Beszámoló A VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség 2012. évi tevékenységéről

Kategória: Jelentések Megjelent: 2013. szeptember 23. hétfő

Az év folyamán kiterjesztettük a szerződéses önkéntes munkásaink körét 17 főre. Szerződés nélkül 36 fő önkéntes tevékenykedett az ország különböző helyein lévő csoportjainkban.

 

I. Közhasznú tevékenységeink.

Az önkormányzatokkal kötött szerződéseink szerint tovább segítettük és menedzseltük a Nagytőkei GYIÖT (NA-GYIÖK), a Szentesi IDÖK (SZIDÖK), valamint a Szolnoki GYT és VDT működését illetve együttműködését, az önkormányzatok kötelező ifjúsági feladatainak keretében.

Két önkormányzati tulajdonú jelentős méretű ifjúsági közösségi teret önállóan tovább üzemeltettünk.

Szentesi Kistérségben a megalakult kistérségi ifjúsági kerekasztal (SzeKIK) munkáját koordináltuk, támogattuk.

Közhasznú tevékenységünkként a továbbiakban is részt vettünk az országos és területi szintű társadalmi egyeztetési folyamatokban. Alapítói voltunk a NIT-nek önálló javaslatokkal.

 

II. Európai, nemzetközi kapcsolataink tematikus építése.

Az elmúlt évben sem sikerült a francia FRANCAS-val részt venni egymás rendezvényein anyagi okokból. Az új típusú ifjúsági programok módszertanának kidolgozásában viszont a netes együttműködés megvalósult. Az erdélyi partner szervezeteink tagjai részt vettek az új típusú nyári képzési táborainkban illetve közös uniós pályázatot dolgoztunk ki és adtunk be.

 

III. Közéleti, érdekképviseleti tevékenységeink.

Önálló vállalásokkal vettünk részt elsősorban Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyei településeken létrejött ifjúsági közösségi terek működtetésében, alkalmazkodva ezek konkrét igényeihez és problémavilágához.

Az Oktatási Államtitkársággal megvalósult munka- és vitakapcsolatot ápoltuk, az anyagaikat folyamatosan véleményeztük. Menedzseltük, hogy az általunk mentorált települési gyermek, ifjúsági és diák önkormányzatok szervezzék meg a kistérségi együttműködéseiket is - kiegészülve más települési gyermek és ifjúsági szervezetekkel és csoportokkal - és hogy vegyenek részt a GYIÖT-ben.

A továbbiakban is mentoráltuk a Budapest Kertvárosi Ifjúsági Önkormányzat, a Na-GYIÖT, a Szentesi IDÖK, valamint a Szolnoki GYT és VDT működését és együttműködését.

 

IV. Képzés, képességfejlesztés.

Pályázati tanácsadásokat illetve konzultációs fórumokat tartottunk önkormányzatok, kistérségi társulásoknak és partner szervezeteknek.

Önkénteseink és kortárssegítőink komplex szervezetfejlesztési képzésen és humánerő-forrás fejlesztésen vettek részt NEA támogatással.

 

V. Gyermek és ifjúsági szociokultúrális-nevelő illetve prevenciós tevékenységek.

Folytattuk a kortárssegítők kiválasztása, képzése és menedzselése folyamatát, különös tekintettel a növekvő társadalmi feszültségek kezelésére. Finanszírozási problémák miatt a prevenciós programjainkat elsősorban az Alternatív Játszóházi programjaink keretében tudtuk működtetni.

 

VI. Táboroztatás.

Tavasszal és ősszel szervezetek, iskolai osztályok és baráti körök összesen hat táborát valósítottuk meg.

Júliusban négy gyermek és ifjúsági szak- és képzési tábort, augusztusban egy családi tábort és két felnőtt túrát illetve találkozót szerveztünk. Összesen 425 fő vett részt a Képzési és Tábor Központunkban szervezett táborokban, képzéseken.

A kettős könyvvitelt vezető VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete itt tölthető le (pdf formátum).