lemondania a hegemón szerepéről.
Ennek különös súlyt ad az USA rendkívül összetett - de mind a K+F tevékenységekben, mind a gazdaságban, mind pedig a politikai lobbyzásban legerősebb - katonai-ipari komplexuma.
Az alapvető kérdés az, hogy mit akar és bír el az USA társadalma? Az a társadalom, amely még maga is rendkívül szabdalt, kultúrájának szerves része a fegyveres erőszak és önvédelem illetve az erőszakszervezetek helyi, demokratikus jellege a sheriff-rendszertől a Nemzeti Gárdáig. Ezen helyi, választott vezetésű illetve vállalásos alapon felálló erőszak-szervezetek együttműködése gyakorlatilag folyamatosan problematikus a szövetségi - hivatalnoki karakterű - erőszak-szervezetekkel.
Ez utóbbiak azonban a világban, mint ezen sajátos vadnyugati stílusú és mentalitású demokrácia védelmezőiként illetve meglehetősen erőszakos terjesztőiként jelentek és jelennek meg a második világháború óta.
Rendkívül nehéz megbecsülni azt, hogy hogyan alakul át az USA társadalma a relatív szegényedés illetve a nemzetesedés egybeeső folyamatában. Mindenképpen bekövetkezik azonban ennek a társadalomnak egy igen erőteljes átrendezodése, átrétegzodése, amely a lakosság széles tömegeinek helyváltoztatásával is jár. Az új társadalmi rétegek nemzeti szinten mindenképpen homogenizáltabbak lesznek és miközben gyengülnek a társadalmi önvédelem hagyományos formái, növekednek - a hagyományaikból csak a meztelen erőszakot megőrző - bűnözői létformák.
A hatékonyság és a költségcsökkentés követelményei megerősítik az állami és szövetségi "hivatalok" szerepét és ezek központi vezénylési szisztémáit - egyben tovább erősítve az elnöki hatalmat.

Az USA hadseregének nem képzelhető el más funkciója a jövőben sem, mint a külpolitikai, de a hegemón szerep, az ún. "világ csendőre" szerep már eddig sem volt tartható.
Ez a szerep nemcsak finanszírozhatatlanná vált és válik még az USA számára is, de egyre nyilvánvalóbban átalakul az a hadászati és a taktikai arzenál is, amellyel a manter korszak fegyveres konfliktusai sikereséllyel megvívhatók.
Az alig lokalizálható bázisokkal és modern fegyverzetekkel rendelkező, globális terrorhálózatok illetve a szinten modern fegyverzetekkel vívott tömeges - népi jellegű - helyi háborúk gyakorlatilag kezelhetetlenné váltak és mindinkább hajlamosak egybefolyni. Sajátos globális mozgalmakká válnak, amelyek változó csomópontjaiban lángolnak fel a népi háborúk - mint sajátos szelepek - míg más, változó területein erősödnek föl a terrorcselekmények. Ezek a mozgalmak szervesen következnek a manterizmusból és szervesülnek is abban.
Nincs értelme már a rendkívül drága frontális háborúknak és még drágább területi megszállásoknak és az eleve reménytelen pacifikációs törekvéseknek.
Az egyedül eredményes stratégia a fenti "mozgalmakkal" analóg államokon felüli erőszak-szervezeti integrációk létrehozása lehet. Ezek egyrészt képesek lehetnek lokalizálni, felszámolni a terrorhálózatok bázisait és aktivizálódó hálózati részeit. Másrészt képesek lehetnek az itt-ott felerősödő vagy kitörő helyi háborúk lokalizálására (azok kimerüléséig).
A taktika két meghatározó eleme a sebészi pontosságú, kisléptékű katonai csapások jól felépített rendszere lehet illetve kis létszámú elitalakulatok összehangolt csapás-sorozata.
Ez nem valósítható meg a többi globális szerepű illetve a helyi hatalmak együttműködése nélkül - amelyek azonban maguk is mind egyre érdekeltebbek ebben és nem tudnak érdemben fellépni az USA haderői nélkül.
A globalizálódó terror ellen, amit a manterizmus maga szült, az államok a maguk nemzetek feletti terrorját helyezik szembe, az USA (haderőinek) vezetésével.

