Gondolatok a közhasznú civil kompetenciákról

Kategória: Levelek archívum Megjelent: 2008. szeptember 22. hétfő

A magyarországi közhasznú civil szervezetek több szempontból is rendkívül jelentős időszak előtt állnak. Különösen a civilszervezetek azon köre, amelyek tevékenysége a hagyományos magyar társadalmi kategóriák szerint nehezen határozható meg, noha ezek a tevékenységek a társadalom fejlődéséhez nélkülözhetetlenek.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás időszakában ugyanis ezeknek a civilszervezeteknek - és ernyőszervezeteiknek is - világosan meg kell fogalmazniuk a maguk tevékenységeinek sajátos (szakmai) tartalmát. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egyértelmű legyen a közhasznúságuk, hogy tisztázható legyen együttműködéseik konkrét tartalma, tevékenységeik hiányai, illetve - és ez is fontos - hogy költségigényeiknél, pályázataiknál pontosan rá tudjanak mutatni azon konkrét költségvetési helyekre, amelyekből azok támogatása biztosítható - legyen szó bármilyen költségvetésről.

A feladat megoldása érdekében a társadalmi élet egy sajátos területéről írok néhány gondolatot.

* * *

Szentes ún. középváros, amelynek van kb. 160 km utcája, kb. 210 km nyílt csapadékárokkal. Van továbbá 30.000 közterületi fája, nem beszélve a négyzetkilométer nagyságrendű zöld területéről.
33.000 lakosával szemben a város hivatalos hatóságának van összesen tucatnyi embere mindezen árkok, a fák és a zöld területek kezelésére.
A lakosok nagy hányada mégis úgy gondolja, hogy kizárólag a város dolga a kezelésük megoldása. Ugyanezen hányad azonban akkor sincs soha igazán megelégedve a háza előtti közterület állapotával, ha nagy ritkán mégiscsak "odatalál" néhány közmunkás, t.i. semmiképpen nem lesz olyan, mint amilyet magának elgondolt.
A lakosság kis hányada viszont hosszabb-rövidebb utcaszakaszokon folyamatosan rendben tartja a közterületet a saját hasznára és kedvére - a jogszabályok adta kereteken belül. ők többnyire másutt is szorgalmazzák ezt. Valódi gazdái a városuknak, különösen azok, akik szervezői, menedzserei, vezetői ezeknek a civil jellegű tevékenységeknek.
Senki sem állíthatja, hogy nincs szükség a hatóság (kompetens) tevékenységeire. A csapadékvíz elvezetés jó megoldása például műszaki feladat, de egy ilyen városi hálózat fenntartása, üzemeltetése is több szakma jó együttműködését követeli meg. Azt sem állíthatja azonban senki, hogy ideálishoz közeli állapotban tartható 210 km nyílt csapadékárok a lakosság konkrét együttműködése, segítsége nélkül.
Komoly kérdés az, hogy vajon van-e ennek a segítségnyújtó tevékenységnek saját kompetenciája? Kell-e ennek helyes és jó végzéséhez valamilyen olyan önálló hozzáértés, amely ugyan nem mérnöki, de nem is abszolút tájékozatlanság?
Számomra - aki felelős köztisztviselője vagyok ennek a 210 km ároknak - ez nem is kérdés. A lakosság értő segítsége ugyanis nélkülözhetetlen. Ahol ugyanis nincs gond, ott azért nincs, mert vannak olyan civilek, akik "rendszerszerűen" tudják a következőket:

Talán szerény "rekvizitumai" ezek egy sajátos civil kompetenciának, csakhogy éppen ez az a szűk keresztmetszet, amelynek bővülése nélkül az árok "dzsumbuj" lesz és a vizet sem vezeti el.     
A jogait felelősségként ismerő és kezelő egyén - vagyis a polgár - a maga konkrét tevékenységét adja, a saját maga és társai jobblétének alakításához. Partnerként adódik a tevékenységeivel, a tárgyi tevékenységek kiegészítéséhez, kiterjesztéséhez, forrásainak bővítéséhez, a konkrét igényekhez való közelítéséhez, akár az egyes - még ésszerűen érvényesíthető - egyéni igényekig.
Így működik a polgárok társadalma.
A kompetenciák pedig nem konkurensei egymásnak, hanem egyformán nélkülözhetetlen kiegészítői egymásnak.
Szükség van természetesen a partner kompetenciák bizonyos - az együttműködéshez nélkülözhetetlen - tisztázására, elkülönítésére és a közös nevezőjük tisztázására is.
Természetesen nem pusztán arról van szó, hogy a polgároknak ismerniük kell az odavágó jogszabályok lényegét, a "hivatalosságok" működési módját és az egyes szakmai tudásokat azon a szinten, hogy fogadni tudják a konkrét szakmai tudást.
A "hivatalosságoknak" is el kell igazodniuk a civil világban és tudniuk kell, hogy mit és milyen módon jó /helyes/ kell biztosítaniuk a sikeres együttműködéshez - és ez a sajátos kompetencia is hiánykategória még. Jól végiggondolva ezt a voltaképpen igen egyszerű tevékenységet, fejlődő társadalmunkban mindjárt három olyan jellegzetes hozzáértési (kompetencia) hiány is mutatkozik, amely klasszikusan segítségnyújtási jellegű - és ekként szakmai, a konkrét (reál karakterű) tárgyának megfelelően:

