• Képzési és Tábor Központ Szentes-Magyartésen

Manter, most

Kategória: Baráti kör Megjelent: 2011. máj. 06. péntek

Korom Pál

I.

Lassan szedegetem össze magam, és barátkozom az új helyzettel - ez alatt most a saját helyzetemet értem.
Kicsit kí­vülről nézve - ámbár sohasem voltam és nem is leszek igazán belül - másként látom a netes dolgaink aktualitását.
Egyrészt kiderült az, hogy sokan olvassák a levlistákat olyanok is, akikről ezt nem lehet tudni, mert ők maguk nem írják. Ez nem szemrehányás, de nekem azért hiányzik néha egy-egy szó - főleg, ha komoly í­rásokba fektetek bele nagy munkát. (Nem az egyetértés hiányzik.)
Másrészt az is kiderült, hogy az igazi aktivitás sokak esetében - különösen a fiataloknál - áthelyeződött az "oldalakra", elsősorban ma már a facebookra. A tizenévesek már többnyire nem is reagálnak a listás megszólí­tásaimra, sem itt, sem Erdélyben, mí­g a facebookon - és más oldalakon - intenzí­v "önkielégí­tést" végeznek. Hasonlót, mint Ti régebben, szóban.
Ne tűnjön mindez Nektek epésnek, mert nem az. Ezekben a sorokban nekik szóló megértés és szeretet van. És ez nem duma. Ahogy Rólatok sem gondoltam soha azt, hogy hallgatnotok kellene rám, úgy az Ő esetükben még kevésbé gondolom ezt. Én í­gy is egy nagyon irigylésre méltó ember vagyok miattatok és a gyerekeitek miatt is. Ezt tudom, de főleg érzem - és ez nagyon jó.
Kérni mindössze annyit kérek, hogy bocsássátok meg nekem azokat a dolgokat, amiket í­rok. Nekem ugyanis ez a dolgom, éppen miattatok, értetek és értük. Annál inkább tegyétek ezt meg nekem, mert amiket í­rok, az úgy is van, és ebben a mai világban ez kivételesnek számí­t.

*

Bizonyos értelemben megkönnyebbültem.
Azt hittem, hogy Orbán és szűk csapata tényleg, csak az általános népbutí­tást fogja tovább csinálni.
Most viszont ez a butí­tás is értelmet nyert azzal, hogy azzal a tartalommal töltötte meg a Széll Kálmán tervet és az ez alapján EU-nak beadott magyar konvergencia programot, amivel kellett és neki lehetett.
Azt világosan kell látnotok, hogy a mai pártok között a "hogyan" kérdéses, de nem a tartalom.
A tartalmat pedig az határozza meg, hogy a magyar gazdaság - végleg - nem költhet többet, mint amit realizálni képes (kb. 80%-ban, a külgazdasági folyamatokkal összefüggésben).
Nálunk sokkal erősebb gazdaságokban is le kell épí­teni a szociális, az egészségügyi, a nyugdí­j, és a tanügyi kiadásokat - magyarul az adókból befolyókat. Ezt nálunk is meg kell tenni!
A vezérelv az, hogy gondoskodj mindinkább magadról (és a tieidről) és mindinkább felejtsd el az államodat!
Mivel pedig az állam, mint befektető is kivonulóban kell, hogy legyen - ennek a forrása is a csökkentendő adó - a tőkéseket és a potenciális tőkéseket kell kedvezőbb helyzetbe hoznia (főleg a KKV szektort). Nagyon is tudatos Orbánnak az a döntése, hogy az állami újraelosztás kedvezményezettjei a többgyerekes, középvállalkozói rétegek lettek - mint, akiktől több munkahely létesí­tését várja el a támogatásért cserébe.
A másik döntése a saját és magyar állami tapasztalatokból fakad. Ez pedig egyértelműen azt mutatja, hogy itt egyrészt egy ciklus alatt lehetetlen megcsinálni egy koherens (gazdaság) politikát, másrészt a váltópártok szinte automatikusan rombolják le azt, amit az előd-kormány már megcsinált.
Ezért eldöntötte, hogy olyan állami-jogi rendszert alakí­t ki, ami ezt a rombolást akkor is ellehetetlení­ti, ha Ő maga (a FIDESZ) a következő választáson megbukna.
Ezt pedig a rá jellemző konok zsenialitással most meg is csinálta/ csinálja - alkotmányi megalapozással.
Mindezt lenyomni egy ilyen "kuruc" társadalom torkán, elképesztő teljesí­tmény.
(Az én í­zlésemnek egy kicsit sok ez a történelmi-giccs mennyiség. Ezt a dzsentri-mániás, nótarajongó, ValóVilágos magyar társadalmat viszont zseniálisan megforgatta és padlóra vitte ezzel. Az külön figyelemre méltó, hogy olyan bolsevik eszköztárt használ közben ez a maximum húsz fős kör, ami már-már mintaszerű.)
A globális pénzügyi és az EU szervezeteivel sem szórakozásból kekeckedik - bár szerintem helyenként kifejezetten élvezi a szí­vatásukat.
Azt tudomásul vette ugyanis, hogy muszáj betagozódni az egyre zűrösebb világgazdaságba, a relatí­ve máris hanyatló EU félperifériájaként, de maga akarja eldönteni - minél nagyobb mozgástérrel - azt, hogy ezt hogyan tegye. A famulusai ugyan sok kárt okoztak a meggondolatlan szövegeléseikkel - gyakran ők sem értik meg elég hamar a főnököt - de összességében nem is biztos az, hogy ez eleve rossz abban a szisztémában, amit csinál.
A legnagyobb tehertétel - függetlenül attól, hogy ki van kormányon - az, hogy van egy elvben munkaképes olyan kb. 300ezres népesség, amelyre, mint munkaerőre egyszerűen semmilyen felí­veléssel sem lenne már szükség. (Nekik persze családjuk is van.) Félreértés ne essen, ezeknek csak egy része "társadalom alatti".

A kis-magyar kép mindenesetre nagyjából letisztult és ki lehet hozzá alakí­tani az egyéni, a családi, a kis- és nagyközösségi stratégiákat.

*

A következő részben a globális mater-rendszer jelenleg letisztuló stációjának lényegét í­rom le.

II.

