• Képzési és Tábor Központ Szentes-Magyartésen

SZEMÉLYES VÉLEMÉNYEM

Kategória: Baráti kör Megjelent: 2010. november 29. hétfő

a készülő közoktatási koncepció kapcsán

A nüansznyi egyéni emberi sorsok nehezen kiismerhető, állandóan változó társadalmi mintázatokba rendeződnek és lesz belőlük történelem.
Sosem tartoztam azok közé az emberek közé, akik úgy gondolják, hogy ennek végtelen folyásán érdemben tudnak változtatni. Én a magam sorsa ügyében is mértéktartó vagyok és a családomat sem akartam megváltani soha. Mint gondolkodó ember pedig a magam örömére gondolkodom illetve a komolytalan béremért.
Vezetői ambí­ciók sem fűtenek. Talán éppen ezért lettem a, talán legszebb magyarországi, ifjúsági civil-történet főszereplője. Meg azért is, mert a mi térségünkben ez nem keltett különösebb érdeklődést. Amire ugyanis egy társadalomnak nincsenek még valóságos tapasztalatai, élő fogalmai, azt nem tudja érzékelni, megfogalmazni a maga számára. Így pedig nem is létezik a számára ez sem.
A mi 32 éves civil szerveződésünk felnőttjei és tinijei jelenleg alakí­tják ki elgondolásaikat a készülő közoktatási koncepció kapcsán. (Ezek eredményeit én foglalom össze.)
Van azonban, amit ők nem tudhatnak. Részben mert sokkal fiatalabbak, részint mert nem élték át azt, amit én, részint pedig azért, mert ahol ez már filozófia, ott véget ér a sokaság bölcsessége. Onnan ez, csak egyéni feladat.

*

Remélem, hogy egyszer Havas Géza bácsi is megkapja azt a helyet a Magyar Katolikus Egyház történetében, ami neki, mint nevelőnek, tanárnak is kijár.
Ahogy - ha jól tudom - '64-ben kiengedték a börtönből, nem sokkal utána a keze alá kerültem én is, "üdvösség tant" tanulni. Valami egészen más pedagógiát ismertem meg öntudatlanul is, amit erőteljesen egészí­tett ki mindaz, amit édesapám mondott el, adott a kezembe. Édesapámnak ugyanis tanára volt.
Az utolsó beszélgetéseink egyike azzal foglalkozott, hogy milyen is lenne egy jó általános iskola?
Bennem ez a beszélgetés és ennek az eredménye, felemás érzéseket keltett.
Néhány év múltán - kinyomozhatatlan okokból - bekerültem egy középiskolásokból összehozott, igen tarka körbe. Ennek a körnek - ez évekkel később tudatosult bennem - sajátos szerepet szántak az elsőként készülő ifjúsági törvény kialakí­tásában, különféle érdekes KISZ képzések keretében.
Ebben a folyamatban kezdtem el - egyébként, mint "vizes" szakközépiskolás - érdeklődni a pedagógia iránt. Praktikusan ez egy egyszerű feladat volt, hiszen édesanyám taní­tónő volt és böngészhettem "A taní­tó" cí­mű lapját is.
'71-ben tudatosodott bennem az, hogy valami nekem nem stimmel ezzel az egész közoktatással. Ennek eredményeként í­rtam meg "A taní­tás idealizmusa" cí­mű dolgozatomat, amivel mindjárt nagy vihart is kavartam, persze "egy pohár ví­zben".
Az ebben kifejtett gondjaim lényegében a mai napig nem változtak, csak minduntalan más-más konkrétumokban aktualizálódnak.

*

Amikor Havas Géza bácsi beszélt arról, hogy mi is a jó iskola célja, még Ő is - bocsánat a kifejezésért - ugyanazt a "szószt" "adta le", mint bárki más.
Sokoldalú fejlesztés, harmonikus személyiség, a tehetség kibontakoztatása, a hátrányban lévők felhozása, stb., stb. Mintha nem is egészen más ideológiák és társadalmak iskoláiról lett volna/ lenne szó!
A különbség egyedül abban volt, hogy kereszténynek vagy szocialistának kellett volna lennie a nebulónak, de ezek is csak puszta szólamként hangzottak el illetve voltak leí­rva, minden konkrétum nélkül.

A célok, az elvek és a lényeg szintjén lényegében úgy jelent meg az iskola világa, mint egy különálló elvont világ, amely kí­vül áll az aktuális társadalmon - és mindig ugyanúgy, kivéve az eszközeit és módszereit.

