Az elit gimnáziumok és az óraszám csökkentés

Kategória: Levelek archívum Megjelent: 2008. szeptember 22. hétfő

Az OM 10 %-kal csökkenteni akarja az iskolai tanóra óraszámokat - ami például egy törekvő, de közepesen jól tanuló 11-es gimis esetében, a heti 60 óra fölötti tanidő 2-3 órás csökkentését jelenthetné mindössze.
Az elit - tagozatos - gimnáziumok első tíze azonnal petíciót menesztett a Minisztériumba, szörnyű veszélyben látván kiváló képzésük elért színvonalát.
A VE-GA meg - elvben - összecsapdoshatná virtuális tenyerét, hiszen ide, s tova 20 éve már, hogy sokoldalúan és megalkuvás nélkül érvelünk, az adott körülmények között folyamatosan "növekedő" tanidő csökkentése mellett.
Inkább azonban a bosszúságra van okunk a - tessék-lássék - kibontakozó vita elképesztő ostobasága miatt, amiben a vezető pedagógusok játszanak már-már tragikomikusan szomorú szerepet.

Először is nyilvánvalóan nem az iskolai tanóraszámról van szó. - Az csak egy jelző mértéke egy egészségtelenül megnövekedett mennyiségi tanulmányi terhelésnek.
Nekem magamnak sem volt '70-ben kevesebb iskolai órám, csak éppen egy sokkal tempósabb, nyugodtabb világban, áttekinthetőbb, súlyozottabb - tehát kevesebb - tananyaggal, aminek jeles rendű megtanulására elegendő volt heti 12-15 óra.
Nyilvánvaló tehát, hogy itt az óraszám-csökkentés - mi korántsem az iskolai óraszámcsökkentésről beszélünk - a mennyiségi terhelés csökkentését jelenti, ahogy nyilvánvaló az is, hogy a tisztelt elitgimnáziumi szószólók éppen ebből a mennyiségből nem kívánnak engedni - ezt a mennyiséget a saját minőségi teljesítményük biztosítékának tekintve.
Nincs kételyem afelől, hogy ezt így gondolják és így is érzik, mégis van emögött az álláspont mögött - szerintem - egy másféle frusztráció /félelem is. Úgy gondolom, hogy ezt a mundér becsületének védelme és egymás, a pedagógus társadalom védelmének szándéka hozza magával.
Nincs értelme ugyanis a számháborúnak, mert nincs megfogható határa annak a tananyagnak, amit be lehet sűríteni a tanórákba, amit ki lehet adni házi feladatnak. Egyébként sincs tiltva sem a tanítás, sem a tanulás a pedagógus és a diák szabadidejében. (Magam például szívesebben tanultam a kedvenc "tudományaimat" a szabadidőmben, a magam szája íze szerint és volt pedagógus, aki szeretett velem/velünk "beszélgetni".)
Egyvalamit azonban mindenképpen jelentene a csökkenő iskolai óraszám - főleg a csökkenő diákszám mellett - pedagógus elbocsátásokat (eddig szót sem ejtve az egy pedagógusra jutó célszerűen meghatározandó diáklétszámokról).
Ez azonban egy egészen más ügy!
A pedagógusok illetve álláshelyeik védelme egyszerűen nem indokolhatja a meglévő és folyamatosan emelkedő mennyiségi tanulmányi terhelést.

*

A VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség sokszor, sokoldalúan - és minden látható eredmény nélkül - fejtette ki véleményét a tanulmányi mennyiségi túlterhelés ügyében (ami jellemzően minőségi alulterhelés is egyúttal).
Mint az egyébként is kisszámú - hivatalosan is - országos diákszervezetek egyikének ugyanúgy joga és kötelessége a diákság védelmében szólni, mint a pedagógusvezetőknek a pedagógusok védelmében. (Csakhát persze a pedagógusok vannak a diákokért, akiknek, mint gyerekeknek is jár a pozitív diszkrimináció.)
Tény, hogy az adott össz-óraszámmal jellemezhető mennyiségi (gyakran minőségi igényű) tanulmányi terhelés ugyanis jellemzően ellehetetleníti a testileg, szellemileg, lelkileg helyes (sőt egyáltalán elfogadható) egyéni és társas életmód kialakítását.
Saint-Exupéry Tanár Úr szerint ugyanis önmagunk és mások megszelídítéséhez is elsősorban idő (és energia) kell - sok idő (és sok energia).
A VE-GA azonban egyrészt nem ilyen önzetlen, másrészt sokkal mélyebbre tekint ennél.
Nem ennyire önzetlen, mert szeretné tenni a lényegét, vagyis segíteni felnőtt - a jogait felelősségként gyakorló, a hasonlókkal együttműködő, a nem hasonlókkal toleráns illetve szolidáris - polgárrá lenni a fiatalokat.
Ez is ellehetetlenül (-t) azonban, mert nemcsak, hogy kifogynak a szabad időből és energiából, de sajátos, ellenőrizhetetlen informális szubkultúrákat alkotva behúzódnak az iskola (védelme) alá, egy sajátos társadalom és iskola alatti létbe - és ez a sajátos lét "folyik ki" az iskolaközi terekbe is.
Ezt nem lehet és nem szabad összetéveszteni az egészséges kamaszlázadások és "bandázások" világával!
Miben/mennyiben tekintünk mélyebbre?
Kevésbé elidegenedett, bár egymásnak is "ánti" világokban el lehetett gondolni és meg lehetett valósítani nemes "nevelésfilozófiákat" és "pedagógiai célelméleteket". Ezek sosem voltak megalomániás elképzelések és praxisok - bár nem működtek nemes idealizmusú hit és erkölcsiség nélkül.
Ami közös volt bennük az az, hogy a konkrét társadalmi környezet elvárásainak és a gyerek lehetőségeinek mezsgyéjén próbálkoztak ez utóbbiak személyiségének olyan (harmonikus) fejlesztésével, hogy előbbrejutási lehetőségeik kihasználásával, bővítésével integrálódjanak "sikeresen" a számukra fontos társadalmi közegbe.
A harmonikus fejlesztés a nevelés minden szintjén, az egyén belső világában, de társas világában is a társadalmi tudatformák egyensúlyi állapotának fejlesztését jelentette, alapvető erkölcsi meghatározottsággal.
A hit, az erkölcs, a kultúra összeszövődtek. A hit igényének, a szép alkotásának és a helyes gondolkodásnak a vágya egymást erősítették. Az egyén szerves része volt a természetnek és társadalmának - egyszersmind társadalma történelmének és kultúrájának személyében is hordozója.
Mindezt szétzilálta, felbontotta és felboncolta a civilizációs fejlődés és most a "kivetett" individuumoknak, a világtörténelmi sorsra jutott egyéneknek kellene ezt természetessé összeszőniük magukban és társas létükben.
Mindennek tükrében kellene végiggondolniuk a mi elitgimnáziumaink elitjének, hogy mi is az ő nevelés-filozófiájuk, pedagógiai céljuk és hogy mi végre is teszik ki a lelküket.

2003. szeptember