Gondolatok a fennmaradásunk etikájának alapjaihoz

Kategória: Levelek III Megjelent: 2008. szeptember 27. szombat

Korom Pál vagyok, vízmérnök.
Diplomásként azzal kezdtem a pályámat, hogy egy olyan team tagja voltam, amely a majdan elgondolt dunai vízlépcső-rendszer számítógépes modell-kísérleteit végezte a '70-es évek közepén. Így igen hamar találkoztam egy rendkívüli súlyú környezeti és természetvédelmi problémával. Az elmúlt másfél évtizedben köztisztviselőként foglalkoztam illetve foglalkozok helyi és regionális vízi, környezeti és energetikai problémákkal. Mindemellett a kereken harminc éve alakult országos VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség alapító elnöke vagyok és itt ezt a civil szervezetet képviselem. Ebben a szervezetben a benne felnőttként is megmaradók száma ma már több száz fő és sajátos jellegzetessége az, hogy a vezetőik mindig is különös érdeklodést mutattak különféle etikai kérdések iránt. Az eddigiektől eltérően tehát, egy más oldalról közelítek a konferenciánk témájához.

Mottóul Heller ágnes kijelentését illetve kérdését választom, ami szerint "Jó személyek léteznek most - egyáltalán hogyan lehetségesek most?"

1. Mindenek előtt szíves figyelmükbe ajánlom Andrej Tarkovszkij 1962 és 1985 év között  készült, nyolc, szervesen egymásra épülo filmből álló életmuvét, amelyben a korát megelőzve ábrázolta elképesztő tisztánlátással az ipari társadalmak etikai problémáit.
Ő úgy gondolta, hogy a technicista ipari civilizáció mindenek előtt az emberi természetben okoz katasztrófát, amely katasztrófa már zajlik. Ennek lényegi eleme az, hogy a szélsőséges individualizáció nyomán a technikai civilizáció behatol az egyénbe, nem hagyja személyiséggé válni, vagyis etikailag függetlenné. Ennek egyik hatásaként az alapvető emberi tudatformák - a tudomány, a művészet, a hit illetve a kultúra és az etika is - elválnak egymástól, szembefordulnak egymással, még az egyes egyénekben is. Ezek odáig jutnak, hogy életüket már nem csak a technikai civilizáció uralja el, hanem az egyes elkülönült tudatformák is, amelyek közül legfeljebb, ha  kettő van jelen az egyes egyénekben.
Tarkovszkij az előadásaiban már a '80-as években kimondta, hogy amit fejlődésnek gondolunk, az már nem az és ami zajlik, az nem fenntartható. A tét tehát a megmaradásunk. Hasonlóképpen megfontolandó - manapság méginkább - az a véleménye, hogy, nem kell bizonygatni azt, ami nyilvánvaló.

2. Tarkovszkij bölcsen elkerülte azt, hogy megkerülhetetlen kritikáját valamely társadalmi-politikai rendszernek címezze. Az azonban világos, hogy ez a kritika a meztelenül haszonelvű piaci társadalomnak szól. Ez a társadalom individualizál, elidegenít. Teljesen szabaddá tesz az emberi kötöttségektől, egyben függővé a gazdaságiaktól. Heller ágnes értékeli ebben a folyamatban az egyéni szabadság születésének tényét.
Kétségtelen az, hogy a világunk azon egyénei, amelyeknek vannak valódi választási lehetőségei, mind kevésbé örökölnek, kapnak készen kultúrát, identitást (stb.) és erkölcsiséget. Ezeket mindinkább maguknak lehet/kell kihordaniuk, a társadalmi praxisuk, tanulásuk folyamatában, de abban is szabadok, ha nem teszik ezt meg.
Egy sajátos, 25 éves "vegás" kategóriával élve ők mindannyian világtörténelmi sorsra jutott egyének. Rájuk az is jellemző, hogy a státuszuk szerint résztvehetnek a társadalom döntési folyamataiban (egyénként és saját szervezeteik részeseként is) illetve nem csak piaci termelők és fogyasztók lehetnek, hanem mindinkább szellemi és közösségi értékek termelői és fogyasztói is. Választhatják magukat erkölcsös személynek is.
Aligha vitatható az, hogy a világtörténelmi sorsra jutott egyének sorsára jut a világunk és ennek az erkölcsi felelősségét akkor is viselik, ha erről nem vesznek tudomást.

3. Atechnológia eszköz, az eszközt használó ember eszköze. Az eszközhasználat céljait az ember határozza meg. Az eszközhasználat jelenleg mindent eluraló, maga alá gyűrő célja a profit, amelyet csak úgy lehet realizálni, ha a termék megfelel a fogyasztók piaci igényeinek. Ezeket az igényeket azonban a profitért dolgozók mindinkább maguk "képzik" a fogyasztói társadalmi rétegekben, míg más rétegek igényeinek kielégítését nem tudják megoldani, mert az a gazdálkodás jelenlegi keretei között megoldhatatlan.
A világunk társadalmai egy mindinkább rögzülő feudalisztikus hierarchiába szerveződnek, amelyek szintjei között csökken a mobilitás. A mintegy 6 milliárdos népességünkből 4,5 millárdnak esélye sincs arra, hogy "fogyasztói" legyen, holott többségüknek ugyanolyan "jogos" igénye ez, mint a "szerencsésebbeknek".
A kialakult világ-rendszernek szerves alkotója a manipuláció és a terror.