Nyilvánvaló az, hogy nem a csapadékárkok megfelelő kezelése a társadalmi praxis egyetlen eleme, ahol alapvető követelmény a "civilizálódás" és a kölcsönös segítségnyújtás rendszerének társadalmi kibontakozása.
Sőt! Kijelenhető az, hogy nincs a társadalmi praxisnak olyan eleme, ahol ez nélkülözhetetlen.
Az is nehezen lenne vitatható, hogy a "hivatalosságok" kompetenciái mellett nélkülözhetetlenek az ő civileket "kezelni" tudó kompetenciáik, a civileknek a "hivatalosságokat" kezelni tudó kompetenciáik és a civileknek, valamint a "hivatalosságoknak" a más állampolgárokat kezelni tudó kompetenciáik.
Inkább ezek konkrét tartalmának meghatározása a feladat. E téren azonban előbb alapvető különbséget kell tennünk a segítségnyújtó tevékenységek között aszerint, hogy mi ezek konkrét tárgya, célja:

Mind a reál, mind a humán segítőtevékenységeknek, mind pedig a klasszikus segítői tevékenységeknek saját civil kompetenciáik vannak, amelyek gyakorolhatók professzionális, autodidakta és naiv szinten is.
Minden további nélkül kijelenthető az is, hogy az ún. közhasznú civil szervezeteknek (illetve ezek ernyőszervezeteinek) szükségképpen bírniuk kell valamilyen ilyen természetű kompetenciákkal és ezek mindennapi praxisával.
Tudniillik csak ez adhatja meg azt a sajátos szakmaiságú feladatot, amit átvállalhatnak az államtól és ami közhasznú voltuk tartalma.
A közvetlen segítői tevékenység területein ettől még fényévekre vagyunk, bár a problematikát a VE-GA Szakértői Kollégiuma elméletileg, módszertanilag és gyakorlatilag teljesen tisztázta. A humán segítségnyújtás területeire is jellemző még az a tény, hogy pl. az oktatási miniszter az oktatás stratégiai váltásának ügyében, "csak" a pedagógusokat és a szülőket szólítja meg (akik a mindennapokban egyértelműen abban érdekeltek, hogy a tizenéves minél többet és tovább legyen az iskolában).
Az egészséges és biztonságos életmódra való nevelés, a gyermek és családvédelem, valamint a bűnmegelőző tevékenységek intenzív fejlesztésének igénye, követelménye azonban már feszegeti az ezen a területeken tevékenykedő, nem szolgáltatói  civilszférák határait "bentről" és "kintről" is. Ennek félreérthetetlen jele az, hogy ezeken a területeken - amelyek az államunk rosszul ellátott feladatai - megkezdődött egy optimális és hatékony munkamegosztás kibontakozása.
A további minőségi kibontakozáshoz azonban - ahogy ezt már írtam - elengedhetetlen a partnerkompetenciák elkülönítése, tisztázása és a közös nevezők meghatározása.
Egy azonban biztos: a civilkompetenciák szükségképpen reál, illetve humán segítségnyújtó és/vagy közvetlenül segítői kompetenciák.