Van persze a "mindig ugyanúgy"-ban egy nagyon fontos rész. Ez pedig az, hogy illeszkedjen be a társadalomba! No igen, mert ez a társadalom az, amely időnként minőségileg egészen más!
Csakhogy az egészen más társadalmakba való beilleszkedés, egészen más tulajdonságokat, tudásokat és képességeket követel meg.
Az én véleményem szerint "szósz" minden olyan közoktatási koncepció, amelyikben nem jelennek meg érdemben ezek a másságok.
Most például piacgazdaságon alapuló, demokratikus berendezkedésű, kapitalista jogállamban élünk. Ez valami egészen más és éppen ezekben más, mint a volt szocializmus! Ebbe kell a közoktatásból kikerülő fiataloknak beilleszkedniük.
Ennek, mint lényegi elemnek kellene megjelennie a koncepcióban, ezen belül az elveiben, a céljaiban.
Öt olyan dolog van, amit külön is ki kell emelnem. Az egyik a jogtudatosság kialakí­tása (1), a másik a demokrácia tudat kialakí­tása (2), a harmadik a közösségiség kifejlesztése (3), a negyedik az ügyintézés képesség- és kézségegyüttesének kifejlesztése (4), az ötödik pedig a mediatizálódó és virtualizálódó világban való eligazodás képességének kialakí­tása (5).