Mi az emberi történelem manter-rendszereinek lényege?
A birodalmak története mindig úgy kezdődik, hogy kialakul a társadalmi termelés egy új tí­pusa. Ezen az alapon, az (új) uralkodó osztály megszervezi a maga államát. Ennek, a virágzása során az összes pozití­vuma kibontakozik. A virágzás sok új igényt hí­v életre, amik viszont egyre több reformot tesznek szükségessé. Ez azonban egyre kevésbé elég és az uralkodó osztály hatalma meginog. Egyik válság követi a másikat.
Az uralkodó osztály állama erre úgy reagál, hogy megpróbálja az adott rendszerből kipréselni, amit lehet. Tökéletesí­ti és fokozza a manipulációt, a terrort vagyis létrehozza a manter-rendszert.
Azon sem lehet vitatkozni, hogy ahol megjelennek a manterizmus ismérvei, az hanyatló társadalom. Már pedig most vitathatatlanul jelen vannak. Tehát a jelenlegi globális kapitalista társadalmi-gazdaság egyértelműen hanyatló.

Nézzük a jelenlegi globális manter-kapitalizmus ismérveit. Hogy érdekesebb legyen, összevetem ezeket azzal, amit 28 évvel ezelőtt, '83-ban í­rtam (30 évesen).

1. Lezajlott egy új tí­pusú gazdasági világválság első két szakasza. (Hasonlóan ahhoz, ahogy a '80-as évek elejére zárult le az "olajválság".)
A mostani válságról sokat elárul az, hogy a harmadik szakaszát nevezik "növekedési"-nek. Szó sincs tehát arról, hogy visszatérne a megelőző "arany-adós" korszak. Ez a "növekedés" nagyon egyenetlen, törékeny, nincs igazi dinamikája és erősödő társadalmi konfliktusokkal terhes.
Tisztázódott az is, hogy a globális tőkés gazdasági láncolatok - a továbbiakban "láncolatoknak" nevezem őket - egyenlőre nem kezdik meg a soron következő technológiai váltást. (Szemben azzal, ahogy a '80-as években megkezdték a fegyverkezés és az informatika - egymással összefüggő - technológiai forradalmát.)
Obamának azt sem engedte meg a politikai elit, hogy érdemben elkezdje ennek a politikai-társadalmi előkészí­tését (mí­g Reagant - anno - megtámogatták).
Ez azért is érdekes, mert az amerikai gyökerű vezető tőkés és menedzser körök is tudják azt, hogy ez elkerülhetetlen. Ez a magatartás pedig arra mutat, hogy nem tartják már igazán fontosnak a saját államuk, az USA meghatározó szerepét. Gazdasági érdekeik miatt, készek kockára tenni az USA dominanciáját a globális gazdaságban.
Elvesztik a nemzeti arculatukat, miközben az USA népessége mindinkább sajátos nemzeti arculatot ölt. (Szemben azzal a sajátos, amerikai nacionalizmussal, ami éppen az USA tőkései között hódí­tott a nyolcvanas években.)
A vezető tőkés és menedzser körök tehát elvesztik nemzeti arculatukat. A tőkéik működésének pedig megszűnőben van az ágazati karaktere is. Egyre kevésbé számí­t az, hogy eredetileg autót gyártottak vagy colát, a létező összes területen aktí­vak, ami hasznot produkálhat.
2. Felgyorsult a glóbusz gazdasági súlypontjainak átrendeződése. Csökkent és tovább csökken az USA és az EU súlya. Húsz év múlva pl. Kí­na gazdasága kb. háromszor akkora lesz, mint az előző kettő együttvéve. India gazdasága pedig meg fogja haladni az EU-ét. ('83-ban már vitattam az USA hegemón szerepét, az EGK (az EU elődje) és Japán előretörése miatt. A domináns szerepét azonban megingathatatlannak láttam. Most viszont már ez is fogyatkozik.)
A manterizmus korszakában, ebben az átrendeződésben már nem lehet komoly változás. Kí­nának és Indiának ugyanis óriási és behozhatatlan versenyképességi előnye van. Hihetetlen intenzitásra képes, anyagiakban elképesztően igénytelen, addití­v és innovatí­v a munkaerejük. Óriási kapacitás tartalékokkal és belső piacokkal rendelkeznek.
Fontos az is, hogy még a demokratikus rendszerek - mint pl. India, Japán, Dél-Korea, Thaiföld - sem polgári értelemben demokratikusak. Kí­nában viszont egyenesen kommunista diktatúra van, ahol az állam maga az össztőkés. Ez azonban senkit nem zavar.
3. Már '83-ban úgy láttam, hogy a multinacionális vállalatok határozzák meg a világ gazdasági arculatát, sőt már kiemeltem a globális "láncolatok" jövendőbeli szerepét is.
Mára már egyértelműen a "láncolatok" váltak a globális folyamatok meghatározóivá. A tulajdonosaik és menedzsereik döntenek a glóbusz összes lényeges kérdésében illetve minden olyan kérdésben, amiben akarnak.
4. Új minőségben válik nyilvánvalóvá a manterizmus két meghatározó (vállalati és állami) pólusának kisajátí­tó, bekebelező vagyis annex jellege.
'83-ban még egyenrangúnak í­rtam le a multinacionális vállalatok és az államaik csúcsait, mint olyan annexeket, amelyek jelentős tőkét tüntetnek el a gazdaság rendszeréből.
Ez a tevékenység vezetett a kapitalizmus gazdasági önfelélésének megkezdődéséhez.
A mostani helyzet lényege az, hogy a globális "láncolatok" illetve a kapitalista államok irdatlan tőkéket annektálnak és tüntetnek el a világgazdaság egészéből. Ez pedig önmagában is oka a tőkés piac folyamatossá vált, súlyos válságának. Emiatt felgyorsult a kapitalista rendszer önfelélése - beleértve immár pl. a globális természeti környeztet is. A két pólus azonban már nem egyenlő súlyú. Az önfelélés ugyanis az állami költekezés növekvő korlátozását kényszerí­ti ki, már a legfejlettebb államokban is.
5. Az önfelélés folyamatában felerősödött és rögzülőben van, ugyanakkor aszimmetrikussá vált egy kettős gazdasági hierarchia kiépülése.
A jobban erősödő hierarchia a "láncolatoké". A kevésbé erősödő a tőkés államok gazdaságáé.
Mindkettő arról szól azonban, hogy mind hatékonyabb rendszerbe szervezik a tőkés profitok (hasznok) áramoltatását, "alulról" "felfelé". Van tehát egy, a "láncolatok" és egy, az államaik által vezérelt globális profitfolyam. Ezek a hasznokat minden szinten és helyen megcsapolják és az erősebb cégekhez és államokhoz továbbí­tják.
'83-ban ez még kezdeti stádiumban volt és "csak" a legfejlettebb multinacionális vállalatokra és államaikra, meg azok befolyási övezeteire terjedt ki. Nem volt tehát globális.
Most már az. A kialakult két (vállalati és állami) globális gazdasági hierarchiának pedig a rögzülése zajlik jelenleg. Jelentős módosulásuk hosszú távon sem lehetséges.
6. A politikai végrehajtó szerep most is az államoké, államszövetségeké. '83-ban az USA, mint a világ "csendőre" kezdte meg ennek a hierarchiának a kialakí­tását. Most már gyakorlatilag minden állam partner ebben, még a "kommunista" Kí­na is.
Jelenleg a glóbusz államainak hierarchiája már-már feudalisztikus. Az államok közül még mindig az USA domináns, de már sokkal gyöngébb pozí­cióban.
Ennek a feudalisztikus állami-politikai hierarchiának az alapvető feladata az, hogy megoldja a profitok hatékony áramoltatását a manter-rendszer alsóbb szintjeiről a felsőbb szintekre, a manipuláció és a terror összes lehetőségét is kihasználva.
7. '83-ban kettős forradalmasodási tendenciáról í­rtam. Részben az elnyomorodott nemzetekéről, részben a változások - fejlettebb országok-beli - veszteseinek forradalmasodásáról.
Az előbbi sokféleképpen megvalósult és jelenleg zajlik az arab társadalmak forradalma. A vesztesek forradalmának még nem jött el az ideje. Ezeket a feszültségeket amúgy is ügyesen terelik a politikusok egy másik mederbe. A halmozódó szociális feszültségeknek ugyanis meglehetősen sikeresen manipulálnak etnikai, faji, vallási okokat és mezeket.
8. Amikor az előbbiek politikai ideológiai formákban is megjelennek és mozgalmi formákat öltenek, akkor ismét megszületik a fasizmus.
'83-ban felismertem azt, hogy a baloldal elleni preventí­v ellenforradalomként, hatalomra juttathatók különféle - köztük fasiszta jellegű - diktatúrák.
Az azonban meg sem fordult a fejemben - ez volt akkor a legnagyobb tévedésem - hogy a náci tí­pusú fasizmus is újjászülethet. Hogy egész etnikumok, "fajok" "eltüntetése" keltheti azt a képzetet, hogy ezáltal bármi is megoldódik.
Tévedtem!

