A Nyári Egyetemről (2011.)

Kategória: Baráti kör Megjelent: 2011. szeptember 09. péntek

VE-GA NYÁRI EGYETEM - 2011. MAGYARTÉS

Konkrét fizikai értelemben talán kevesen voltunk - ezen lehet vitatkozni. Érdemben húszan vettünk részt, de velünk volt két baba, Sára és Sanyi Máté is. Közülünk tí­zen - civil - vezetők a maguk életköreiben és további öten vezető segí­tők. Ők négy régió, hat városából jöttek. Képviseletet nyert ebben a körben a VE-GÁ-ban lévő nézetek sokfélesége, amihez ketten, mint (inkább) külső szemlélők viszonyultak.
A résztvevők egyöntetűen eredményesnek találták ezt a találkozást és jól is érezték magukat együtt.

 Először történt meg az is, hogy nem Anikó és én szerveztük ezt, sőt nem csak, hogy nem mi kezdeményeztük, de eléggé szkeptikusak is voltunk ezzel kapcsolatban. Balogh Csilla Noémi kezdeményezésére Ditti indí­totta el és Annamária úgy vált ebben partnerré, hogy Ő képviselte a "25 év alattiakat". A 12 "felvezetésből" - még - hatot én adtam elő, de a többi hatot, hatan.

*

Ez a Nyári Egyetem jövő-orientáltnak bizonyult.
A "VE-GA régen és ma" témában a következőket mondtam el.
A múlt vonatkozásában "szakaszoltam" a történteket. Kiemeltem a két legnagyobb válságot, ami bennünket sújtott - tekintettel a megszí­velendő tanulságaikra. Az első külső hatásra következett be, a "FA-játék" kapcsán. Ekkor a VE-GA teljes értékrendjét érte kivédhetetlen támadás a HMG irodalmi-drámai tagozat részéről. (Ez az ügy jelenleg is lezáratlan és az utolsó, a VE-GA életére súlyos hatású eseménye 2002-ben történt.)
A másik az én tévedésemből következett be. Amikor ugyanis a vegások jelentős része felnőttkorba ért, úgy gondoltam, hogy "közösségi eszközökkel" lesznek együtt-tarthatóak. Nem ismertem fel azt, hogy azt kell segí­teni, hogy a felnőttek maguk hozzák létre a maguk közösségeit - és ezek lehetnek a VE-GA valóban autonóm közösségei. Ezzel magam is elősegí­tettem egy hosszú válság kirobbanását (1995. szeptember 01.) és kibontakozását.

A jelenkorunk alapvető fontosságú feladatainak látom a VE-GA "koromtalaní­tását", az értékeink alapos felmérését, a körülményeink felmérését illetve annak feltárását, hogy milyen szükségességek mentén, milyen lehetőségeket jelent a VE-GA a tagjainak ma?
A "koromtalaní­tás" vonatkozásában a következőket emeltem ki.
A VE-Gá-t eddigi története során - bár csökkenő mértékben - a Korom házaspár tevékenysége határozta meg. Ennek több okból is vége szakad az elkövetkező években. Ez a tevékenység nyilvánvalóan sikeres volt, hiszen ellenkező esetben a VE-GA már régen nem létezne. Ez arra is mutat, hogy ennek a tevékenységnek lényeges elemei voltak, amik általában is megfeleltek a kor követelményeinek. Ezeket el kell választani azon elemektől, amelyek kifejezetten a Korom házaspárhoz kötődnek vagyis személyfüggők.
Az értékek felmérésével kapcsolatban azt hangsúlyoztam ki, hogy elképesztő mennyiségű dokumentáció, dolgozat, kiadvány, levelezés (stb.) halmozódott fel harminchárom év alatt, ezek forrásaival együtt. Az egész digitalizálását, archiválását, majd pedig közzétételét meg kell oldani ahhoz, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen. Ennek az anyagnak igen jelentős része független a Korom házaspártól és az Ő megközelí­téseiktől erőteljesen eltérő alternatí­vákat is tartalmaz.
A VE-GA körülményeinek felmérése a környezete állapotának lényegi megfogalmazását jelenti, méghozzá ezen környezet lehetséges jövőjének minél pontosabb felvázolásával. Ezen a téren a helyzetünk különösnek mondható, mert az általam harminc éve felvázolt jövőkép és annak kompenzációi pontosnak bizonyultak. (Ennek eredményeként volt sikeres a VE-GA -emberöltőnyi idő alatt változatlan - stratégiája illetve a taktikai megoldásai.)
A szükségességek és lehetőségek kérdésében számomra a fő kérdés a következő. Hogyan teremthetünk biztonságot a gyerekeinknek egy olyan világban, amelyikben az egyén és az elemi család számára minden biztonság megszűnik? A VE-GA jelenlegi állapota lehetővé teszi azt, hogy olyan nagyközösség legyen, amely hasonló biztonságot adhat a benne lévők számára, mint amihez hasonlót régen a nagycsaládok biztosí­tottak a családtagjaiknak.
Nagyon fontos azonban az, hogy ennek a közösségnek a léptéke mindenképpen százas nagyságrendű kell, hogy legyen és semmiképpen nem korlátozódhat a tevékenysége a mindennapi élet egyes szűkebb területeire. Emellett olyan tudatossági szinten kell működnie, amire - jelenlegi tudomásunk szerint most - csak a VE-GA kultúrköre képes, a jelenlegi magyar valóságban.

