"Rasszizmus"
(Rassz: bizonyos öröklődő sajátságok tekintetében eltérő kisebb csoport a fajon belül.)
Látható, hogy a rasszizmusnak a mai pejoratív értelmében nem sok köze van a rassz fogalmához. A rasszizmus kifejezéssel azon nézetegyütteseket jelöljük, amelyek előítélettel viseltetnek valamely népcsoporttal, néppel vagy etnikummal szemben - jellemzően negatív előítélettel. A népek, népcsoportok, de még az etnikumok sem rasszok a szó biológiai - antropológiai értelmében. Lehetnek azonban általánosíthatóan jellemző örökletes testi jegyeik, de még inkább jellemző kulturális - világnézeti - vallásos másságaik, mint alapjai egy tudománytalan és igénytelen rasszizmusnak.
A kifejezés ezen értelmének enyhébb és súlyosabb változataiban kavart nagy vihart egy 2003. évi szociológiai felmérés, amely szerint a vizsgált történelem szakos hallgatók jelentős része rasszista. Jómagam - bár hallottam róla - nem foglalkoztam sem ezzel a kutatással, sem az eredményével és ezek ma sem érdekelnek. Mivel azonban megszólíttattam általában a rasszizmus és az antiszemitizmus kérdésében, felvázolom néhány megfontolásomat ezekről.
Az emberi léleknek köztudottam vannak mélyrétegei, amelyek már nem tudatalattiak, de még nem igazán tudatosak. Ide nyúlnak beállítódásaink azonosítható gyökerei, már ha azonosítani akarjuk őket, mert nagyon bizonytalan lélekvidék ez, ahol bárminek is nevet kapni-adni nagyon rizikós dolog. Különösen igaz ez a negatív nevekre - fogalmakra - kifejezésekre, amelyek fő funkciója az, hogy tudatos azonosulásra vagy elutasításra késztessenek, akaratlan beállítódásaink betörésére a tudatos mindennapjainkba vagy elfojtására ugyanilyen - bár őszintétlen - tudatossággal.
A kimondhatatlanok kimondása és tételes artikulálódása azonban ritkán azonosít egyértelműen, illetve elsősorban akkor azonosít határozott, brutális őszinteséggel, ha a tartalma deviáns, sőt ennél is rosszabb. A nagy többség esetében belső konfliktusok sorozatát okozza, amelyben állandóan relativizálódik a kimondhatatlan kimondott tartalma, és viszonylagossá válik mindaz, amit jelöl. Ez azonban az a hallgató vagy moralizáló többség, amelyet elsodorhat a deviánsok, sőt bűnözők agresszív, jól szervezett csoportja / csoportnyomása.
A tárgyitól látszólag egészen más témát felhozva példaként, érdemes megvizsgálni a pedofília sokáig kimondatlan, de mostanában gyakran kimondott fogalmát. Amióta kimondatott, minden, a gyerekekhez vonzódó, őket szerető, velük foglalkozó ember olyan sajátos kihívás elé került, amely addig - jellemzően - soha meg nem fordult a fejében. Kevesekben ettől tudatosodott, hogy ők pedofilok, akár engednek ezen hajlamuknak - sajnos vannak elegen - akár nem. Szerencsére az emberek többségében - remélem én - az tudatosodott, hogy nekik a pedofília zsigerből (is) elfogadhatatlan. Van azonban egy el nem hanyagolható emberi kör, amelyik a lelke mélyéig bizonytalan, jellemzően azért, mert miközben az ösztönlénye "játszik a tűzzel", eleddig sosem kellett ezen gondolkodnia. Nem jól neveltek a beállítódásai ezen a téren és bizonyos kor után nehéz ezen változtatni. A fantázia-játékaiban így sok minden előfordul és kritikus helyzetekben a magatartása is bizonytalan, relativizáló. Így tekint a környeztében lévőkre is. Elsősorban ő és a társai azok, akik miatt ma már én sem simogathatom meg egy gyerek fejét, hogy megvigasztaljam, ha elárvult a lelke. Nem foglalkozhatom velük úgy, ahogy erre nekik szükségük van/lenne.
A hasonló ingatagok miatt nem lehet foglalkozni ma (sem) érdemben az egyes rasszokkal (?!) és a zsidósággal, mert ha ezt tesszük - és nem vagyunk az adott rasszhoz (?!) tartozók illetve zsidók - akkor azonnal rajtunk ragad, hogy rasszisták illetve antiszemiták vagyunk.
*
Határozott véleményem - és az eddigiekben is azért választottam külön - hogy az antiszemitizmus nem rasszizmus, hanem annak egy sajátosan önállósult tartalma és formája, a modern kor egy jellemző "hozadéka" és egyúttal legsúlyosabb társadalmi betegsége. Gyökere a virágzó középkor "antijúdaizmusa", fő motívumaként a zsidósággal szembeni, vallási alapú keresztény ellenségességgel.
Az én véleményem szerint az antiszemitizmus társadalmi - politikai - közéleti jelenségként együtt született a kapitalizmussal, a nemzetállamokkal és az ellentmondásos nagypolitikai demokratizálódási folyamatokkal. Egyszersmind a kapitalizmus, a nemzetállamok és a demokratizálódás krízisei alakították ki - alakítják ki - az antiszemitizmus térnyeréseit annak döbbenetes következményeivel. Mindennek okrendszerét feszegetve magam is kerülhetek abba a veszélybe, amiről jó néhány sorral ezelőtt írtam, de azért néhány dolgot - a teljesség igénye nélkül - mégis megfogalmazok.