*

A harmadik részben azzal foglalkozom, hogy mi a jelenkori manterizmus mélyén végighúzódó kettő igazi probléma. A második alapján felvázolható egy pozití­v kimenet lényege is.

III.

A globális manter-kapitalizmus mélyén két probléma húzódik.
Az egyik a kapitalizmus természetéből fakad és nem lehet rajta változtatni (1.).
A másik az emberi társadalmak gazdálkodása és a társadalmi viszonyai közötti legmélyebb összefüggésből adódik (2.).
1. A tőke működtetésének kizárólagos célja a haszon (a profit). Azt sem vitatja ma már senki, hogy a tőkésnek ez a haszna emberek munkájából származik.
A tőkés által a különféle üzletekbe befektetett tőkének két fő alkotója van. Az egyik a munkaerő költsége (lényegében a munkabér). A másik az összes többi költség (gyár, gép, technológia, anyag, energia, ..) összessége.
A kettő hányadosa a kezdetektől törvényszerűen csökken, mert az utóbbi gyorsabban nő, mint a munkabér.
Emiatt az egységnyi befektetésre jutó haszon is csökken. A tőkés tehát tönkremegy, ha nem bőví­ti a termelését, hogy az eladások növelésével legalább megőrizze meg a hasznát. Csakhogy ehhez növelnie kell a befektetéseit is (ugyanabból a haszonból). Ez pedig azt jelenti, hogy kevés, ha csak megőrzi a hasznát. Ha ugyanis nem tudja a befektetéseit úgy növelni, hogy növekvő haszonra tegyen szert, akkor mégiscsak tönkremegy. MUSZáJ tehát a befektetéseit állandóa növelnie és állandóan terjeszkednie kell, új piacokat szereznie!
És mi van akkor, ha már minden - ökoszociálisan ésszerű - lehetőség elfoglalt? Nem foghatja vissza magát, csak azért, hogy a Föld megmaradjon olyannak, amilyen! Ha hagyná, akkor megsemmisülne a tőkéje és Ő maga is, mint tőkés.
Végül is mindennek lehet piacot csinálni, ha hiány keletkezik belőle. Az üde ví­znek és levegőnek is!

2. Az őskor hordáinak fennmaradása azon múlott, hogy mennyire volt sikeres a munkájuk vagyis a gyűjtögetés és a vadászat? Sikeres azonban, csak akkor volt, ha jó volt a kőbaltájuk és jól működtek együtt.
A sikeresség eredményeként növekedett a horda. Ezért még jobb eszközökre és együttműködésre volt szükségük. Ebben a folyamatban pedig új igények is megjelentek és általában is növekedtek az igényeik. A vezetőre és a "lelki" vezetőre való igényük azonban pl. már csak akkor volt kielégí­tő, ha keletkezett némi feleslegük is.
A felesleg pedig - egy korszak után - csak úgy volt növelhető, hogy elvették a termelőktől a munkájuk eredményének egy részét. Megszületett az állam.
Az emberi társadalmak előtt végül is mindig két lehetőség volt. Vagy a továbbfejlődés, vagy a pusztulás. A fejlődés azonban mindig növekedést hozott - kezdetben inkább, csak létszámban - illetve az általános emberi igények növekedését.
Ahogy ezeket az igényeket az Egyiptomi Birodalomban már nem lehetett kielégí­teni gyűjtögetéssel,
úgy a Római Birodalom fénykorában sem lehetett kielégí­teni a szabad földművelők munkájának eredményével. A középkor társadalmainak ellátását sem lehetett volna megoldani rabszolgák munkájával és a kapitalista társadalmakét sem a jobbágyokéval.
Az újabb és újabb munkatí­pusok - és a leendő új uralkodó osztályok - persze mindig az előző birodalomban alakultak ki. Ezek letűnő uralkodó osztályai azonban mindent megtettek azért, hogy megőrizzék a hatalmukat. Kiépí­tették a maguk manter-rendszerét.
Hosszútávon hiába. A birodalom vagy elpusztult vagy forradalom tört ki és a birodalom átalakult.
A tőkés bérmunka alapján, forradalommal jutott hatalomra a tőkés osztály is, kialakí­tva a maga társadalmi viszonyait.