5. Nyilvánvalóan alapvető gond a reménytelen helyzetbe került és kerülő százmillók sorsának valamilyen szinten történő rendezése, a deklasszálódás általános körülményei között is.
Az államok illetve az egyes állami integrációk gondoskodására mind kevesebb pénz jut a manterizmusban. Azon nyomorgó társadalmak illetve társadalom alatti rétegek esetében, amelyek számára a puszta lét illetve - egy létszinttel feljebb - a puszta emberi méltóság a tét, olyan nivellációs formákat kell találni, amelyek megvalósíthatók úgy, hogy ne növeljék jelentősen a társadalom egyéb részeinek adóterheit.
Ennek több útja kínálkozik, de aligha lehet meglepő az, hogy ezek már teljes mértékben idegenek a piacgazdaságtól.
1. Az emberi méltóságukat menteni szándékozók (elsősorban a "magányos civilek") számára elsősorban éppen az azok közötti munka kínálkozik, akik számára ugyancsak a méltóságuk a tét illetve a puszta létük. A civil és önkéntes munkatípusok a következők, amiket - mint minden más munkatípusnál olcsóbbakat - egyre inkább támogatni fognak a manterizmus államai és állam-integrációi, valamint azok aktorai.
2. Agyermek és ifjúsági rétegek non formális szocializációja az adott világba úgy, hogy sikeresek és emberek legyenek.
3. Közreműködés az önellátás sajátos formáinak kialakításban és üzemeltetésében. Ilyenek pl. a kishitel-formák Dél-kelet ázsiában, a tömeges naturális mezőgazdasági próbálkozások az afrikai Szahel övezetben a legmodernebb gén- és ökotechn technológiákkal és az ún. LETS (helyi pénz) kezdeményezések a fejlett világ szegényedő kisrégióiban, ahol a piacot helyi - informatikai alapú - mini-barterügyletek rendszerével váltják ki a résztvevők.
4. Nagyon fontos eleme ezeknek az, hogy mindezekben a legfejlettebb humán-, info-, bio-, gén- és nanotechnológiák kezdenek megjelenni az üzleti hasznok nélkül, mert ezekben ilyen haszonvételek már nem lehetségesek.
5. Nagyon is léteznek azonban - bár ugyancsak üzleti haszonvételek nélkül - a  fogyasztói jólétet pótolni hivatott és mindinkább szinte valóságként megélhető virtuális valóságok, az éhhalál szélén tengődők számára is.
6. Amanterizmus a maga funkcionális érdekében tehát átlép jónéhány eddig megtartott gátat.
Olcsón adja mindazoknak a legmodernebb - és sokszor ki sem próbált - technikát/ technológiát, akik nem tudják azt megfizetni, de veszélyeztetik a hatalmát. Ezeket sajátos kísérletekként és dömping ügyletekként is hasznosítja.
Ennek az egyik legtisztább formája az, amikor szegénységi bizonyítvány ellenében különféle - gyakran tisztátalan eredetű - olcsó árúk kedvezményes vásárlási lehetőségét biztosítják szegényeknek, öregeknek és más rászorulóknak, már a legfejlettebb államokban is.
7. Amanterizmus minden olyan globalista, egyházi és civil szervezetet illetve civil önkéntest támogat, amely partner akar és tud lenni ebben. Az összes többit nem támogatja illetve felszámolni törekszik. Azokat pedig különösen, amelyek vele szemben alternatívákat vázolnak föl, jelenítenek meg.

*

Megoldják-e mindezek a manterizmus válságát?