Lássuk ezeket röviden sorjában:
(1) A rendszerváltás folyamatában illetve azt követően több, jelentős taglétszámú tizenéves szervezet jött létre (ODU, EDÖK, BÖX, MAKK, PÓKHáLÓ, stb.). Ezek alapí­tásában és kezdetben a vezetésükben is igen jelentős volt a vegások részvétele.
Alapvetően a diákjogok kezelése körüli viták vezettek oda, hogy a VE-GA útja elvált ezektől.
A VE-GA egyetértett abban, hogy a diákjogok ügyének stratégiai jelentősége van. Ugyanakkor tudtuk, hogy a diákjogok ügyének erőltetése egyszerűen anakronizmus (időszerűtlen) akkor, amikor a pedagógusok nagy többségének - és persze a szülőknek - sincs érdemi jogtudata.
Ennek már csak azért is meghatározó jelentősége van, mert a jogtudatosság kialakí­tása is pedagógiai feladat, amennyiben ennek a feltételei elégségesen megvannak.
Az is értelemszerű, hogy ez a nevelési feladat, csak az itt jelzett további (2-5) feladattal szimbiózisban valósí­tható meg, amikkel szintén alapvető problémák voltak és persze vannak is.
Most erősen félő az, hogy a mosóví­zzel együtt, a gyermek is kiöntetik. A megoldást ugyanis nem az jelenti, ha száműzzük az iskola világából a diákok jogtudatosságra való nevelését. A megoldást azt jelentené, ha a pedagógusok jogtudatosságának intenzí­v emelése történne meg.
Tudatosí­tani lenne szükséges azt, hogy minden jog felelősség is egyben és hogy minden joggal szemben valakik kötelességei állnak.
A megoldás tehát végső fokon abban van, ha az iskola világa egészében válik jogtudatosabbá, mint nevelő intézmény is. Ez pedig értelemszerűen jelent az újszerű pedagógiai feladat mellett, pozití­v diszkriminációt is a diákjogok biztosí­tásában.
(2) A demokrácia tudat lényege az egyéni emberi méltóság önrendelkezésként való intézményes megjelenése.
Ez mindenek előtt az egyénre is vonatkozó szabályok megalkotásában való részvétel lehetőségét jelenti.
Természetesen az iskolában a demokrácia tudat kialakí­táshoz nem elegendő a puszta lehetőség, sőt ennek a lehetőségnek az önmagában vett tudatosí­tása sem. Az iskolai nevelő munkában a demokráciának elkötelezett pedagógiai késztetési rendszer szükséges.
Az kell, hogy az iskola világa egészében váljon a demokráciára világává, mint nevelő intézmény is.
Ennek kulcsfontosságú eleme az iskolai diákönkormányzat újra- és újraszületése és valódi működése.
Az az elgondolás, hogy ez minden diák-generációnak, csak akkor és úgy legyen, ha ezt az éppen diákok többsége a maga elhatározásából és maga megcsinálja, bűnös ostobaság.
Ez a diákjogokban való elvakult gondolkodás egyik csökevénye és tragikomikus lenne az, ha az új koncepció éppen ezt tartaná meg.
(3) A közösségi nevelés ügye egészében - mondjuk ki - zavaros. Valamiképpen egyedül ennek megoldása az, ami szinte kizárólagosan az egyes iskolák saját feladata.
Az iskolai pedagógia fényesebb napjaiban a közösségi nevelés súlypontja - voltaképpen az iskolai nevelő munka - az iskolákkal szimbiózisban lévő gyermek illetve ifjúsági szervezetekben volt. Alapvetően természetesen tanári, taní­tói feladat volt ez.
Ma ennek a feltételei sem az iskolák, sem pedig a gyermek illetve ifjúsági szervezetek oldaláról nincsenek meg. A VE-GA mintegy két tucat ilyen kezdeményezésnek volt tudatos szereplője, a "80-as évek második felében. Ezekben az intézményekben partnerként vettünk részt például az iskolai pedagógiai programok kidolgozásában is, de ezek az elgondolások nem bizonyultak igazán működőképesnek.
A legfőbb tapasztalatnak az bizonyult, hogy a diákönkormányzatiság pedagógiailag mí­ves felépí­tése és "menedzselése" az egyedül működőképes és jó megoldás. Minden más módszer is, csak ennek megléte esetén segí­theti jól a pedagógiai munkát.
Van ebben az ügyben egy olyan jelentős tényező is, ami ritkán tudatosul a pedagógiai munka formálóiban.
Ez az, hogy ahhoz, hogy jó hazafiak legyenek a diákok, az egészséges lokálpatriotizmusukra van szükség. Ez nem lehetséges egy olyan iskola-világgal, amelyben az egyes iskolák sajátos szigetek a településükön és egymással is - a legjobb esetben - idegenek illetve tisztességes módon konkurensek. Szükséges tehát az, hogy az előbbiekben emlí­tett diákönkormányzati rendszereknek pedagógiailag felépí­tett és intézményes kapcsolatai legyenek egymással, például települési önkormányzati formában.
Minderről pedig senkinek nincsenek úgy, 30 éves tapasztalatai, mint a VE-Gá-nak és személy szerint nekem.
(4) Az ügyintézés képesség- és kézségegyüttesének kifejlesztése ügyében már olyan területre jutottunk, amely végleg idegennek tetszik az iskola világától. A közoktatásnak pedig, csak olyan felnőtteket szabadna kiengednie a falai közül, aki ezzel rendelkeznek. Enélkül ugyanis eleve hátrányos helyzetben kezdik meg az önálló életüket.
Az ügyek - fogalmilag - olyan rendezendő helyzetek, amelyek rendezésének meghatározott helyei, feltételei és módjai vannak. Ezek az ügyek ráadásul sokfélék. Például családi, tanulmányi, munka, közigazgatási, jogi, gazdálkodási-pénzügyi és - sajnos - bűnügyi ügyek.
Kell egy olyan iskolai intézményes "gyakorló terep", ahol a saját diákéletük természetes igényei és gondjai szerint gyakorolhatják ezeket a diákok, a pedagógusok "kí­sérő" tevékenységével. Nem tudok jobbat erre, mint a már emlí­tett, jól felépí­tett és menedzselt diákönkormányzati rendszer. Olyan, amely - a szintén fentebb emlí­tett módon - természetesen lép túl a szűkebb iskolai kereteken, a település szintjére és ügyrendszerébe.
(5) Idősödő ember vagyok már. Rám már annyira sem hat a média és a virtuális világ, amennyire az talán szükséges lenne. Viszont gyerekek és fiatalok sokasága között telnek a mindennapjaim, akik nagy részével szülő-, sőt már nagyszülő-szerű a kapcsolatom - természetesen a saját szüleik és nagyszüleik ebben való sajátos részességével.
Rövidesen bekövetkezik egy olyan technológiai-kulturális forralom, amelyben a bio- és nanotechnika, valamint az informatika együtt hozza létre a virtualitás teljesen új minőségét. Ezt a világot ma körülbelül annyira és csak annyian tudják elképzelni, mint a NET előtti időkben - mindössze húsz évvel ezelőtt - a világhálós korszakot.
A különbség az, hogy ez az új korszak hasonlí­thatatlanul jobban fogja átalakí­tani a világunkat.
Csak egyféle módon van lehetőségünk felkészí­teni erre a diákjainkat,. íšgy, ha az iskolai pedagógiai munka legalább a jelenlegi média- és virtuális világgal élő viszonyba tud kerülni.

*

Azzal szeretném ezt a dolgozatomat befejezni, amivel elkezdtem, de azt mégsem í­rom le még- egyszer.
Nem gondolom tehát azt, hogy bárkinek is úgy kellene gondolkoznia, mint ahogy azt én teszem. Az azonban kétségbevonhatatlan tény, hogy erre nem is sokaknak van módja és lehetősége, mert nem élték át azt, amit én manapság is - tudatosan.

Szentes, 2010. november 25.

Korom Pál