A kapitalizmusban mindig, minden az anyagiakról szól. A tőkés termelésben áruk termelése folyik, a piacokon azok eladása és vétele, a társadalomban pedig azok fogyasztása. Árú a munkaerő, sőt esetenként maga az ember is. Mindenben meghatározó az anyagi érdek, a haszon realizálása és a munkabérek korlátozása illetve növelése. A kapitalizmus nem is tudhat másban, csak árukban és azok piacában gondolkozni.
Természetesen a kapitalizmus diadalútja is mind tágabb társadalmi körökben hozott létre új igényeket és általában az igények növekedését. Hosszú ideig azonban ezek, csak anyagiakról igények voltak. Évszázadokig az volt a fontos - még a legfejlettebb országokban is - hogy tömegek elemi létszükségletei legyenek kielégí­tve (1). Csak az 1700-as évek végétől jelent meg tömegesedő igényként a társadalmi biztonság, a stabilitás és kiszámí­thatóság igénye. És akkor is, csak a fejlettebb világban (2). A valahová tartozás és az igazán emberi életre való igény jobbára pedig, csak az 1800-as évek második felében jelentkezett, társadalmi léptékben (3).
Csak az 1950-es évektől jelent meg, az amerikai fiatalok köreiben, önmaguk elfogadtatásának, elismerésének igénye olyannak, amilyenek ők valójában (4). Ez azonban, csak a legfejlettebb országokban és szűk társadalmi körökben jelent meg és csak egy ideig volt sikeres. Az pedig végleg lehetetlennek bizonyult ezekben az országokban is, hogy a társadalom tagjai szabadon rendelkezhessenek önmagukkal, az önmegvalósí­tásuk folyamatában (5).
Ezeket az igényeket ugyanis - (4) és (5) - a kapitalista árutermelés a legfejlettebb formáiban sem elégí­theti ki, mert ezek "kellékei" mind kevésbé tehetők árúvá.

Az emberiség igényei, a globális kapitalizmus korában pedig egyértelműen ez utóbbi igények tömegesedése felé mutatnak.
Ezzel szemben manapság, a Földön mintegy másfél milliárd embernek a mindennapi betevő és ví­z megszerzése is gond. Rájuk - a világ minden részében - illetve mintegy negyven országra úgy egészében, egyszerűen nincs szüksége a kapitalizmusnak. (Nem akarok morbid lenni, de a kapitalizmusnak valahogy az lenne a legjobb, ha ez a népesség egyszerűen eltűnne. Ezek ugyanis nem termelnek, nem fogyasztanak, csak bajnak vannak és haszontalan költséggel járnak.)
Milliárdok kergetik az amerikai álmot, köztük úgy 60-70 millió észak-amerikai is. Ma már azért is kergetik, mert úgy érzik, hogy a több fogyasztás, a nagyobb kényelem hozná magával a többi - igazán nem is tudatosult - igényük kielégí­tését is.
Az álmok kergetése közben kibontakozik a környezet és a bioszféra totális lepusztí­tása. Mindez azzal a manterista "í­zléstelenséggel", hogy mind nagyobb üzlet lesz ennek a folyamatnak a - reménytelen - gátlása illetve az elvesztett értékek territoriális megőrzése a gazdagoknak, "műanyag" pótlása a szegényebbeknek. Ez a folyamat pedig látványosan zajlik.

A tömegek tévedésének lényege az, hogy csak az alkotó munkánk és annak eredménye hozhat igazi elismerést (4). Önmagunk megvalósulása és az önmagunkkal való rendelkezés pedig valójában önmagunk megalkotása különböző hasznos - korántsem, csak anyagi jellegű - tevékenységekben (5).
Ezen a tevékenységek összességét nevezem én szükségleti munkának. Ez a legalapvetőbb szükségletünk, egyben ez az, ami minőségileg lép túl a tőkés bérmunkán.
Napirenden tehát a szükségleti munka globális általánosulásának szükségessége van, amelynek elemei és hordozói kifejlődőben vannak a manterizmus - elsősorban európai - körülményei között.
A tőkés bérmunka kora azonban nem váltható fel szükségleti munka korával (fegyveres) forradalmi úton. Egyrészt ez értelmetlen, mert minden emberi értékre szükség van a jelen kor meghaladásához.
Másrészt a jelenlegi fegyverek - általában a jelenlegi eszközök - birtokában, ez maga lenne a pusztulás.

*

Mi is a helyzet Európában és Európával valójában? A következő részben ezzel foglalkozok.

IV.

Európa - amelynek egyik félperifériáján vagyunk - lemaradóban van a manter-imperializmus tőkés gazdasági versenyében. Most úgy teszünk, mint ha ez valami új dolog lenne, de nem az.
Valójában már akkor megkezdődött ez a folyamat, amikor Észak- Amerikában győzött "észak", a "dél" fölött. Ezzel ugyanis a leggátlástalanabb tőkés piac - mint civilizáció is - végleg győzött, az európai kultúra és civilizáció ottani maradékai fölött.
A manter-imperializmusnak - Amerika szülötte - nem gond bedarálnia a világ népeit, országait a maga gátlástalan világpiacába.
Európa azonban képtelen lesz olyan egységes tőkés piacot létrehozni, mint akár, csak a most feltörekvő államok. Európát a világpiacba sem lehet hatékonyan bedarálni.
Európa ugyanis a "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség", a demokrácia, a nemzetek önrendelkezésének Európája is!
Itt minden egység kihordása a lehetetlennel határos, hosszadalmas alku eredménye. Itt nem lehet mindent egy "tégelyben" összeolvasztani.
Itt 3000 éve magántulajdonos individuum a Polgár, személyes politikai tudattal, elkülönült tudományokkal és kultúrával - a barbarizmus ellen. Itt ugyanezen idő óta létezik a személyes erkölcs, a jogtudat és kétezer év óta meghatározó a hit illetve Isten személyes megválasztása.
Európaiként születettek meg és bontakoztak ki a polgárok nemzetei - és velük a modern európai személy.
Európa szülöttje - 3000 éves fejlődés eredményeként - maga a kapitalizmus is.
Az európai személy autonóm indiví­duum, amelynek személyiségében, a cselekvései tudatos meghatározóiként élnek olyan egyéni tudatformák, mint a politikai tudatosság, az (európai) kultúra, az erkölcs, a jogtudat, a hit, a polgári tudat és a nemzeti identitás. Ezek egysége pedig, csak az európai személyek sajátja. Az európai személynek nem hogy másokkal, önmagával is heroikus munka ki- és megegyeznie. Egyéni és társas kreativitás nélkül nem tud túlélni, boldogulni és boldog lenni.