Ahogy az eddigiek során, a továbbiakban is törekszem az elfogadható egyszerűsítésekre illetve az ismétlések kerülésére.
1. Európában már közel harminc éve nyilvánvaló az, hogy az eredeti szinten nem tarhatók fenn a fogyasztói és a jóléti rendszerek. (A kettő nem ugyanaz. A világ számos részén, pl. az USA-ban sem kísérte a fogyasztóiság térhódítását a jóléti rendszerek kiépülése.)
Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy csökken a szuburb polgárság száma. Egyúttal növekszik a szuburb polgári helyzet elérésében reménykedők száma, a bérmunkások tartalékserege (a munkanélküliek száma), valamint az egyértelműen deklasszálódók társadalmi rétegei, tömbjei. Ez szerte a világon kibontakozó folyamat.
Ezzel együtt - elsősorban Európában - ezzel szerves összefüggésben leépülnek az állami (és vállalati) jóléti rendszerek.
Az a '70-es években meghirdetett neo-liberális ígéret, hogy minden egyes ember "fogyasztói" lehet előbb-utóbb és hogy ez hosszabb távon, csak rajta múlik (ez az "amerikai álom" globális változata), már maga is visszavonhatatlanul megbukott.
Elsősorban az USA társadalmában - és az "amerikanizált" enklávékban - azonban ez a későbbiekben sem fog ez így tudatosodni. Mindenek előtt a társadalom és értékrendjei mély átrendezodésének következtében illetve mert ezt elrejti a megőrizni kívánt domináns világ-szerep.
Ezek miatt részben észrevétlen fog maradni, részben pedig érdektelen lesz az is, hogy közben az USA-ban is tízmilliók anyagi életszínvonala (fogyasztása) és létbiztonsága csökken.

2. Gátolhatatlanul kibontakozik és még legalább egy nemzedéknyi ideig gyorsul a bioszféra  általános válsága. A ható tendenciák globális fékezésére illetve a globális szintű rekonstrukciós folyamatok megkezdésére, kibontakoztatására ugyanis nem alkalmas a magán-kapitalizmus liberális világpiaca.
A környezet pusztítása/pusztulása nem tarthatja vissza a dominanciáját megőrizni kívánó USA-t ugyanúgy, mint a növekedés igézetében lázasan fejlődni akaró "fejlődő" országokat.
Az éhhalál szélén tengődő százmilliók pedig egyszerűen csak élni akarnak, kopárrá téve az élohelyeiket.

Különösen érdekes ezen folyamatok tekintetében az, hogy milyen választásokat tesznek a valódi választási helyzetben lévő százmilliók? Választásaik részeként mennyire lesznek képesek úrrá lenni az indivídumuk és a lokalitásaik határain, a puszta üzleti siker, az anyagi fogyasztás igézetein illetve a társadalmi környezetük - az előbb említett lokalitásaik - regulatív hatásain (diktátumain)?
Nagyon megnehezíti ezeket a választásokat az a tény, hogy a manterizmus kora válságot hozott a hagyományos nemzettudatok, vallások, civilitások terén is, és a csak egyéni "civil" utak pedig csapdákat hoznak.
Ezeknek is meg kell újulniuk vagyis előbb ezek kihordását kell választaniuk a valódi választási helyzetben lévőknek, hogy ezek értékeit is gyakorlati alternatívákként választhassák.
Csak az önmagukat új módon felépítő természetes emberi "szövetek" lehetnek képesek önmagukkal együtt koordinálni a természeti folyamatokat.

3. Általában "az evés" (a szűkebb értelemben vett fogyasztás) válságának éhezési változatára két válasz adható, a hanyatló társadalmi-gazdasági formák "Panem et circensis!" parancsa illetve a magán-adományozási és civil törődési rendszerek kiépülésének menedzselése útján.
Ezen a területen várható a leglátványosabb változás.
A perifériákon elsősorban (naturális) háztartási formákban, a félperifériákon pedig fél-piaci formákban tömegesen kezdődik meg olyan génmanipulált termékek, olyan technológiákkal való termesztése, amit eddig a piaci szféra gátolt. Az egészségügyben szintén tömegesen jelennek meg a legújabb technológiák teljesen leegyszerűsített, olcsó "durva" változatai, egészen a nano-technológiákig. Ezek "egyszerű" helyi tömegtermelése ugyanúgy megoldható, mint a hasonló módon "lemeztelenített" digitális informatikai eszközöké. Ez utóbbiakhoz  elképesztően rövid idő alatt megoldódik az olcsó virtuális világok egész kaleidoszkópjának tömegtermelése is.
Ezen folyamat-rendszer kereteiben tömegesen "fordítható át" a civilek tevékenysége is a perifériákra és félperifériákra, különösen persze az egyéni, individuális "civilek" energiája és tevékenysége.
Amennyiben ez az adott világba való szocializációt segíti, akkor természetesen akár lázíthatnak is ellene.
Az önellátás, a lokális barter-piacok, az elkülönített "szociális" piacok illetve ezek bővítése, bővülése, ideig-óráig enyhíthetnek a problémákon, de nem jelentenek azokra megoldást. Egyben ezek alkalmazása azt is jelenti, hogy a termelés és elosztás egyre jelentősebb szegmenseit ki kell vonni a tőkés termelési mód piac által szabályzott és a profit által mozgatott kereteiből.
Mindezek tehát maguk is a fokozódó válság jelenségei.

