Paks II.

Kategória: Levelek archívum Megjelent: 2008. szeptember 22. hétfő

Szentes egy kisváros - akárcsak Paks - de egy-két rangos európai cége azért akad. Itt van példának okáért a Legrand KONTAVILL RT.
Nem sokat tudunk/tudok róla, még a saját szakmai területeimen sem, pedig hát "öreg", rutinos köztisztviselő vagyok, aki - ráadásul - korántsem, csak szentesi ügyekben járatos. Arról pl. fogalmam sincs, hogy a Legrand gyár előtti parkoló közterület vagy sem.
A gyárak falain kívül Szentesnek nincsenek nemzetközi "ügyei". A Hivatal, a Rendőrség, a Bíróság, az Ügyészség jól elvan a mindennapi ügyekkel - zömében kisstílű "tyúkperekkel" - és az életben sem kellett még tolmács egyikhez sem.

Civilszervezetem miatt az elmúlt 25 évben képtelenebbnél képtelenebb ügyekbe keveredve - és persze a kellő fantáziával megáldva - mégis el tudom képzelni azt, hogy hogyan érezném magam egy következő helyzetben:
Mint vezető főtanácsos, "kihúzok" egy - akármilyen közérdekű, de - nagyon zűrös, de sürgető ügyet, amiről fogalmam sincs, hogy mi a fenét is kezdjek vele. A levemben főve, rendesen frusztrálva cihelődök a munkahelyemre, ahol egy vadidegen, komplett országos cirkusszal találom szembe magam. Sárga ruhás fiúk és lányok vannak a bejárathoz bilincselve, totálkészültségű rendőrök - egy darab ismerős sincs köztük - hempergeti őket. Mindenki ordít vagy hatféle nyelven és vagy három stáb - többen vannak, mint a sárga ruhások - filmezi az egészet. Meg persze engem, a képembe nyomva a mikrofont, hogy mondjak már valamit, pl., hogy ez közterület, vagy nem (mert mondjuk pl. a telek úszótelek, stb.).
Ezután elgondolom a mi kis csendes rendőrségünket, ügyészségünket, meg bíróságunkat, akiknek intézkedni kellene egy ilyen "nemzetközi szenzáció" millió konkrét vonatkozásában - lényegében teljesen tudatlanul, gyakorlatlanul, egy hisztérikus helyzetben.
Esélyünk sem lenne, hogy ne kövessünk el számos hibát, annál inkább arra, hogy elkövessünk.
Az elkerülhetetlenül megérkező - még jó, ha csak budapesti - sztárügyvéd pedig úgy szétcincálhat bennünket, ahogy akar. Sőt még azt is megengedheti magának, hogy jóindulatú, segítőkész legyen velünk.

Szóval el tudom képzelni, hogy hogyan érezném magam ebben a helyzetben: rettenetesen szarul.
Ez - mondjuk - önmagában nem is lenne gond, főleg nem a közönségnek.
Persze mégiscsak gond lenne, de ennek oka rejtve maradna. Nem feledhető ugyanis az az ügy, ami miatt eleve a levembe főve, frusztrálva érkeztem. Ez pedig az a nehéz - közérdekű - ügy, amellyel kezdenem kellene valamit, és amivel az időközben elveszett nyugalom körülményei között is alig tudtam volna mihez kezdeni.

*

Szinte hallom egyébként elvbarátaim felháborodott tiltakozását: "Még véded őket?" (mármint a paksi kollégákat). őket egy fenét! - bár nagyon megértem őket.
Én magunkat védem! És mellesleg az a véleményem - az előbbi írásom alapján is - hogy a Greenpeace egy kicsit el- és egy kicsit megtévedt és ennek eredményeként az egész akció is célt tévesztett.
Az Atomerőmű és egy kicsit maga Paks is - ami bizonyos értelemben az Atomerőmű városa - védett társadalmi sziget éppen az Atomerőmű veszélytelenebb működése érdekében. Aligha tesz jót Pistának, Grisának, Pierrenek és Howardnak - miközben főnek a levükben - ha a fentebb vázolt cirkusz tör ki körülöttük.
Meg ne haragudj kedves Greenpeace, de nem csökkentettétek, hanem fokoztátok a veszélyt.
Ráadásul emberjogi ügy lett a dologból abban a szerencsétlen helyzetben, amikor a Kormány egyébként is - hibás - megrovást kapott a kereszténydemokrata internacionálétól. De emberjogi ügy is, csak azért lett, mert egy kisváros köztisztviselői képtelenek voltak helyesen reagálni a szituációra.
A dolog azért is célt tévesztett, mert a befolyásolni szándékozott érdemi döntéseket Budapesten hozzák és nem az Atomerőműben és főleg nem Pakson.

2003. június