Romlik vagy változik a nyelv?
A nyelv nem romlik önmagában, változása a beszélő/író világlátásának tükre. A kidolgozatlanabb kód nem feltétlenül jelenti azt, hogy használója kevesebbet érzékel az őt érő ingerekből, (mint egy választékosabb kifejezésmódú ember), csupán annyit, hogy kevésbé árnyaltan/pontosan tud nevet adni külső és belső világa jelenségeinek. A kód kidolgozottsága kultúrafüggő, elsősorban a családi minták határozzák meg. Egy egyszerűbb kódot önmagában még nem tekintenék problematikusnak, amíg az megfelel az adott ember élethelyzetének, és lehetővé teszi számára az érdemi kommunikációt környezetével.
Szerintem a gond ott van, amikor egy kód önmagához képest egyszerűsödik le. Ilyenkor a szavak jelentése feldúsul. Többet foglalnak magukba, de homályosabban. Az addig elkülönülő fogalmak összemosódnak, esetleg új szavakban, szlengekben sűrűsödnek össze.
Egy nyelv inventív voltának egyik fő jellemzője a metaforák használata, új fogalmak alkotása, amely rendszerint összefügg valamiféle problémamegoldással, bizonyos ellentmondások kiküszöbölésének igényével, tehát egyfajta fejlődési folyamattal. Fordítsuk meg: egy egyszerűsödő nyelv lehet, hogy az ellentmondások és problémák hárításának, valamiféle általános közönynek a jele?
(Emellett felmerül bennem a kérdés: Korunk nyelvromlása minden társadalmi-nyelvi rétegben megjelenik vagy ez kifejezetten értelmiségi probléma? Lehet, hogy egyszerűbb nyelvi kódban nem a használt szókészlet, hanem a hozzájuk kapcsolódó konnotációk szintjén jelentkezik változás?)
Ez így elég elméleti. Mindennapjaikban nyelvi pongyolaságainkat leginkább az időhiánnyal mentegetjük. A beszélt nyelvben ez kevésbé tetten érhető, írott mondatainkat azonban kénytelenek vagyunk valamiféle folyamatos plusz kritikával, spontán önellenőrzéssel szerkeszteni. Ráadásul gesztusaink hiányát is pótolnia kell. Erre nincs idő, inkább belenyugszunk, hogy ez most nem sikerült olyan jól és megnyugtatjuk magunkat, hogy ha igazán akarnánk, tudnánk jobban is... (A szociálpszichológusok szerint az ember nem racionális, hanem racionalizáló lény. Én erre azt mondom, hogy értékeinket egyik napról a másikra, nyíltan soha nem tagadnánk meg. De apránként, a mindennapi időbeosztásunkkal folytatott belső kis alkuink közben sok minden lekophat rólunk, szinte észrevétlenül.) Az olvasottság hiányáról számtalanszor hallani. Érdekes lenne ezt összevetni az (igényes) írás hiányával...
A számítógép és az sms esetében ez még feltűnőbb, hiszen viszonylag kevesen tudnak elég gyorsan gépelni, és gyakran, mire megtanulnak, olyan rövidítésformákra szoknak rá, amit aztán egy kézzel írott levélben is természetesnek vesznek.
Túl egyszerűnek tartom, hogy a gépre fogjunk mindent azzal a szlogennel, hogy átveszi életünk irányítását és miatta romlik a nyelvünk. Én például viszonylag ritkán gépelek, mégis gyakran írok összecsapott levelet... A gép is visszahat ránk, de biztos vagyok benne, hogy ez egy bonyolultabb egész része. Szerintem (attól függetlenül, hogy egy emberről vagy az egész emberiségről van-e szó) a (gondolat)szálak fel(/ki)fejtése a világunkhoz való viszony figyelembe vétele nélkül lehetetlen.
Pataki Katalin