*

Külön felvezetés tárgya volt "A VE-GA célrendszere".
Ennek kapcsán vázoltam azt, hogy ez (is) a '70-es években született, a magam "gatyába rázására". Ennek egyes jeleit ma is magán viseli, de ez eddig nem is volt gond. Hangsúlyozom azt, hogy a két párhuzamos "feladat-sáv" közül a "lelki" volt számomra az első, amit a jóga alapján vázoltam fel í­gy. A másik, a racionális volt a kihí­vás, a "csinált".
A VE-GA szempontjából kiemeltem a következőket.
'84-ig - ameddig a (majdani) VE-GA különféle baráti körök láncolata volt - evidensnek tekintettem azt, hogy ez a cél-rendszer mindegyikünkre nézve érvényes.
A VE-GA formális megalakulása idején ('84. szeptember 26.; Szentesi Véga Békeklub) már "csak" a BÉKÉ-t tekinthettem - és már az egészre vonatkoztatottan - célnak.
Ahogy '86-ban átalakultunk "VE-GA Béke és Diákmozgalmi Alakulat"-tá, már "csak" a problémakezelő felnőttrangúságot (az egyéni és csoportos autonómiát) tekinthettem közös célnak.
A célrendszerem "lelki sávját" pedig ugyan mindvégig felrajzoltam, de érdemben nem beszéltem róla, mert állandó támadási felületet jelentett az ellenfeleinknek.
A beszélgetés során felmerült az, hogy amennyiben vannak segí­tő bölcsek és sokan válunk egyénileg jobb emberré, akkor lehet módunk - nekünk és másoknak - közösségileg továbblépni illetve tenni egy jobb világért.
Ennek kapcsán elmondtam azt, hogy én ezt nem í­gy látom. Szerintem az egyének ilyen fejlődése is, csak közösségi keretekben valósulhat meg, bár ezt egy szintig csak "kaphatják" és nem maguk hozzák létre.
A felnőttek saját közössége azonban képes arra, hogy gyakorolja a "bölcs funkciókat" is - persze nagyközösségi keretekben.

