Az Európa-paradigmáról és a magyarságról

Kategória: Levelek I Megjelent: 2010. december 08. szerda

A termelés fejlődésével a történelem hajnalán megjelent a felesleg. A törvényszerűen megszülető államok rendszerbe szervezték ennek a feleslegnek az áramoltatását is a termelőktől az állam hierarchiájának felsőbb szintjeire.
A kialakuló helyi világrendszerekben ez az áramlási folyamat megkettőződött és államközivé is vált - kialakultak a rendszerbe szervező központi hatalmak (a centrumok) és a feleslegük egy részét nekik "átadó" perifériák. A római, a nyugat-római birodalom illetve Nagy Károly birodalma nyomán (Pannónia "csak" a határvidékük volt) alakult ki az európai centrum illetve benne az Európa-paradigma, amelynek lényege az autonóm (önálló, önmagukkal felelősen rendelkező) egyének szabad vetélkedéseiből és szövetkezéseiből illetve az ezek által való építkezés. Olyan építkezés, ami minden egyén és minden közösségük, szervezetük boldogulásának és boldogságának forrása lehet.

Ez a szisztéma közbenső, kifejletlen, torzó állapotában, vagyis mint kapitalizmus gyűrte maga alá a világot.
A magyarság a korai és virágzó feudalizmus határán alapított államot a Kárpát-medencében. Szükségképpen a centrum és a periféria határán tette ezt, a félperiférián, a határvidéken, mint "kompország". Mint megkésett, idegen utas, amelyiknek nem jutott jobb hely, de amelyik talán nem is akarta azt a jobbat (a kifejlett feudalizmust).
Lemaradással indult, de ez elmaradássá vált:

  • nem akart "úgy" európai lenni (inkább volt pogány, kuruc, lázadó; inkább választotta Szűz Máriát, mint Krisztust és bár főt hajt István előtt, de Koppánnyal üvölt)
  • a történelmi és kultúrális ütközetek harcterévé vált, mint határvidék. Ny és K annyiszor ütközött itt, hogy az egész történelmünk egy vége-hossza nincs ütközet - és ebben őrizte ez a nép, amelynek vére többször is kicserélődött, makacsul a maga "idegen identitását", "idegen mentalitását" (amelynek minden szempontból hű tükrei vagytok, megannyian különböző rasszokból, a magatok kockafejűségével).

Ez azonban még nem abszolút elmaradás, "csak" relatív - és ez a tőkés Európának meg is felel. Könnyű nekik! A maguk véres belső mocskaival nagyobbrészt régen megküzdöttek és megfinanszírozták a felső- és középrétegeik autonóm polgárrá válását a fél világ munkájával. Ebben a közegben működik a gentleman agreement (az úri megegyezés, megállapodás), hiszen - ott a társadalmak nagyobb hányadában - létbiztonság van, van szabad idő, szabad energia és pénz. Csakhogy a torz formában megrekedő Európa-paradigma (a kapitalizmus) felfalja az egész világ társadalmait és gazdaságát, megpróbálta tovább finanszírozni magát. Megkezdte a perifériák - ezzel önmaga és a bioszféra - felélését. Ma már alapvetően erről szól az úri centrumok úri megegyezése, megállapodása.

Lehetséges-e, hogy a "gazdaság -- kultúra -- erkölcs" történelmi sorrendje megváltozzon az "erkölcs -- kultúra -- gazdaság" sorrendjévé?
Lehetséges-e, hogy a "határvidéki" "puszták népének" félpogány, félkuruc, félpolgári, parasztpolgári, szegény, de büszkén szabad személyiségei megegyezésekre, megállapodásokra jussanak egymással -- arról is, hogy mit akarnak Európában?
Számomra ez a kérdés. És ezen belül az a kérdés, hogy lehetséges-e itt valóban autonóm személyiségek társadalma?
A VE-GA élete arról szól, hogy ehhez teremtsünk feltételeket, kultúrát.
Ha most sem sikerül, akkor - tanulva a hibáinkból - a következő generációnak talán sikerülhet.

 

Válasz a felmerült kérdésekre

I.