"minden emberi mű értelme ezért búg mibennünk, mint a mélyhegedű."- í­rta József Attila. A kapitalizmus minden addigi - elsősorban európai - emberi alkotást összpontosí­tva kezdte meg a maga vállalkozását. Hasonlóan kell ma is összpontosí­tani minden emberi értéket és ezzel meghaladni a mai vészterhes kort. (Világosan kell azonban látni azt, hogy mí­g a fasizmus az európai kultúra totális tagadásaként született, addig a tudományos szocializmus éppen abból fakad. A megvalósult államszocializmusok valóban embertelenné torzultak, de a fasizmusok eleve szörnyszülöttként születtek meg.)

Leí­rtam az első részben azt, hogy Európa reménytelen versenyhátrányban van, mert pl. az ázsiai munkaerő sokkal hatékonyabb, innovatí­vabb. Ebben a tekintetben azonban hátrányban van Észak-Amerika is, amely viszont egy kreatí­vabb társadalmat mondhat a magáénak.
Honnan azonban ez a kreativitás? Ez jelentős mértékben részint az európai betelepülők hullámainak (az ún. "agyelszí­vásnak"), részint az európai kultúra és civilizáció töredékeinek eredménye.
Európának a manter-imperializmus korában kibontakozó nyomora pedig éppen azon európaiságból fakad, amelyből 3000 év óta fakad az emberiség sorsát végső fokon meghatározó, egyedi kreativitása is.

Meg kell őrizni ezt kreativitást vagyis azt az európaiságot, amiből ez fakad.
Kell-e bizonygatni azt, hogy ez nem bí­zható a mater-imperialistákra, az embereikre és a politikusaikra?!

V.

Azt í­rtam hogy, minden kor azon munkaerő tí­pusa, amely képes kielégí­teni az emberi igényeket, az előző korban alakul ki. Azt is mondtam, hogy az a népesség is az előző korban alakul ki, amely ezt a munka tí­pust hordozza.
Kik hordozzák tehát a jelen korban - a manter-imperializmus korában - a szükségleti munka társadalmi szükségletét és mi is lenne a dolguk?
A dolguk soha ilyen egyszerű nem volt, mint most. Nem kell forradalmakat csinálniuk, de még nagy társadalmi reformokat sem. Egyszerűen, csak élniük kell az életüket, egy kicsikét mindig tudatosabban.
Kik is ők?
Viszonylag stabil és jó körülmények között élnek, bár nagyon sokat kell ezért dolgozniuk. Biztonságérzetüket nem is csak ez, hanem egyre inkább az alapozza meg, hogy részeivé lesznek kisebb és nagyobb társadalmi közösségeknek, azok hálójának.
Elsősorban bérmunkás civilek és olyan vállalkozók, akik maguk is mindinkább felfogják a manterizmus abszurditását. Valamennyien otthonosan mozognak az informatika világában. Növekszik köztük azok száma, akik azon információ-gazdálkodás bérmunkásai, amelyen mindinkább az egész manterizmus alapul.
Mérce marad a számukra a továbbiakban is, a munkájuk eredményének piaci megmérettetése. Mérce lesz azonban mindinkább a munkájuk megmérettetése azokon a (helyi) közéleti fórumokon is, amiket maguk hoznak létre.
Az alapvető igényük mindinkább az, hogy önmagukat valósí­tsák meg. Ha ez a "hivatalos" munkájukban nem igazán lehetséges, akkor inkább más, munka jellegű tevékenységeket is vállalnak. Akkor is, ha ez már valóban nagy teher.
Önmaguk megvalósí­tásához szükségesek a mind teljesebb és tágabb körű emberi kapcsolataik. Ismét József Attilától: "Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat." Az emberi kapcsolataik létesí­tése, ápolása során, nem csak önmagukat ismerik meg és fel, hanem termelik és fogyasztják az ezzel kapcsolatos anyagi, szellemi és lelki értékeket is.
Összességében, nem csak elszenvedői a fogyasztói kapitalizmusnak illetve a manterizmusnak, hanem egyben kihasználói is. Ez abban az értelemben is igaz, hogy az egymás közötti kapcsolataikból mindinkább száműzik a piaci logikát.

A szükségleti munka hordozói sokféle egyesületet alakí­tanak és alakí­thatnak ki, különféle célokra. Ha közéleti célok mentén is egyesülnek, akkor - csak akkor - hoznak létre civil (vagyis polgári, közéleti) szervezetet. (A polgár egyetlen, minden mástól megkülönböztető sajátja ugyanis az, hogy a közjó és a társadalmi igazságosság foglalkoztatja és ha ezek mentén lép fel, az közéleti tartalmú.)
Az európai polgárnak illetve civil szervezeteiknek a közéletben különleges helyzete van/ lehet, az európaiságon alapuló szerves kreativitás miatt. Alapvető érdeke az, hogy ezt megőrizze, ápolja és fejlessze.
Ha vállalja és akarja, akkor mi is a teendőjének lényege?

"minden emberi mű értelme" az, amit "békévé oldani" lenne szükséges. Nem pusztí­tani kell már - és nem is szabad - hanem ezzel a bölcsességgel továbblépni, meghaladni a tőkés bérmunka korát, elsősorban egymás között.
Mit jelent ez lényegében, mindaz alapján , amit itt és annyi év óta annyiszor, már leí­rtam?
Minden egyes egyénnek meg kell találnia a maga hitét, meggyőződését, identitását, erkölcsét, mert meg kell valósulnia a saját belső integrációjának vagyis új tí­pusú polgárrá levésének.
íšj értékrendre van szükség. A versengő értékek szintjén is azok integrációjára van szükség. Az alapelv itt is, a megőrizve meghaladni.
Szükség van a konzervatí­v felebaráti szeretet eszményének és gyakorlatának, a kereszténység törődő humanizmusának továbbvitelére, fejlesztésére.
Hasonlóan szükségünk van a liberális individualizmus és szabadság-eszme gyakorlásának továbbvitelére és fejlesztésére.
A szükségleti munka nélkülözhetetlen feltétele ugyanis az, hogy a személyek ne csak a vetélytársat, de egymás gazdagí­tóját is lássák egymásban. Ha pedig a személyek nem képesek a fentiek szerint élni, sőt ezekből továbblépni, akkor nem tudhatnak individuumokként (addí­ciós módon) összeadódni. Nem lehetnek képesek ugyanis a szeretet olyan fokú bizalmára és önbizalmára, hogy beengedjék egymást a saját individuumuk világába.
Ahogy képesek lesznek erre, akkor viszont egymás számára a legfontosabb erőforrás is lesznek.
A keresztény humanizmus és a "szabadság, egyenlőség, testvériség" liberális eszményének továbbfejlesztése szükséges ahhoz is, hogy megvalósuljon a szükségleti munka másik alapvető feltétele. Csak í­gy lehetséges ugyanis az, hogy az egyén a maga és minden más személy tevékenységeit úgy is lássa, mint közös tevékenységeik nélkülözhetetlen részét - a tőkés piac közreműködése nélkül. Enélkül is tudja - és emberi méltóságának megkérdőjelezhetetlen alapja ez - hogy a szándékai társadalmilag mindig érvényesek és a tevékenységeit a társadalom értékeli.