Tartok tőle, hogy még a műveltebb értelmiség sem tud sokat a zsidó nép történelméről. Ennek során kialakult a vallásában egységesnek megmaradó és minden vallástól egységesen eltérően más vallású - egyistenhitű - zsidó diaszpóra, a kereszténységet közvetlenül megelőző időkre, Európa, Közel- és Közép-Kelet illetve Észak-Afrika hatalmas térségein.
Nagy Heródes sajátos "világuralomra" törő politikáját is kevesen ismerik (aki egyénként nem is zsidó származású volt). Ő, Nagy Hillel és az esszénus Menáhem vallási vezetők segítségével a zsidó diaszpóra sajátos vallási és gazdasági újraegyesítését, egyféle új szövetséget alakított ki. Ennek alapjául a diaszpóra zsidóságának - és környezetük - vallási igényei szolgáltak. A diaszpóra zsidósága szívesen adózott is a vallási szolgáltatásokért illetve egy majdani zsidó birodalomért (amit Jahve hitük szerint megígért, amennyiben megmaradnak az Ő útján).
A diaszpórán belül mindennek eredményeként erős hálózatok rögzültek, résztvevőik a gazdasági és szellemi élet jelentős tényezőivé váltak, míg a zsidó kultúra egyedi magas-kultúrává vált. Ennek a kultúrának sajátos vonása az egyedi addícionalitása az egész hálózati kereteiben, az azonosság és egymásrautaltság, mint meghatározó okok következtében.
A zsidó állam - a gazdasági, kulturális és vallási központ - megszűnése, valamint a történelem viharai nagyon megviselték a zsidó diaszpórát, de az lényegében fenn- és megmaradt. A megmaradt és újraszerveződő hálózat résztvevői jelentős tényezőivé váltak a tőkefelhalmozásnak. Ugyanakkor megőrizték a (keresztény) nemzetek felettiségüket, miközben emancipálódni, sőt asszimilálódni igyekeztek az ellentmondásosan demokratizálódó (nemzeti) közéletben.
A kapitalizmus mély elidegenedést és az a társadalom legszélesebb rétegeiben atavisztikus félelmeket, azonosíthatatlanul mély szorongást szült. Ennek a kapitalizmusnak a kibontakozásában több okból is látható szerepet játszottak a zsidó bankárok, vállalkozók, üzletemberek, de egy más metszetben a boltosok, sőt a szakmunkások vagy a félig-meddig közösségi alapon termelő parasztok is. Az egyik ilyen fő ok az összetartásuk volt (a hálózat), a másik pedig a feltűnő másságaik rendszere (vallási, kulturális, megjelenési, magatartási, stb.). Ennek a másságnak a nacionalizmus virágzásának idején provokatívnak érzett vonása volt a nemzetek felettiség. Jellegzetes módon azonban ez utóbbinak is akkor lett negatív jelentősége, amikor a zsidó és zsidó mivoltukat feladó személyek széles körei aktívan jelentek meg a (befogadó nemzet) nemzeti politikai és szellemi közéletében. Ugyanezen közéletben éppen ezáltal vált a - fentebb megfogalmazott alapokon - ideális médiummá a zsidóság arra, hogy a modern rendszer szülte minden rossz végső oka legyen.
A kapitalizmus, a nemzetállami rendszer és a fejlődő demokrácia a legnagyobb krízisét 1914 és 1945 között élte át, amely felszínre dobta a sztálini kommunizmust és a hitleri fasizmust, amely utóbbi abszurdizálta az antiszemitizmust, eredményeként a szörnyű holokauszttal.
*
A valódi és a látszat felvirágzásnak a '80-as évek második felére a modern világban és annak közvetlen perifériáin is vége szakadt. Mindannyian éljük a - jellegzetesen - posztmodern globalizáció krízisrendszerét. A "pörgés" és a fenntartható fejlődés ordító ellentmondása, a nemzetállamok szuverenitásának minőségi csökkenése és az ún. demokrácia deficit még a legfejlettebb régiókban is krízisfolyamatokat hoznak. A "Föld" maga pedig megállíthatatlanul látszik kritikus helyzetbe sodródni. Mi sem érthetőbb tehát, hogy a világ ezen fertőzött részén ismét megjelenik az antiszemitizmus, mint régi társadalmi betegség és amely szerint (ismét) minden rossz oka a köztünk élő zsidóság.
*
A múlt évben írtam egy dolgozatot "Idegenellenesség-e a magyar idegenellenesség?" címmel. Nincs értelme itt részleteznem - rajta van a ve-ga.hu-n - de ebben a dolgozatban azt fogalmaztam meg, hogy a magyarok nem idegenellenesek, de jellemzően tartózkodóak mindennek szemben, ami idegen és mindenkivel szemben, aki idegen. Hajlamosak vagyunk egyfajta óvatos elzárkózásra és ennek mély és nagyon komoly történelmi okai vannak.
Az ezt is, a krízist is, - sokuk - az antiszemitizmus kórokozóit is a maguk mélyrétegeiben hordozó és az antiszemitizmus ügyeiben tudatlan egyetemistáknak az olyan típusú - nehezen azonosítható, bizonytalan - kihívás, amelyről ezen dolgozat elején írtam. A többségük meg van zavarodva és mindenféle hordalék alapján és -ból próbál őszintén reagálni egy tőlük mindenestől idegen kérdőívre (merthogy jó kérdőív erről nekik nem is készíthető). Az eredmény, tehát nagyjából annyira hiteles, mint a PISA teszt híres eredményei. Vagyis az egyetlen hiteles eredmény az, hogy (ismét) gondjaink vannak a társadalmi antiszemitizmussal (is) és lesznek komolyabb gondjaink is ezzel, ha nem vagyunk/leszünk észnél.
Szentes, 2004. február
Korom Pál