Vegás gondolatok egy kvázi pártalapításról

Kategória: Levelek II Megjelent: 2004. december 14. kedd

Nézzük meg azt, hogy mit mond a pártok témájáról, illetve ezekhez is fűzhetően az alapvegalógia?
Ezek a pártok, mint a manapság jellemző politikai társadalmi uralmi forma - a többségi demokráciára épülő jogállam - politikai pártjai a politikai (nemzet) állami hatalom megszerzésére szerveződnek. A választókat a politikai programjukkal igyekeznek meggyőzi, amelynek lényege - elvben - a saját ideológiájuk szerint felépített "identitás mintájuk" (lásd: szocializációs folyamatábra). Ennek a "javaslatnak" - amely elsősorban egyféle érzelmi azonosulást céloz meg - a lényege viszont egy történelmi (vertikális) és jelenkori (horizontális) hely- és szerepazonosítás, egy célállapot felfogás és az ehhez fűződő főbb feladatok körének megfogalmazása. (Egy politikai párt programja lényegében ezeket fogalmazza meg.)

A VE-GA közösségfejlesztési anyagában azonban - a "béke-ideológiánk" tükrében - az identitás fogalma a megszokottnál sokkal differenciáltabban értelmezett. Az identitásnak önálló tartalmakat tulajdonít az alapvető emberi viszonyszintek szerint, amelyeknek azonban összhangban kell lenniük egymással. Mindaz például, amit teendőnek a családom szintjén gondolok, nem hogy nem lehet ellentétben azzal, amit globális teendőnek gondolok, de azzal összhangban kell(-ene) lennie. Ez a világtörténelmi sorsra jutásunk lényege.
Ma már alapvető és mindennapi érdekeink fűződnek ehhez konkrét, praktikus ügyek özönében, amiknek érvényesítésére nincsenek a politikai pártjainknak alternatívái. Amely politikai pártoknak pedig egyáltalán van a világban, csak azért van, mert az államaik globális vagy regionális hegemónok - ennek minden vonzatával.

*

Miért kell a nemzetállami hatalom  (és hogyan  szerezhető  meg - értsd: csak  pártos úton (?))?
Csak pártos úton szerezhető meg és csak a (nemzet) állami hatalom. Amiért/amire kell, az két gyökeresen különböző ok/cél.
Egyrészt a globális folyamatok szabályozása, csak olyan nemzetek feletti szervezetekkel oldható meg, amelynek létrehozói és meghatározó alkotói a nemzetállamok illetve azok különböző "ernyőszervezetei"/ "társulásai" (mint pl.: az EU).
Másrészt - és én ezt személy szerint sokkal fontosabbnak látom - csak a nemzetállam, mint a saját államunk lehet hatékony menedzsere önmagunk nevelésének/nevelődésének.
A civilitások "partneresítése", az oktatás - nevelési rendszer, a tiltások (büntetések) és jutalmazások rendszerei, az ár- és jövedelemszabályzás mind-mind eszköz lehet az igények olyan áthangolására, amelyek fékezik a fogyasztói piac pörgését, illetve átalakítják annak tartalmát. (Ne is mondjam, hogy államunk jelenleg egészen más dolgokkal van elfoglalva és jó, ha nem az ellenkezőjével mindannak, amit leírtam.)

*

A manter-imperializmus - amelynek hegemónja az USA, illetve az USA bázisú tőkés cégláncolatok - tény és mindazon folyamatok és veszélyek is tények, amikről beszélni szoktam. Ehhez milliónyi nézet és vita kapcsolódik, amikről szót kell váltanunk.
De!
Egyvalamit világosan kell látni: a kapitalizmus - és pl.: központi kategóriái az áru és a piac - nem fátum, hanem az emberi viszonyok, a mi emberi viszonyaink egyféle kifejeződései.
Mi - mindannyian - akarjuk a tartós és kevésbé tartós cikkek mind szélesebb körét használni, birtokolni. Mi - mindannyian - akarunk mind nagyobb kényelmet, mind stabilabb és - számunkra - hosszabb távú biztonságot.
Mi mindannyian pörgetjük azt a (tőkés) piacot, amely közvetíti az igényeinket, mint potenciálisan fizetőképes keresletet a történelem leghatékonyabb igénykielégítő mechanizmusának, a kapitalista termelésnek.
A világtörténelmi sorsra jutásunk alapvető kihívása ez, amire nem lehet önkorlátozó típusú válaszokat adni. Korlátozó típusúakat is csak mértékkel és minden emberi viszonyszinten  csak a döntő többség támogatásával (lehetőleg legalább negatív konszenzussal). Az alapvető válaszok pedig lényegükben erkölcsi, szellemi, munka- alkotási igényeket fejeznek(-hetnek) ki, amelyek - ha általánosulnak a társadalomban - hatnak az igények átstrukturálásával a gazdasági szférára.
Ennek - különböző minőségű - kereteket, csak a nemzetállam adhat (és ad is pro vagy kontra).