*

Nem ejtettem szót eddig a nemzetről, mint alapvető - európai - értékről, amelynek megőrzése és fejlesztése ugyancsak alapvető érdeke és feladata a szükségleti munka európai hordozóinak.
A "nemzeteknek" - és ez, csak civil módon és úton lehetséges - hasonlóképpen és alapokon kell lejátszaniuk a maguk "békekötését". Ez azonban nem a megszűnésüket feltételezi, hanem éppen hogy új tartalmakkal való megújulásukat.
Európai szinten is különösen érdekes feladat ez, a magyar társadalom illetve nemzet viszonylatában.
A következő í­rásomban erről í­rok majd néhány gondolatot.

VI.

A nemzeti identitás új tartalmakkal való megújí­tása előbb azt feltételezi, hogy tisztázni kell a jelenlegi tartalmait.
Engem ez a téma mindig akkor mozgósí­tott, amikor a politikusok valami merényletet követtek el a történelmünk tényei ellen.
Így történt az is, hogy a debreceni, '91 évi nyári egyetemen megpróbáltam - először - összefoglalni azt, ami ahhoz szükséges, hogy gondolkodni tudjatok a magyar identitásról. (Először történt az is, hogy a teljes anyag legépelésre került és aki kérte, az meg is kapta.)
Amit elmondtam, az ma is felvállalható, egy valamit kivéve. Nem csak a fasizmusról gondoltam ugyanis azt, hogy már a múlté. Ezt gondoltam a zsidó- és a parasztkérdésről, sőt még a Trianon-szindrómáról is. Az pedig fel sem merült bennem, hogy foglalkozni kellene a "Szent-Korona Tan"-nal, és mindazzal, amit ez jelent.
Nem becsültem ezt alá, í­rtam is róla - ahogy a többiről is - de ezt végleg anakronizmusnak í­téltem.
Van Sly Stallonénak egy filmje, ahol azt mondja egy képtelen helyzetre, hogy "Persze, hogy tudtam, csak nem sejtettem!" Valahogy én is í­gy jártam.
Tudtam én azt - elvben - hogy a hanyatló társadalmak visszaöklendeznek mindenféle régi mocskot, de egyszerűen képtelen voltam ezt napi valóságként kezelni. Persze a valóságot ez nem érdekli.
Mégis, tí­z évvel később - a történelem hamisí­tások újabb idején - amikor a ve-ga. hu-n elkezdtem a "Levelek" rovatomat (a meghiúsult távképzésünk kapcsán), még mindig úgy í­rtam erről a témáról, ahogy régen.

*

A rossz-emlékű 2004. 12. 05-i népszavazás kapcsán Erdélyben és a levlistán is "kiprovokáltam" egy beszélgetést erről. Ennek során többen is azt mondták, hogy biztos van elgondolásom arról, hogy milyennek is kellene lennie egy modern magyar identitásnak.
Nincs ilyen elgondolásom és úgy gondolom, hogy mindenki számára elfogadható, egyszemélyi elgondolás nem is lehetséges. Azért gondolom í­gy, mert a magyar társadalom jellemzője az, hogy egyedien tördelt és ennek megfelelően sokféle magyar identitás van. Önkényesen egyikről sem mondható, hogy nem magyar identitás - kivéve azokat, amelyek ellentmondanak a legáltalánosabb emberi értékeknek is.
A tördeltség lényegi tartalmairól í­rok most néhány olyan gondolatot, ami nem hagyható figyelmen kí­vül.

*

A Szent-Korona Tan és az új alkotmány kapcsán (2011.04.02.) - mindössze két oldalon - mindazt leí­rtam , ami ebben az ügyben lényeges. Werbőczy nyomán gondolatilag is megformálódott és ezzel ki is bontakozott a magyar társadalom máig bővülő kettéhasadása.
Megannyiszor reinkarnálódott - politikai ideológiák formájában is - két, egymással kibékí­thetetlen magyar identitás, amelyek a másikkal való ellentétükben alakí­tják ki a maguk tartalmait. (A nemesi, a nemzeti, a függetlenségi, a nacionalista, a konzervatí­v keresztény, a népi az egyik. A másik a szabad paraszti, a jobbágyi, a jozefinista, a szabadelvű, az urbánus.)
Történelmi koronként, rétegesen épültek fel erre különféle események, tények, vallási, ideológiai, kulturális és mentális tartalmak, kifejezés- és beszédmódok.
(Csak a magyar történelem igazán nagy "pillanatai" tudtak jelentős réseket ütni ezen a megosztottságon. A Rákóczi szabadságharcban ugyan kuruc és labanc részre oszlott az ország, de nem "a törésvonal" mentén. A 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején egyedülálló nemzeti egység jött létre. íšgy gondolom, hogy az '56-os események is hasonlóvá fognak majd egyszer letisztulni.)

*

A jellegzetesen egyedi magyar parasztkérdés a fenti "törésvonal" árnyékában alakult és alakul, de önálló összefüggés-rendszerben.
Ennek megértéséhez szükséges a következők tudása. A klasszikus - nyugat-európai - kapitalizmus a mezőgazdaság forradalmára és a kialakuló parasztságra épült. Ezt a parasztságot a jobbágyság alóli felszabadulás és erős rétegzettség jellemezte. A földnélküliekké válók kimerí­thetetlen munkaerő tartalékot jelentettek. A módosabb rétegek pedig kellő árufölösleget termeltek és kialakí­tottak egyféle paraszti öntudatot.
A kapitalizálódás azonban olyan gyorsan játszódott le, hogy pl. Angliában ez csak egy rövidke etűd volt. Másutt is rövid idő alatt lezajlott a parasztság kapitalizálódása. Herder a németországi tapasztalatok alapján alakí­totta ki a népművészet fogalmát, de az olyan gyorsan oldódott bele a német kapitalizmus kultúrájába, hogy autonóm kultúraként már nem tudott megvalósulni.
Jelentős társadalmi arányú, klasszikus parasztság, csak Magyarországon alakult ki, és maradt meg a XX. század közepére. Identitása kialakulásában jelentős szerepet játszott az ún. parasztpolgárság, de ennél nagyobb szerepet játszott valami más. Az, hogy sajátjaként alakult ki egy valóban autonóm népművészet úgy, ahogy sehol másutt a világon. Ennek pedig semmi köze nem volt - bár máig veszélyezteti - a dzsentris, barokkos, nótás és cigányzenés giccsvilághoz.
Az autonóm népművészet kialakulásában a világszí­nvonalú magyar polgári értelmiség volt a parasztság partnere. Az, amelyből egyként származott Kálmán Imre, Kodály és Bartók. (Erről a polgárságról ejtek még szót, a zsidókérdés kapcsán.)
Az '50-es, '60-as években a mintegy 50%-nyi parasztság, mintegy kétharmada vált az egzisztenciájában munkássá. De nem vált azzá az életvitele egészében és főleg nem az identitásában.
Sajátos népi-paraszti hatóerőként jelent meg ebben a vonatkozásban később két dolog is. Az egyik a népművészetek felkarolása és a gyakorlásuk tömegessé válása. A másik pedig a háztáji gazdálkodás tömegessé válása, a nagyüzemek hátterével.
A rendszerváltás folyamatában és utána pedig egyrészt a kialakuló ökoszociális mozgalmak emelték tovább a népi kultúra egyes elemeit. Másrészt, a vidéki és már csak nehezen azonosí­tható népességek identitásában élő, paraszti ösztönök kaptak tápot, egy új (és csökötten manterista) földosztástól.
Most aztán van egy parasztkérdésünk (illetve vidék kérdésünk) megint.