Nem értelmetlen belemerülni egy elmélkedésbe arról, hogy miért lett a hazánk "Mária országa". Miért volt könnyebb elfogadni az idegen elveket és vastörvényeket (és a kőkemény ellentmondásukat) egy nőtől, a katolicizmus "matriarchájától", "Emeséjétől". A mélyben mindig parázsló magyaroknak miért elfogadhatóbb az Ő magától értetődő "boldogasszonyi" szeretete, mint Krisztus feltételek nélküli, általános megbocsátása. Ez a nyakas náció szívesen leborult a NŐ előtt, akit egyben önnön anyjának, húgának is érezhetett valami tiszta nemességgel, de sosem értette meg, fogadta el igazán a Fiút - főleg azt, amit az igazi helyett mutattak neki - mert nem volt és nem is lett igazán közülük való.
István is ilyen fiú volt. Tűzzel-vassal megkeresztelt minket, hogy megmaradhassunk, de nem volt krisztusi és már csak ezért sem tehetett bennünket kereszténnyé, mint magyarokat, általában. Ő és utódai azonban kitörölték a régi hitet és a hinni kívánó (katolikus) lélek Mária szelíd sugárzásán keresztül mégiscsak Krisztus előszobájába jutott és jut. "De" István fiú volt és sosem értettem igazán, hogy miért is lenne kevésbé érdekes az Apa, aki ilyenné nevelte (és kőkemény "menedzsere": Sarolt).
Géza választott, mint igazi magyar, István "csak" választatott. Koppány a már halott Géza (és Sarolt) ellen lázadott, míg István "csak" a kard (a kereszt) volt, ami négyrét vágta és az akarat, ami "kiszegeztette".
Én Gézát értem és szeretem, István előtt "csak" főt hajtok, Koppány üvöltése "búg bennem, miként a mélyhegedű" (torzítás József Attilától).
És máris a magyar lélek közepében vagyunk, pedig már meg se mondható, hogy hol van bennünk a magyar. Sokakban ugyanis ősi magyar vér garantáltan nincs egy csepp sem.
És valahol itt is van a magyar-rejtély kulcsa és - szerintem - a magyarságban rejlő történelmi lehetőség is. És ezt a rejtélyt-lehetőséget egy rendkívül sajátos struktúrájú és egészen elképesztően adaptív (a kettő közötti szétválaszthatatlan kapcsolatú) kultúra hordozza, amelyet éppen az jellemez a legjobban, hogy úgy végtelenül autonóm és magyar, hogy ugyanakkor végtelenül kiszolgáltatott és hogy az eredeti fajta már régen eltűnt a "múltnak mély kútjában".

II.

- Miért lenne jó, ha a "gazdaság-kultúra-erkölcs" sorrendje megfordulna - ez is többőtök kérdése volt.
A kultúra szerintem nem más, mint a történelmileg és társadalmilag rendelkezésre álló értékek adott kombinációs kézsége, amely kombinációkkal az ember kezeli a gondjait, kielégíti az igényeit.
Ameddig az anyagi termékekkel való kielégítő ellátás a társadalom alapvető gondja, addig az alapvető értékek ezek illetve az ezekhez való jutás módjai. A kultúra is alapvetően ezek kombinációiról szól.
Az erkölcs akkor is, most is alapvetően végtelen történetek kikristályosodott tapasztalata. Olyan cél- és elv-értékeket fogalmaz meg a mindennapok kultúrájában, amelyeket annak jó önmagába meghatározóként visszaépítenie, hogy gondjait hosszútávon ne sokasítsa, hanem kevesbítse. Ezt megteheti civilizatorikus módon (törvényeket alkotva) - de nem muszáj, sőt - vissza is szoríthatja időről-időre a kollektív tudatalattiba. Persze így hosszútávon megkérdőjelezi önmaga létét.
Mostanára a helyzet alapvetően megváltozott, főleg mert ez a lét globális. Globális a gazdaság, az a gazdaság, amely kultúrális csődbe került és/mert az összterméke - főleg teljes kapacitás kihasználással - minden embert képes kielégíteni, de nem képes a társadalom ezt a működést kialakítani, stabilizálni, a termékeiket elosztani.
A végső cél- és elvértékek világosak (lásd pl. a következő dolgozatomat az Európa-paradigma lényegéről). Ezért erkölcsileg tisztázható mindaz, ami a kor lényege szerint valóban erkölcsös lenne.
Csak ezek szerint alakítható erkölcsössé a civilizációnk, ami annak visszahumanizálását is jelenti - vagyis hogy valóban Emberi-kultúra lesz. Ezen kultúrának pedig csak egy, bár nem lényegtelen része az a humanizált gazdaság, amit az emberi kiteljesedésnek egysége hordoz.
Csakhogy ezek az emberek hordozzák autonómiájuk lényegeként világtörténelmi sorsukat is és ekként szövetkeznek végtelen addíciókban - mert a saját egyéni és így kollektív erkölcsiségüket kihordott és állandóan újra, meg újra kihordó lények.

