"Van villany vidéken"

Kategória: Hírek Megjelent: 2009. március 22. vasárnap
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2008-ban létrehozta megyei ifjúsági szakmai módszertani szolgáltató irodáit, amelyek elsődleges feladata az újonnan létrejövő Integrált Közösségi Szolgáltató Terek, és a körülöttük létrejövő szakemberi kör szakmai, módszertani támogatása. Csongrád megyében a "Van villany vidéken" program kapta meg ezt a fejlesztési lehetőséget. A képzési folyamatokat Pali vezeti. Konzorciumi partnereink: "Rendezvényház" Csongrád Megyei Közművelődési és Szlgáltató Kht., Magyar Teleház Szövetség Dél-alföldi Regionális Tagozata, Hódmezővásárhelyért Ifjúságért Egyesület, Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetsége.
A szakmai munka 2009. február 20-21-i programjában a résztvevők megismerkedhettek Röszkén a teleházban és a közösségi házban folyó munkával, az Aranyszöm Rendezvényház és az Ifjúsági Ház (Mórahalom) fiatalokat érintő programjaival, valamint Bordányban a Bordányi Ifjúsági Információs Ponttal.
A szakmai munka Pusztamérgesen folytatódott, ahol többek között az alábbiakkal ismerkedhettünk meg:
b_250_250_16777215_0_0_images_hirek_2009_pic0012_n.jpg b_250_250_16777215_0_0_images_hirek_2009_pic0011_n.jpg
b_250_250_16777215_0_0_images_hirek_2009_pic0010_n.jpg b_250_250_16777215_0_0_images_hirek_2009_pic0009_n.jpg
b_250_250_16777215_0_0_images_hirek_2009_pic0008_n.jpg b_250_250_16777215_0_0_images_hirek_2009_pic0007_n.jpg
b_250_250_16777215_0_0_images_hirek_2009_pic0003_n.jpg