*

A jellegzetesen egyedi magyar zsidókérdés is "a törésvonal" árnyékában alakult és alakul, de önálló összefüggés-rendszerben.
Az 1848 előtti Magyarország nemesi jovialitása illetve a Kiegyezés korabeli nemesi középosztály sajátos demokratizmusa, biztosí­totta a zsidóság számára is a polgári egyenlőséget. A környékbeli országok állandóan fenyegetett zsidósága ezért nagy számban vándorolt be (sok évszázad óta a kereskedelmi és értelmiségi pályákra szorí­tottan). Emiatt sokkal nagyobb hatással voltak a magyar polgári fejlődésre, mint bárhol másutt. A nemesség ugyanis sokat tett a polgári fejlődésért, de az ipar és kereskedelem mindvégig távol maradt tőlük. Az í­gy üresen maradt gazdálkodási és értelmiségi térbe - a németek mellett - nagy számban léptek be zsidók.
Igen jelentős szerepük volt tehát abban, hogy miközben a polgárság aránya a világháború előtt alig haladta meg a népesség 18%-át - a zsidó népességé a 8-9%-ot - világszí­nvonalú nagyipar, tudományos és kulturális élet alakult ki hazánkban.
A fasizmus miatt mintegy százezren elhagyták az országot, mintegy hatszázezren elpusztultak.
Nem jutottunk még el oda, hogy ennek a veszteségnek a valódi súlyát felmértük volna. És most mégis újraszületett - a maga megoldatlanságával - az egyedi magyar zsidókérdés is.

*

Mit jelent mindez és mit jelenthet? Milyen máig ható tartalmakat jelent és milyen tanulságokat, lehetőségeket, amelyek másoknak is értéket jelenthetnek?
Egy valamit kí­vánok még kiemelni.
A magyarságnak szerves része az erdélyi magyarság és a székelység. Erdély fejlődése azonban másként indult és másként is alakult. Nem jó ezt kimondani, de társadalmi-gazdasága, még Erdély fénykorában is sokkal fejletlenebb volt. Ennek is eredménye az, hogy a magyar identitás fenti törésvonalai az erdélyi magyar és székely társadalmat nem érintették. Így értelemszerűen megint csak egy más, bár magyar identitással bí­rnak.

*

Írtam, hogy az európai polgárnak önmagában is nehéz békét teremtenie, ahogy a nemzeteiknek is egymással. A magyar nemzetnek pedig talán önmagával legnehezebb békét teremtenie, ami csak egy szebb jövő tudatában lehetséges.
"ez a mi munkánk; és nem is kevés."

VII.

Műfajt váltok.
Van-e jelentősége annak, hogy ezt én, itt és í­gy - ilyen környezetben - í­rom?
Mondhatom azt, hogy foglalkozzon ezzel más! Csakhogy annyira mindenképpen egyedi ez a történet, hogy én ismerhetem a legjobban a lehetséges kérdések válaszait.
Van valami, ami ma már elvitathatatlan. Ez pedig az, hogy a kezdetektől ('71-től) jól mértem fel a világom állapotának lényegét és az ezekből adódó teendőket. Ezt mindenek előtt három dolog igazolja, megfellebbezhetetlenül.
A legfontosabbnak a saját magánéletünk alakulását gondolom, Seri Anikóval.
Mindig is úgy éltünk, ahogy beszéltünk és ugyanúgy beszélünk, mint házasságunk hajnalán. Senki nem mondhatja, hogy mások lettünk volna, mint mások és indulni talán még rosszabbul is indultunk. Mégis hűek maradtunk önmagunkhoz és mindenki máshoz, akiket közösségileg és egyénileg felvállaltunk. Mindez pedig ritkán jelentett áldozatokat. Így alakult alapvetően harmonikussá és gyakran boldoggá a családi életünk.
A másik "bizonyí­ték" a VE-GA, a maga történetével és jelenlegi állapotával.
Ha volt valaha tudatos célom illetve közös célunk Anikóval, akkor az valami olyan volt illetve az, ami ma a VE-GA. Sokféle, értelmes és felnőtt individuum összeadódó kisközösségeinek nyitott hálóját szerettük volna megélni, a magunk részvételével. Kicsit talán "magyar narancs", de van, létezik, élő.
Lehetnek tehát ilyen közösségek! Lehet az is, hogy valóban civilek, tehát közéletiek is legyenek. Lehet az is, hogy ilyenek szövetsége, ne csak helyben legyen közéleti.
A "harmadik" bizonyí­ték mindaz, ami itt is - a valóság által igazoltan - "leí­rva vagyon" (csakis olyan mértékben és azon a szinten, ami okvetlenül szükséges). A konzekvens rendszerbe foglalt, leí­rt gondolatoknak hatalma lehet, ha van olyan közéleti csoport, amely ennek társadalmi súlyt ad.