*

Lehet-e minderre pártot építeni? áhá! De érdekes kihívás, amelyet jobb gondolkodói játékkal kezdeni.

*

És mi legyen az ideológiai alap?
Ha valaki következetesen végiggondolja, akkor ez egy igen érdekes kérdés. A pártok ideológiája ugyanis a kora kapitalizmustól kezdve egészen az elmúlt 20 évig alapvetően ugyanúgy a gazdaságról szólt, mint ma, de az optimális társadalmi keretekről alapvetően tért el a véleményük. A társadalmi felépítmények tekintetében - egészen az egyes emberekig - más-más "rendszereket" tartottak optimálisnak, kívánatosnak. Ezek főleg a világnézetük és az ebből fakadó orientációik szempontjából voltak mások.
Az elmúlt 20 évben - a totális árugazdaság és piac logikája szerint - lezajlott egy sajátos univerzalizáció. De facto minden sikeres párt liberális és minden aktív választó önmaga számára is fogyasztó - polgár (többek közt demokrácia - fogyasztó, minthogy korunkban a demokráciának legliberálisabb a piaca).
Ezen az alapon az ideológiák igen csak megkeveredtek - és nemcsak a (politikai) közéletben, hanem a mindennapokban is. Spontán megjelenik az az igény, hogy erkölcsi indíttatású rendet tegyünk a világunkban. De ez csapda akkor, ha ideológiai kapaszkodóinkat vesztve (és vesztesnek vagy fenyegetettnek érezve fogyasztó - polgár létünket) az ideológia nagy végső kérdései alapján próbáljuk értelmezni a világot és minősíteni embereket, társadalmakat és kultúrákat.
 Az ilyesmiből születik az ideológiai-vallási fundamentalizmus (ahogy mindig is létezett és ma is létezik keresztény fundamentalizmus is).
Arról pedig idáig nem is ejtettem szót, hogy korántsem csak "europid ideológiák" léteznek.
Én úgy gondolom, hogy az ideológiák - mint az egyes világnézetek alapstruktúrái a tudatban - eleddig arról szóltak, hogy miért olyan a "világ", amilyen (miért ilyen) és hogy miért és mire való - velünk együtt? Mi mint "europid" individumok pedig arra próbáltunk választ találni vele, hogy "sorsunk mi lesz?", miközben a felelősséget önmagunkért se vállaljuk, mint nembéli lényért.
No ez az, amivel "a szekér" soká már aligha megy tovább (bár tengernyi értelmes ember hisz még a kapitalizmus előremenekülésében, mondván: ahol fejlett, ott megfelelő válaszai is vannak).
 Az igazi kérdés az ideológia számára ma az, hogy milyen legyen a világunk és hogy hogyan legyen olyan? Milyenné kell lennünk nekünk magunknak individumoknak, hogy sorsalakítók legyünk, felelősek magunkért és nemünkért - anélkül, hogy bármiről is lemondjunk, amit fontosnak érzünk.
Ennek a kívánatos ideológiának nyilvánvalóan egy sajátos erkölcsiség az alapja, lényege, amire azt lehet mondani, hogy de hiszen ez mindig is így volt.
Csakhogy ezek mind a bűn elleni parancsok és tiltások erkölcsei voltak forrásaikként a (tulajdon-) viszonyok óvásával (és megsértéseivel) - és egymással is kiegyezhetetlenül, mert más-más gazdálkodások és uralmi formák kultúráiban gyökeredztek.
 
A kívánatos ideológia erkölcsisége az elvek erkölcsisége elsősorban, emberi lényegünket tükröző közös nevező, amely ugyanúgy utat nyit a minden létezővel való mindennapi TÖRŐDÉSRE, mint a mindenséggel való mindennapi TÖRŐDÉSRE - és "a végső kérdések" válaszait mindenki számára egészében szabaddá teszi. Amilyen toleráns azonban ebben, éppen olyan következetesen nem hagy kibúvót a mindennapok megannyi konkrét történésének, szándékának, gondolatának (stb.) megítélésében - etikai megítélésében - és többnyire nem is követel más alapot, mint a puszta józan észt (éppen az állandó "megideológizálás" ellenében).
Nem ahhoz ragaszkodik (ragaszkodunk mi magunk), hogy tökéletesek legyünk és nem is minősít rossznak, bűnösnek, ha helytelent teszünk vagy tűrünk. Ahhoz ragaszkodik (ragaszkodunk mi magunk), hogy tudjuk a helyest és a helytelent - és ebben egyezik is minden más erkölcsiséggel.
Kívánatos ideológiánknak tehát fazont és tartalmat első körben az erkölcsi ítéleteink és a belőlük következő igényeink adhatnak - második körben pedig mindaz, ami egyedi felfogásainkból - legalább negatív konszenzussal - kihordható.