III.

Az Európa-paradigma célérték-rendszerét nagyon jól kifejezi a "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség" jelszava (is).
A "Szabadság", mint az ember nembeli (az autonóm individum illetve az autonóm individumok szerveződései) szabadsága, valamint a tisztességes verseny és vetélkedés szabadsága. Az "Egyenlőség", mint a jogbeli egyenlőség és mint a boldogulás esélyeinek egyenlősége. A "Testvériség" pedig, mint nembeli összetartozás és kölcsönös függés illetve mint szolidaritás a boldogtalanság és a boldogság közti végtelen táncban.
Amíg valakik önhibájukon kívül kevésbé szabadok, mint mások, míg kevésbé egyenlők és még mostoha testvérek (mivoltukban alávetettek), addig az Európa-paradigma megvalósulása csak egy torzó. A haszonelvű társadalom (jelen formájában a manterizmus) nem képes többre. Nem pusztán a társadalmi formációk hibái persze az Európa-paradigma torzójának okai. Egyes sokkal mélyebb okokról is érdemes most szót ejteni.
A történelmet meghatározó létbizonytalanság illetve a létbiztonság "ezerszeres" bebiztosításának igénye hosszú ideig fedte a természeti-biológiai (ha úgy tetszik: állati) lényünkben rejlő mélyebb - már-már genetikai - okokat. Úgy tűnt, hogy csak a létbiztonság parancsa az, ami a nem egyenlők társadalmába szervezi az embereket, akiknek a társadalmi szerződése azon alapult, hogy ebben az elsöprő többségük "létbiztosabbnak" érezte magát. Ez a szerződés társadalmi formákra és államokra szólt. A maga egyéni létbiztonságát mindenki ennek viszonyain mérte - és méri ma is. Amennyiben az adott társadalom/állam mértékadó hányadában létbizonytalanság uralkodott el, vagy az ezt észbevevők vagy maguk a tömegek új társadalmi szerződést (és államot) alakítottak ki.
A mélyben mindeközben ott munkált a már említett "állat", amely a túlélés és egyfajta fura túlbiztosítási görcs nevében irracionálisan gyűjt, de irracionálisan zabál is (főleg, ha vetélytárs jelenik meg a porondon). Az ember ezt megörökölte és abszurdizálta - az anyagi javakból nem létezik elég az embernek. Hörcsögebb a hörcsögnél, farkasabb a farkasnál.
És ehhez csak hozzátesznek állatiból álhumanizált olyan ösztönörökségeink (ezek
gyűjtőneve: örök emberi tulajdonságok), mint például a Freud által elemzettek és jellemzettek. (Szerinte például a társadalom fő mozgatói a férfiak kasztrációtól való félelme és a nők péniszirigysége.)
A sub-urb polgár ugyanúgy szenved a biztonsága hiányaitól, mint az etióp menekülttáborokban élők - és ami a szörnyű: ez az állapot az utóbbiak számára megszokottabb és ők a beletörődőbbek.
Az előbbi ugyanis milliárdokat lát a valós és virtuális szomszédságában, míg az utóbbi csak a magafajtát.
A történelmet alakító egyén (mégha tömegeik is alakítják) viszonyítási pontjai ma már hamisak és nem érzékelik, hogy a létük bizonytalanságának forrása ma már nem a "szomszéd", hanem a globális társadalom egésze. A meghaladás kulcsfontosságú eleme pedig az ösztöneink humanizálása (a valóban Emberré válás) és annak az addíciós szövetnek a kialakítása, aminek mélylényege éppen az Emberré válás - az irracionális felhalmozás, a fogyasztás és a nemiség ösztöneinek áttranszformálása, valódi humanizálása.
Enélkül felzabálja magát az emberiség, ezzel viszont globális szinten valósítja meg a "Szabadság, Egyenlőség., Testvériség" jelszavát vagyis az Európa-paradigmát (lásd, amit erről az elején írtam).