4. Nem változtatható meg az az alaphelyzet, hogy a transznacionális cégek által uralt piac határozza meg azt, hogy miből mennyit kell termelni és miből, hova, mennyi jusson. A fogyasztás manipulálásának globálissá fejlődött rendszerei tovább fejlődnek. Minden bizonnyal "humanizálódni" is fognak, de e nélkül már nem is tud működni a gazdaság.
A termék-összetétel mindinkább elszakad a természetes emberi igényektől. A termelési kapacitások továbbnövekednek, miközben a kihasználtságuk csökken, sőt a következő időszakban több hullámban tömegesen fognak elavulni, aminek a megoldása egyszerű, hiszen valójában tömegesen nincs is rájuk szükség, sem piaci aspektusból, sem természetes igényből.

5. Aválság kezelésére természetes módon kínálkozik két alapvető út, amennyiben valóban a válság megoldása lenne a cél.
Az egyik a szellemi termelés érdemi kibontakoztatása, a másik pedig a helyi értékekre és igényekre alapozó helyi (demokratikus) piacok tudatos erősítése (ez minden szinten értendo, tehát a legkülönfélébb kis- és nagyrégiós szinteken illetve akár nemzeti szinteken is).

A szellemi termelőknek azonban mindamellett, hogy fontos, hogy a termékeiket lehetőség szerint piacosítsák, ennél is fontosabb az, hogy megmérődjenek a szellemi közélet valamely nyilvános mércéjén is. Ez a verseny ugyanis a fejlődésüknek ugyanolyan feltétele, mint a piaci sikeresség, egyben ez a fejlődés erősebb igényük is.
Csakhogy a szellemi termelés a lényegénél fogva globalizálódik, ha nem vállal tőle idegen -  ma még evidensnek tűnő - kötöttségeket. Mint ilyen és mint olyan, aminek természetétől idegen a fogyasztóiság, globális szinten is hihetetlenül gyorsan látja át a manipulációk rendszerét. (Gyakorlatilag az a helyzet, hogy már ma is a szellemi termelők transznacionális tőkéssé vált szövetkezései illetve az ezen tőkéknek elkötelezett szellemi termelők azok, akik segítségével ez - az egyébként fenntarthatatlan - rendszer fenntartható. Csakhogy "nincs jobb" rendszer?!)
A tömegessé váló szellemi termelés és szükségszerű társadalmasodása azonban felerősíti az adott rendszer válságát (és felváltaná azt egy másik rendszerrel), ami annak nem érdeke, inkább menedzselni próbálja az adott válságot.

A lokalitások erősítése, amennyiben a szuverenitásuk mind nagyobb részét feladják, érdeke a manterizmusnak. Összességében érdekük a hagyományos - csak "Isten, Haza, Család" - alapú nacionalizmusok erősödése is. Ezek azonban veszélyesek, mert - különösen a szellemi termelés erősödésével - nő annak a lehetősége, hogy modern nemzettudatú identitások kifejlődésének kiindulópontjai, erősítői legyenek. Ezek lényege pedig éppen a nemzeti szintű önvédelem, önfejlesztés az életmódban, kultúrában, hitben, etikában, esztétikában, stb.
Ezek magukból akarnának globalitásokat alkotni és csak használni a gazdaságot.
Ennek támogatása pedig aligha várható el attól a transznacionális tőke-világtól, amely ezt a szerepet magának akarja fenntartani. Inkább tovább-menedzseli az adott válságot.