*

Van, akinek már unalmas, amit - önálló "fejezetként" - a szocializációs folyamatokról elmondtam ("Az új szocializációs séma"). Sajnos azonban változatlanul ezen a területen a legnagyobb az értetlenség bennem.
Az világos a számomra, hogy mi az oktatási intézmények felé a "hatalmi megrendelés", hiszen jó munkaerő és "jó" polgár kell. Csakhogy ezeken túl a szabadság jelentős szocializációs mezői lettek volna és lennének belakhatók. Miközben azonban a közoktatás szereplői alig használják ki ezeket, a rendszer egésze túlteljesí­ti a "hatalmi megrendelést".
Hasonlóan érthetetlen számomra a szocializációs folyamatokkal foglalkozók permanens vaksága ezen folyamatok minőségi változásaival szemben.
Ez azért is nagyon súlyos ügy, mert a '90-es évek vége óta ezek a változások nagyon intenzí­vek - önmagukban is alkotói és feltételei a kibontakozó társadalmi manterizmusnak.
Az amúgy is "töredékes" családok távolodása a szocializációs intézményektől, azok távolodása egymástól ("szigetesedésük"), új és "autonóm" szocializációs aktorok születése (pl. a tizen- és huszonéves "társadalmak", a virtuális világ) fontos következményekkel járnak. Ilyenek például az iskolai osztályokon belüli "szerves szegregáció", a MUSZáJ és a fogyasztás "konszenzusos" egyensúlya illetve a "műanyag-fogyasztás" társadalmi szervesülése.
Az egyes családok mindezekkel szemben akkor sem tudhatnak fellépni, ha egyáltalán eljutnak odáig, hogy szembenéznek ezekkel.

*

Bizonyos értelemben az előbbi témához kapcsolódik "A párkapcsolatok és a család szerepe" téma. Azt azonban nagyon kihangsúlyoztam, hogy senki nem lehet okos mások párkapcsolatainak és családjának életében.
A szülők kapcsolata is párkapcsolat - csak hosszabb-távú elköteleződést jelent. Ez a kapcsolat mindenképpen létezik, külön a gyerekektől is és ha ez nem élo, akkor az komoly gond.
A párkapcsolati és a családi életre való nevelés (szintén) nem része a munkaerő intézményes szocializációjának. Ezen a területen pedig általában a családok is mélyrepülésben vannak.
A tizenévesek alapvető szocializálói ezen a területen is a saját csoportjaik illetve az iskolák alatti és melletti tizenéves "társadalmak". Vak vezet világtalant. A lehetséges - civil - nagyközösségeknek ezen a téren is komoly feladatai lennének.
A párkapcsolatok viszonylatában mindvégig annak a folyamatnak a tapintatos és szerető segí­tését hangsúlyoztam, aminek keretében a párok az intim "kommunikációjuk" fejlődését élik meg. Ennek nagyon egyszerű és eszes leí­rása az, amit anno Honti Ferenc vázolt fel és ami Domschitz Matyi közvetí­tésével vált a VE-GA sajátjává is, már több, mint húsz éve.
Ennek fejlődési végpontja az, amikor a pár individuumai a párjuk személyiségének jelentős elemeit - TEN szinten - sajátként élik meg, kölcsönösen. Ennek persze soha nincs igazán vége és ebben a folyamatban formálódik mindig és mindig, újra és újra nővé a nő és férfivá a férfi. Része - lenne - ennek a folyamatnak, egy ezzel harmonizáló és formálódó testiség és nemiség is, csakhogy ezen a téren (is) általános a tudatlanság.
Közben azért figyelni kell a gyerekeinkre is! A minimum az, hogy el kell kerülni a súlyos fertőzéseket és a nem kí­vánt terhességeket. Ehhez azonban - ehhez is - ma már kevés csak a szülő és kevés csak a család.