*

Szükségszerű-e az, hogy a fentiek helye Magyarország legyen?
Többször is megvádoltak emiatt nacionalizmussal, de úgy gondolom, hogy igen.
Leí­rtam azt, hogy Európa miért lett a világ sajátságos "közepe" és miért kell, hogy az legyen egy szebb jövő reményében is. Az pedig aligha vitatható, hogy Európa "legközepe" - sokféle értelemben - ez a kis ország.
Régi és újabb birodalmak, a nyugat- és kelet-európai kulturális áramlatok határvidéke. Sajátos az összekötő szerepe észak és dél, nyugat és kelet között. Tőlünk igazából semmi sem idegen és - akarva, nem akarva - egy kicsit minden a sajátunk. Sajátos módon kötheti össze bennünk a fejlett és elmaradott népek tágabb értelmű kultúráját a parasztkérdésünk és a félperifériális körülmények között megvalósult világszí­nvonalú kultúránk is (ha meg is semmisült az ezt lehetővé tévő zsidóságunk). Érték - egyenlőre másoknak (lásd pl. Kí­nát) - az állam-szocializmusunk egyedi megvalósulása is. Ha a kibontakozó manterizmustól eltekinthetnénk, akkor egyedül a magyar szocializmus lehetett volna demokratikus szocializmus úgy, ahogy azt Lukács György megálmodta. (Egy ilyen demokratikus szocializmusra gondolva í­rta azt, hogy a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus.)
Nagyon sajátságos és érdekes az, ahogy mindez különös, szerves harmóniákban oldódott fel a VE-GA történetének folyamatában, a jelen ideig.

*

Megszületett volna-e, létezne-e illetve létezni fog-e ez, kettőnk nélkül?
Nem született volna meg és még jelenleg sem létezne kettőnk együttese nélkül. Ma talán már más lenne a helyzet és mások is kezdhetnének hasonlót. De nem kezdtek, és ha ma már akárki is indul hasonló módon, az csak a követőnk lehet. Ha nem í­gy tesz, akkor szükségképpen rombolja azt, aminek az épí­tésébe be kellene kapcsolódnia. Ez minden - civil vagy civil indí­ttatású - közéleti aktorra igaz.
Ezen semmit nem változtat az, hogy talán korán jöttünk és talán "magyar narancs" vagyunk.
Az alapvető kezdeményezés időpontja azonban - éppen az egyedi magyar értéktartományok miatt -
meglehetősen kötött. Bárkik is kezdeményeztek volna ugyanis hasonlót, sajátként kellett volna megtapasztalniuk a megvalósult magyar szocializmus mindennapi valóságát is!

Nem valósulhatott volna meg ez a történet Anikó nélkül.
A parttalan otthonteremtő képessége nélkül. Anélkül, hogy képes bárkit az anyai - most már inkább nagyanyai - gondoskodása alá vonni. A munkabí­ró képessége nélkül és hogy neki, csak a tökéletes az elfogadható (amitől itt-ott szenvedtünk is). Nem ment volna a gyermekiig elmenő ártatlansága, de a - gyakran kí­méletlenségig elmenő - egyenessége nélkül sem.
Nélküle műkedvelő "gondolkodó" maradtam volna.
Nagyon kifejező - bár leí­rni nem illendő - a következő aforizmám: Valójában én vagyok a VE-GA anyja és Anikó az apja, aki engem addig b""tt, amí­g megszültem a VE-Gá-t.

Két kisgyermek kori élményem megfosztott minden tekintély, önmagáért való tiszteletétől. Talán túl korán is magam döntöttem el azt, hogy miről, mit gondolok. Nagy kedvvel, tenger sokat olvastam és í­rtam. Kamasz koromra gyengén közepes gondolkodó lettem, viszont független úgy, ahogy senki más.
Ez nem azt jelenti, hogy senkire nem hallgattam (í­gy és parttalan lázadással, nem is lehet függetlennek lenni). Ellenkezőleg! Nagyon sokakra hallgattam és ezt alaposan tettem. Nagyon megszerettem tanulni - főleg, ha azt magamtól tehettem.
Boldog gyerekkorom volt. A világ akkor kezdett egyre kevésbé tetszeni, amikor mi is kikeveredtünk a tisztes - anyagi - szegénységből. A kismagyar fogyasztói állam-szocializmus nagyon nem tetszett nekem (sajátos paródiája volt a fogyasztói kapitalizmusnak és - a látszat ellenére - ugyanúgy rombolt minden emberit).
Bármit í­rtam és tettem azonban, az máig elutasí­tást vált ki, még azokból a szakemberekből is, akik a VE-Gá-t és dolgait egyébként elismerik. Azokból is, akik esetenként nem csak az útitársaink voltak, hanem a barátaink is. íšgy '85-ig ezt bizonyos fokig indokolhatták az í­rásaim formai és tartalmi gyengeségei illetve a VE-GA kialakulatlansága. Azonban nem ez volt a gondja egyiküknek sem!
Kéri Laci '86-ban - egy levélváltási sorozatban - le is í­rta a VE-Gá-ról és a manterizmusról í­rt dolgozatom kapcsán, hogy Ő ezeket nem hajlandó lemásolni és odaadni a mozgalomkutató csoport tagjainak, mert ". szóbeli kiegészí­tése szerint, "meg ne haragudj Pali, de ez az egész í­gy, egy nagy hülyeség".
Legutóbb négy éve kezdődött egy hasonló történet, az ifjúságsegí­tés tartalmi "tisztázása", valamint a segí­tők tömeges főiskolai képzésének megkezdése előtt. Ne is mondjam, hogy mindenki jobban tudta nálunk, hogy mik is ezek. Azt persze már senki nem mondja, hogy hülyeségeket beszélek. Egyszerűen, csak úgy tesznek, mintha szakmailag nem is léteznénk, miközben azért kitüntetést megint kaptunk. Ebben semmi nem változott.
Persze abban sem, hogy a rock-játék minden sora ül ma is. A vége pedig egy atomrobbanás. Akkor egy évvel "Csernobil" előtt, most pedig egy hónappal a Fukushimai erőmű felrobbanása után.
Akkor is képtelen voltam felfogni, hogy hogyan hihettek tudós barátaink a '80-as években, egy szebb és jobb és főleg demokratikusabb kapitalizmusban?
Nos, most itt van! Szebb? Jobb? És főleg - demokratikusabb? Ideje volna elkészí­tenünk egy közös mérleget!

Magam már csak egy válasszal és egy kérdéssel maradtam adós.
A válasz az, hogy a VE-GA lényege - vagyis Ti - már a sajátotok és valamilyen módon, formában létezni fog nélkülünk is. Valóra vált tehát mindaz, amit elgondoltunk vagyis bebizonyosodott az igazságunk.
A kérdésem lényege pedig az, hogy miért csak én ismertem fel ezt az igazságot? Miért maradt a gondolataimra és a sikeres gyakorlatunkra süket és vak - ennyi időn át, a mai napig - megannyi nálam kiválóbb koponya és ember?
Félek tőle, hogy ennek a kérdésnek a válasza nagyon is ennek a mai világnak a lényegéhez tartozik.