*

A humán-struktúrák sajátos univerzalizálódása - csúcsaként az etika univerzalizálódásával - az érintett számtalan egyén világtörténelmi sorsra jutásával, sajátos helyzetet teremt a hagyományos ideológiai alapzatok jelenkori szerepeinek megítélésében.
Ennek vizsgálata márcsak azért is elkerülhetetlen, mert kikerülhetetlen az a kérdés is, hogy akkor most - kvázi - én "baloldali" vagy "jobboldali" alternatívát javaslok a rendszerkritikára és a programozásra? (A jobb- és baloldali fogalmat most és a következőkben végig a tradicionális megközelítés szerint kezelem, a vegalógia megközelítésétől eltérően.)
Fontos kimondani azt, hogy a hagyományos ideológiák mentén a fogyasztó - polgárt nem teszi eleve jobb- vagy baloldalivá vallásossága (és hogy milyen vallású) illetve ateista volta (és hogy milyen konkrét meggyőződések mentén az).
A polgárban az univerzalidálódással egyben sajátos belső szekularizáció is lejátszódik abban az értelemben, hogy a konkrét világ emberi dolgainak és feladatainak ügyei elkülönülnek a hitétől (a fogalmat most legtágabban értelmezve). Ma egy ateista szocialista ugyanúgy lehet a szabad piac liberális bajnoka, mint egy bigott keresztény (vagyis fundamentalista), de lehet igaz baloldali a nemes konzervatív (vallásos). A jelenség mögött talán a leginkább az van, hogy mindinkább elválik egymástól az ember és nembéli lényegének elvont illetve a (világ-) gazdaság konkrét megítélése - amely utóbbi sokszorosan korlátozott szabadságú kötött rendszer.
Bizonyos értelemben  meghasadt maga az ideológia is. Van egy az ember és az emberi nem lényegével foglalkozó - hagyományos - ideológia, amely tradicionálisan oszlik jobb- és baloldali ideológiákra. És van egy mindinkább elkülönülő gazdasági ideológia szuverén (hagyományos értelmezésű) bal és jobb oldallal. Egy polgári politikai pártnak a jelenkorban az elsőről nincs és nem is lehet mondandója. A második tekintetében azonban alapvető választást kell tennie.
Alapvetően két alternatíva között kell választania.

  1. A kapitalizmusnak (máris) jó válaszai, megoldásai vannak a (globális) problémákra  - és lesznek is, csak valóban általánosulnia kell a bolygónkon. A fő gond az ezt ellenzőkkel illetve az alapvetően humán okokból és politikai indíttatásokból fogadóképtelenekkel van (kvázi nem teszik a dolgukat, önmagukért sem).
  2. A jelenkori kapitalizmusnak nincsenek megfelelő válaszai és megoldásai a (globális) problémákra így a bioszféra felélése és önfelélése ezért gyorsuló folyamat.

E választásnak egyébként még nincs is (vagy alig van) jobb- vagy baloldali tartalma, hiszen nem okvetlenül lép ki magának a kapitalizmusnak a kereteiből. A konkrét okfejtésük és a belőlük adódó hosszútávú perspektivikus elgondolások azonban szükségképpen jobb- vagy baloldaliak (persze - ismétlem - "gazdasági" ideológiai értelemben). A jobb oldal az örök és öntörvényű gazdasági és társadalmi fejlődés mellett teszi le a voksot, míg a baloldal a mind tudatosabban szabályzott gazdaság és társadalom-fejlesztés mellett - ami persze tehető kapitalista viszonyok között is.

* * *

Én magam az emberi lényeget illető valamennyi e- és nem evilági kérdésben keresztény ember vagyok, eléggé kötött és sokszor túlontúl is konzervatív személyiség. Az egyházzal (egyházammal, a római katolikus anyaszentegyházammal) éppen ezért is vannak gondjaim, főleg helyben és a képviselői jelentős részével. Azt pedig különösen rosszul tűröm, ha ők kívánják megmondani, hogy én ki és mi vagyok, illetve, hogy mit kell gondolnom /tennem ahhoz, hogy tőlük "jó keresztény" minősítést kapjak. Ami azonban a tőkés világgazdaságot illeti és annak emberi viszonyrendszereit, az a véleményem, hogy Marx úr korabeli kritikája (lényegében máig ható kritikája) igaz.
Ezen a téren a magam válaszai - a manterimperializmus paradigmája és mindaz, ami ebből adódik - egyértelműen baloldaliak. Úgy gondolom ugyanis, hogy történelmi távlatokban - ha erre marad mód - az emberiség meghaladja majd a kapitalizmust, de ehhez nem társadalmi forradalom vezet. Az emberiség egyéneinek magukban kell előbb meghaladniuk azt - mindenkinek a maga hitében és hitével.