Kifejezetten a családról szólva, a következőket tartottam fontosnak ebben a körben elmondani.
Az elemi családok nevelő szerepe megroppant. Buta dolog azt gondolni, hogy a régi szerepük bármilyen módon is helyreállí­tható - ahogy ezt egyes konzervatí­v keresztény körök visszaálmodnák.
A házasság intézménye valóban válságban van, de a család társadalmi intézménye, "csak" a minőségi átalakulás stádiumát éli.
Két szélsőség fenyegeti és mind a kettőnek igen komoly lehet a társadalmi romboló hatása. Az egyik veszély a család elzárkózása és sajátos szövetkezése a társadalom ellen. Ez a belső összetartást, amorálisan fordí­tja az adott társadalom ellen. A másik veszély - ami elsősorban az átalakulási folyamatok idealista korlátozásából fakadhat - a (monogám) családok tömeges társadalmi dezorganizációja.
Távlatban - és minden fejlemény erre mutat (a '80-as évek közepe óta) - az ún. "nagyház modell" társadalmi általánosulása várható. Ezt persze sokan úgy értelmezik, hogy ez egyféle nemi szabadosságot hozna a szorosan együtt élő családok világában. Ezzel szemben, az ezzel adekvát történelmi tapasztalatok szerint, ez a természetes együttélés - amibe a gyerekek is természetes módon nőnek bele - sokkal inkább hozza az együtt élő felnőttek monogámiáját, mint a kényszeres monogámia. A felnőtt kapcsolatok "áthangolódásai" is természetes módon zajlanak le és kevésbé szülnek gyűlölködést.
A VE-Gá-ban vannak erre ráutaló, sokéves tapasztalatok.
A beszélgetésben - humoros formában, de nem minden él nélkül - vetődött fel az, hogy a párkapcsolatok és a család tekintetében "valahogy" komolyabb feladatokat tételezek a lányoknak és nőknek. Bizony, ez í­gy is van. Érdemes ehhez újraolvasni mindazt is, amit a "High mach" levlistás vitában leí­rtam. Higgyétek el lány- és asszonytársaim, szí­vesen mondanám azt, hogy a pár és a család megtartása egyenlően közös feladat, de nem mondanék igazat - ez elsősorban és meghatározóan női feladat. Annál inkább, mert a fiúvá, férfivá és apává formálás feladata is elsődlegesen női feladat.
Persze, ha nem sikerült - és gyakran nem - akkor "robbanthat" a nő (feleség, anya) is, ahogy ez mind gyakoribb. Persze í­gy is a nő veszthet többet - többek között azért is, mert a nő kötöttebb a választásaiban ezen a téren is. Vagyis karakterben hasonlót pasit fog választani (gyakran rosszabbat).
Szí­nezi mindezt néhány olyan dolog, amit hellyel-közzel ismerünk, csak soha végig nem gondolunk, mert hogy csak ránk nem lehetnek igazak. Ilyen pl. a 6-7 évben a rutinosodásból és a gyereknevelésből adódó "szex-válság", 14 év körül a női klimax előtti, 20 év körül a férfi klimaxból eredő "kapuzárási" válság. Nem viccelek ezekkel, hiszen mi is megéltük ezeket, de kezelhetők némi nevetős-hisztis kí­nlódásokkal.
Nem állí­tom azt, hogy a pasik nem tehetnének többet ezekben az ügyekben, viszont állí­tom azt, hogy ők könnyebben kezelhetők. Ha otthon "jól vannak tartva", akkor csak néha "tévednek el" és haza is jönnek.

*

A "Manterizmus" témájánál hangsúlyoztam a következőket.
Minden társadalmi-gazdasági formációnak van ilyen - hanyatló - szakasza, amikor csak állami szintű, komplex manipulációs- és terror-technikák alkalmazásával tartható meg a hatalom. Az ilyen rendszerek közös elemei a következők.
Nem képesek kielégí­teni a tömegesen születő új igényeket. Mind kevésbé képesek kielégí­teni az eddig kielégí­tett igényeket is, mert önfelélok. Ezek következtében pedig mind kevesebbeknek fűződnek érdekeik ennek a rendszernek a fenntartásához - bár sokan nem látnak alternatí­vát és ezért vagy passzí­vak vagy torz kiutakat keresnek. Mindeddig ezek vagy forradalomhoz vagy totális pusztuláshoz vezettek - és utána egy új rend kialakulásához.
Jelen korunkban a - világ szerencsésebb hányadán - tömegesedő igény az elismerés, az értékelés és az önrendelkezés illetve az önmagában is szükségletet kielégí­tő munka/ tevékenység. Ezek kielégí­tésére a mater-imperializmus nem felel, nem felelhet meg. Önfelélő volta pedig most már egyértelmű. Nem, hogy nem tud eleget tenni a terjeszkedés tőkés parancsának, de lepusztí­tja a "harmadik" és "negyedik" világot - aminek országait egyre inkább el kell tartani - de általában is elpusztí­tja a bio- és ökoszférát.
Globalizált világunkban a forradalmak is pusztulással fenyegetnek, de a pusztulás útja az is, ha az érintettek globális tömegei nem jutnak a világtörténelmi sorsuk tudatosulására.
Alapvető társadalmi-gazdasági követelmény az alternatí­v bérmunkások szükségleti munkájának globális általánosulása. Ennek két, egymással összefüggő alapfeltétele van, amelyek lényege az, hogy a versengő értékek integrálódjanak. Az egyik feltétel az, hogy a konkurensek engedjék be egymást az individuumaik határai mögé. Ez nem lehetséges egymás elfogadásának azon szintje nélkül, ami csak a liberális szabadság értékek és a konzervatí­v felebaráti szeretet-eszmény integrációjával lehetséges.
A másik alapfeltétel az, hogy az individuum mindenkor és teljes biztonsággal tudhassa a maga és mások munkáját az egész értékes részének. Egyben bizton tudhassa azt, hogy a maga és bárki szándékainak társadalmi érvényessége megkérdőjelezhetetlen. Azonban ez is, csak a liberális "szabadság, egyenlőség és testvériség" értékrend modern tartalmainak és a keresztény univerzalizmus értékeinek integrációja alapján lehetséges.