*

Az országos VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség elnökeként és képviselőjeként legutóbb a Bűnmegelőzők Országos Szakmai Szövetsége küldöttgyűlésén szembesültem a fenti kihívással.
A Szövetségnek részesei polgárőr szervezetek, gyermek-, nő- (anya-) és családvédelmi szervezetek, illetve gyermek, ifjúsági és diák (nevelési) szervezetek.
A polgárőr szervezetek tevékenységei, viszonyai a legtisztázottabbak (bár olyan kedvező helyzetben ők sincsenek, mint azon szociális szolgáltató civil szervezetek, amelyek egy az egyben képesek átvenni állami feladatokat, mert tevékenységeik szakmailag azonosak a hivatalos szolgáltatók tevékenységeivel). A helyzetük azért is egyértelműbb, mert a biztonság növelését célzó tevékenységekkel elsősorban az állami rendvédelmi szerveknek nyújtanak reál típusú, könnyen dokumentálható segítséget. A többiek tevékenysége - humán segítségnyújtó, illetve közvetlen segítői tevékenységek - ritkán kifejezetten szolgáltató típusúak, rendszerint ellentmondásos hatósági hátterűek és a lakosság különböző rétegeinek, csoportjainak, egyéneinek szólnak.
A fő kérdés a következő:
Mi a tagszervezetek azon közös és közösen fejleszthető szakmaisága (kompetenciája), tevékenysége, amellyel egyrészt partnerként nélkülözhetetlen az államnak a feladatai ellátására, illetve amellyel támogatni tudja a tagjait a fejlődésükben?
Az előzőek alapján ez a szakmaiság (kompetencia), tevékenység kifejezetten civil és általában véve reál illetve humán segítségnyújtó illetve közvetlenül segítői. Tényleges tartalmát pedig szakmaiságuk azon közös metszete adja, amellyel nélkülözhetetlen partnerei az államnak azokban a tevékenységeiben, amelyek az állampolgárok biztonságának fokozását szolgálják, amihez azoknak alapvető joga fűződik. Nem akarom az érintett szervezetek helyett meghatározni, hogy mi ezen szakmaiságuk közös metszete. Általánosságban azonban úgy gondolom, hogy a társadalom biztonságérzetét minőségileg növelő, a társadalom mindennapjaiban való folyamatos, jogtudatos, intő, óvó-védő, (utó-) gondozó és nevelő JELENLÉT az.
Ennek keretében rendezhetők reál és humán segítőtevékenységeik illetve közvetlen segítői tevékenységük a maguk konkrét eljárásmódjaival, módszereivel (akár egy táblázatos formában is), egyben tisztázhatók a hiányok és a kihasználatlan lehetőségek is.

*

A VE-GA más képviselői hasonló helyzetet élnek most az egészségnevelés (és védelem) témakörében, ahol azonban sok minden másként merül fel.
Sok a hivatalos intézményekhez szorosabban kapcsolódó intézményes (szolgáltató) társadalmi szervezet illetve a speciális problémákkal élők különböző szak (társadalmi) szervezetei.
Azok a kifejezetten civilszervezetek, amelyek igen jelentős egészségnevelési tevékenységeket folytatnak, azonban "címkéjük" szerint nem kifejezetten azok - hanem például ifjúságiak, környezet- és természetvédelmiek, sport és túra szervezetek - "szakmailag" nehéz helyzetben vannak ezen a területen.
Ilyen körülmények között ugyanis igen nehéz meghatározni azt, hogy - a fenti szempontok szerint - mi a humán és reál segítőtevékenységeiknek illetve közvetlen segítőtevé- kenységeiknek az a közös civil szakmai metszete, amely pótolhatatlan hozzáértésüket (kompetenciájukat) adja, adhatja.
Úgy gondolom azonban, hogy ennek lényegi része egy olyan testi és lelki értelemben egészségtudatos magatartás, ami a saját életmóddal is és tevékenységeivel is formálja a társadalmi tudatot. Része továbbá az egészségi rekreáció, regeneráció és a reintegráció segítése illetve a fogyatékkal élők beilleszkedésének segítése - szükség esetén a pozitív diszkrimináció eszköztárát is igénybevéve. Ezt kell a már vázolt módon, "kompatibilisen" megfogalmazniuk és konkrét eljárásmódjaikkal, módszereikkel "felszerelniük".

* * *

Tegyük fel, hogy az olvasóm lelkiismeretes és az egészet ismételten - egyúttal már a maga számára is értelmezve - átolvassa. Azonban még így is lehetséges az, hogy azt a kérdést teszi fel: Na és? Mi ebben a pláne?
Az, hogy ez csak a kezdet!
A fenti szakmaiságokat, kompetenciákat úgy kell kibontani (úgy is), hogy tartalmukban, nyelvezetükben szinte idézzék a  (helyi, a magyar és az EU-s) jogszabályokat és mindezek konkrét költségvetési tételeit.
Másrészt ezen "kibontásban" konkretizálni kell mindazokat a társadalmi sajátságokat, amelyek szakmailag általában és erőteljesen megkülönböztetik a civil segítségnyújtó és segítői tevékenységeket más tevékenységektől. Ilyen tartalmi sajátosságok például a következők (a már tárgyalt kompetenciákon túl):

*

Végső soron - és ez a fentiekből egyértelműen kitűnik - a közhasznú civil szervezetek kompetenciái arról szólnak, hogy segítsék a (potenciális) polgárok életének kiteljesedését, gazdagodását a maguk és mindegyikük javára mindazon eszközökkel, amelyek ehhez nélkülözhetetlenek, de amelyekkel csak ők rendelkeznek.