6. Aglobális liberális piacgazdaság mellé nem hozható létre az annak szabályozását is biztosítani képes - illetve az egyéb állami feladatokat ellátni képes - globális állam. Úgyszólván ez az egyetlen, amiben mindenki egyetért.
A gond az, hogy ez esetben nem is lehet más a globális piacgazdaság, csak liberális - vagyis szabad terepe a transznacionális tőkecsoportoknak, akik a szükséges szinten nem lehetnek képesek maguktól együttműködni.
A következő időszak jelentős részben arról fog szólni, hogy a globális állam mindenféle pótlékait kísérlik meg összehozni az állandóan változó érdekeltek.
Elvben kínálkozik, hogy ennek legfelsőbb szintje az ENSZ legyen és számos vonatkozásban meg is fogják erősíteni, az elmúlt tíz-húsz év mélyrepülése után.
Elsősorban azonban valamiféle pénzügyi világ-kormányban gondolkodnak az IMF és a Világbank továbbfejlesztésével és a forrótőkék megadóztatásával.
A problematikus pont a szükséges (világ-)politikai háttér megteremtése. A különféle meghatározó imperializmusok - beleértve ezekbe pl. az oroszt, meg a kínait is - egyre érdekeltebbek lesznek abban, hogy együttműködjenek egyes globális problémák kezelésében, de hogy megfelelő politikai hátteret tudjanak kialakítani a globális válságfolyamatok közepette a globális gazdaságnak, az képtelenség.
Ugyanez vonatkozik az emberiség globális szintű védelmének megoldására is, hiszen éppen hogy a maguk által felidézettek következményei ellen kellene védelmet biztosítaniuk. A nemzetközivé fejlesztett állami terror sem tudhat megbirkózni a szükségképpen egyre barbárabb és mind gyakrabban népi háború jelleget ölto helyi háborúkkal és terrorista hálózatokkal tevékenységével illetve a bioszféra lerombolásával.

Összességében a következő állapítható meg. Az Obama nevével fémjelezhető új (demokrata) USA adminisztráció sem tudja megoldani a manterizmus kialakult (világ-)válságát. Mindössze annak egy újabb mozgásformáján dolgozhat, tendencia jellegű sikerességgel, kialakítva a kapitalizmusnak már egészen absztrakt torzóját.

*

Napirenden a szellemi termelési mód (a szükségleti munka-típusok) térhódítása van és a nekik megfelelő termelési viszonyok kialakulása, kialakítása. Ennek tényezői, tendenciái is megszülettek illetve születőben vannak a manterizmus általános válságának kereteiben. Mindazoknak, akik tudatára jutottak a világtörténelmi sorsuknak, akik szellemi termelők illetve elsősorban azok kívánnak lenni - ami korántsem azonos az értelmiségi volttal - és közösségi vagy magányos civilek, fel kell fedezniük a maguk számára és mind tudatosabban támogatniuk kell ezen jövőbe mutató tendenciák kibontakozását.
Ezt nem tehetik meg másként, mint olyan szövetkezések kialakításával, amelyek ezekhez szervesen kapcsolódnak - megannyi témában és módon egészen globális szintekig.
Ezek a szövetkezések lehetnek képesek minden egyes emberi viszonyszinten - közvetlenül illetve választott képviselők útján - megvalósítani a demokratikus kontrollt a közösségi funkciók gyakorlásának rendszerei fölött.
Gazdaságilag ez a következő történelmi korszakban megannyi vegyes-gazdálkodási formát hoz, ahány gazdálkodási forma elfogadhatónak, optimálisnak bizonyul az alakuló globális piacgazdaság kereteiben.
Mindennek hosszabb távon feltétele, egyben ennek következménye is az, hogy valamennyi társadalom és társadalmi szint, valamennyi emberi viszonyszintjén meg kell valósítani azt a viszonylagos egyensúlyi állapotot (egyéni, családi, települési, kistérségi, nagytérségi, nemzeti, nagy-régiós, globális (stb.) békét), amelynek talaján kivédhetők azok az emberi cselekedetek, amelyek közvetlen módon is fenyegetik az ember-séget és az emberiség létét.

Szentes, 2008. november
Korom Pál