Európa és Magyarország sajátos kihí­vásának ügyét jól fogalmaztam meg a dolgozatomban.
Itt azt emeltem ki, hogy a klasszikus - kifejlett tudatformákkal jellemezhető - európai individuum illetve az európai nemzetek addí­cióinak - alapvetően civil úton lehetséges - megvalósí­tása olyan alkotó erőket szabadí­that fel, amiket ma elgondolni is nehéz.
Magyarország viszonylatában pedig kiemeltem a kulturális határvidékeken lévő lét azon hozadékát, hogy valahogy mindenhez és mindenkihez közünk van. Másrészt pedig kiemeltem három történelmi sajátosságunkat. Utat tudtunk találni XX. századi paraszt társadalomként, polgári magas-kultúrát tudtunk kihordani fél-feudális társadalomként és megkí­séreltük egy emberibb arcú szocializmus kihordását is. Ezek a kí­sérleteink ugyan elbuktak - korántsem csak a mi hibáinkból - de sokat jelentenek és jelenthetnek mindazon elmaradott társadalmaknak, akik hasonló problémákkal küszködnek.

*

"Az egyéni és közösségi modellértékű túlélési technikák" témakört már a cí­mében is egyszerűsí­tettem.
A helyzetünk lényege az, hogy a világválságnak - egyben hazánk társadalmi-gazdasági válságának - nincs vége. Ennek véget két dolog vethet.
Az egyik egy olyan új ipari-gazdasági terület megnyitása, ami - egy időre - meghódí­tható, új globális piacot hoz a világtőkének. Hasonlóan ahhoz, ahogy a legutóbbi világválság-szituációt a megszülető globális informatikai boom oldotta meg.
A másik feltétel az, hogy ki kell épülnie a manterista rendszereknek, hogy megszüntessék a globális tömegek társadalmi, politikai ellenállását.
Mind a kettőnek feltétele egy, az eddigieknél is nagyobb válsághullám - ami be is fog következni, a jelenleg is zajló globális és helyi válságok kulminációjával.
Ez végleg kiszolgáltatottá teszi majd az emberi népesség elsöprő többségét, még a fejlettebb világokban is. Az egyéni és a családi biztonság megteremtése sem lesz lehetséges - civil természetű - nagyközösségek háttere nélkül. A túlélés egyetlen garanciái ezek lehetnek. Ehhez a történelmi sorsra jutás tudatosulása illetve az alternatí­v bérmunkás lét kialakí­tása elengedhetetlen feltétel és következmény is egyben. Ennek a konkrét megértése és élése nagyon nehéz feladat, mert a lét egészét kell újraszervezni.
Jellemző volt ebben a tekintetben a beszélgetésnek az a része, ami annak kapcsán bontakozott ki, hogy racionalizálni kell a családok gazdálkodását - mert hogy többségükben keresnek, hiteleket vesznek fel - és költenek, de véletlenül sem gazdálkodnak. Vannak ugyanis olyan családjaink, akik már egy kézbe vették/tették a pénzügyi-anyagi életük racionalizálását és most már úgy élik meg, hogy ebben több tartalék már nincs. Eszükbe sem jutott azonban megkérdőjelezni azokat a fogyasztásaikat, amiknek nagyobb részéről rövidesen le fognak mondani, ha akarnak, ha nem. Külön fontos megjegyezni azt, hogy ezek jelentős mértékben a gyerekeikhez kapcsolódó fogyasztások. Most még van idő az értékek váltására, de már ma is zajlik az értékektől való megfosztás. Elkerülhetetlen ennek a társadalmi eszkalációja.
Alapvető érdekünk, hogy értékcserék történjenek a mi családjainkban és közösségeinkben, ne pedig az értékeinktől való megfosztásunk.