4. Aprofitcélú ipari társadalom nem ideális közege a szellemi termelésnek, noha exponenciálisan növekszik a technológiák szellemi tartalma, a szellemi termelés társadalmi-gazdasági súlya.
Ezen szellemi termelés megosztott az alapvető tudatformák tekintetében, ami egyik alapja a piacosíthatóságának. Ezzel azonban korlátozott a fejlődési lehetősége is. Az áruvoltából adódó kihívás hasonló a meglehetősen ismert "hídpénz-problémához". Ez ugyanis hasonlóan akadályozta a dolgozó emberek szabad áramlását egykor, mint ahogy szellemi értékek szabad áramlását most a rájuk (is) erőszakolt áruformák. A korlátozás azonban egyre inkább nyilvánvalóan került/kerül többe az egész társadalomnak, mint amennyi hasznot hozott/hoz egyeseknek.
Az előzőekből azonban az is következik, hogy a szellemi műhelyeknek/teamoknak egyrészt illeszkedniük kell a piacgazdaság - vagyis a tőkék optimális allokációs rendszerének -  kereteibe, másrészt belső és külső kapcsolat-rendszerükben meg kell oldaniuk a saját független szellemi "termelésüket". Ez utóbbihoz pedig a fenti keretek mellett egyetlen út vezethet éspedig az, hogy olyan teamot alkossanak, amely egyesíti magában az alapvető emberi tudatformákat, ami tehát egyben etikai team is.

5. Elvben a fenntarható fejlődésünk megvalósítása érdekében az individuális egyénnek két útja lehet, az egyéni illetve a közösségi stratégiák útja. Sajátos tény az, hogy az egyéni stratégiák általános elgondolása a jelenkor gondjainak tecnológiai fejlesztésekkel való megoldása.
A technológiák használata azonban olyan biológiailag-genetikailag meghatározott, az egyének tevékenységétől független folyamat, amit érdemes jobban megvizsgálni. A technológiák használata során ugyanis az ember mindmáig a kitűzött céljait kívánja elérni, mint célracionális lény. Ezen közben azonban más, nem akart dolgokat is "elér", amelyek a tevékenysége nem kívánt másodlagos, harmadlagos, sokadlagos "eredményei". Az egyéneknek ezzel több tízezer évig egyszerűen nem kellett számolnia és egyénként ma is képtelenek ezek teljes körével számolni. A korunk katasztrofális alapproblémája azonban éppen az, hogy ezek a nem kívánt hatások globálissá és meghatározóvá válnak. Az ellenük megfogalmazódó stratégiák viszont lényegüket tekintve ma is egyéniek és - pozitív vagy negatív éllel - tecnológiai természetűek.

6. Hogyan ítélheto meg helyesen a világunk és benne a teendőink?
Ezidáig a társadalmi praxisokat alapvetően a konkrét gazdasági folyamatok határozták meg. Erre épült a társadalmak legszélesebben értelmezett kultúrája (kultúrái). Az erkölcsiség pedig a szellemi élet legfelső rétegét jelentette.
Ma - az én véleményem szerint - a világ alapvetően csak etikailag ítélheto meg illetve kell megítélnünk. Ez alapján alakítható ki, kell kialakítani azt az etikai univerzumot, amivel olyan új kultúra formálható, amely képes a megmaradásunkhoz megfelelő irányt szabni a világgazdaságnak.

7. "Belénk-programozott" tehát az, hogy egyénként nem vagyunk képesek a célracionális tevékenységeink járulékos és hosszú távú hatásainak felmérésére. Ugyanakkor az is "belénk-programozott", hogy társas lények vagyunk.
Kimondható az, hogy mindegyikünk "technológus egyén", de mint társas lények, összetartozunk és nem szabad egymást magunkra hagynunk a talán még meg sem fogalmazott, de jelenlévő és "technológus egyén" voltunkból adódó etikai problémáinkkal sem. Szükségünk van a munkaközösségeink, a közösségeink hátterére illetve általánosabb értelemben egy társadalmi etikai háttérre is. A számunkra meghatározó családi, civil és munkahelyi kisközösségekben azonban sok minden áll a közvetlen beszélgetéseink és különösen az erkölcsi diskurzusaink útjába.
Az idén 30 éves VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség életének egyik legfontosabb metszete éppen az, hogy lebontsa ezeket az akadályokat és kialakítsa ezen diskurzusok spontán és tudatos folyamatát.

Szentes, 2008. szeptember

                                                                                                         Korom Pál

Elhangzott: Szeged, 2008. szeptember 25-26-án, a „Fejlődés & Környezeti felelősség” címmel megrendezett konferencián