* * *

Az emberi történelem eddigi folyamatában a gazdaság határozta meg a kultúrát és a kultúra az erkölcsiséget.
Az elkövetkező korban ennek meg kellene fordulnia - ebben nincs is semmi új, hiszen Krisztus már kétezer évvel ezelőtt is ezt képviselte.
Ezért is volt számomra érdekes, amit Maya "Etika" cí­mszó alatt elmondott. Először azonban, csak elmondott volna, mert a sérelmek olyan módon törtek felszí­nre még egy ilyen szűk körben is, hogy az előadása elmaradt. Miután sikerült valamennyire rendet tenni abban a beszélgetésben, amelyben történelmi, etikai, jogi és politikai tények rendesen összekavarodtak, eldöntöttük, hogy egy új időpontban mégis szót adunk Mayának.
Ez í­gy is történt. A tartalmi felvezetését Heller ágnes nézeteire alapozta, de olyan felépí­tési módot vázolt fel, ami bizonyos fokig számomra is új volt. Remélem, ennek az anyagát összefoglalja.
Ezután beszélgetés folyt az etikai í­téletalkotások szükségességéről, módjairól.

*

Ezt különösen érdekessé tette számomra B.Ildik "előadásának" lélek-központúsága. Ennek pedig egyik meghatározó gondolata volt az, hogy még az etikai í­télet-alkotást is jó néha felváltania a krisztusi szeretet törvényének. Ugyanis, csak a szeretet nyújthat megoldást akkor is, amikor már semmilyen más megoldás nem lehetséges az egyének számára. Ez személyes élménye és tapasztalata is. Hangsúlyozta azonban azt, hogy ez a szeretet nem lehet elvi, hanem tettekben kell megnyilvánulnia.

*

Közben hangzott el Ditti ismertetése egy svájci eredetű, a Waldorf iskolákban alkalmazandó humán minőségbiztosí­tási szisztémáról. Ez egy érdemi í­zelí­tő volt, amivel még nekem is foglalkoznom kell, mert egészen más, mint az eddig általam ismertek.

*

Szombat délután három olyan "felvezetés" is elhangzott, amelyek külön-külön is meglepetést jelentettek a számomra.
Magyari Zoliék a szociális szövetkezetük lényegét ismertették, személyes tapasztalataik tükrében. Nem tartom kizártnak azt, hogy a Magyartési központ üzemeltetésének ez lesz majd a hosszabb távú megoldása. Jelenleg nem tudok ennél jobbat és ezért is ajánlom minden érdekelt figyelmébe.
Wágner Robinak a tőzsdézésről szóló í­zelí­tője előtt arra készültem, hogy hozzá kell majd szólnom. Nem kellett - és ennél jobb kritikát nem is mondhatnék. Külön is kihangsúlyozta azt, hogy a sikeresség elemi feltétele az, hogy értő szabályokat kell hozni és azokat szigorúan és késlekedések nélkül be is kell tartani.
Hornyák Sanyi "A magyar államcsődök története" cí­mmel tartott egy tömör, de érdekes előadást, középpontba állí­tva az elmúlt több, mint száz év magyar állami hitelfelvételeinek és gazdasági csődjeinek folyamatát. Nyitva hagytuk a végén a kérdést: Kell-e hitel? Illetve, ha kell, akkor hogyan, mire és mennyit?

*

Zárásként mindenkinek figyelmébe ajánlom Gabica fényképeinek, általa feltett válogatását.


Pali