Korunk... (II.)

Kategória: Baráti kör Megjelent: 2010. október 18. hétfő

Abban a "szabad" formában sehol sem létezik már a kapitalista gazdaság, ahogy az USA-ban (bár ennek legkövetkezetesebb közgazdásza - Hayek - európai származású, osztrák).
Felfogásuk szerint - kiegészí­tendő ezt, amit a Tea Party kapcsán í­rtam - a Kormány valójában, csak a nép alkalmazottja. Ezért, csak olyan közmegegyezéses területeken vannak feladatai, mint pl. az alapoktatás, a közrend fenntartása, a honvédelem és az igazságszolgáltatás biztosí­tása.
Kifejezetten károsnak tudják az univerzális egészségügyi ellátás, a foglalkoztatás és a nyugdí­jrendszer biztosí­tását illetve az ún. "szociális betegségek" állami kezelésére való törekvéseket.
Mint azt már í­rtam, szerintük az állam minden gazdasági beavatkozása káros, mert kibillenti a gazdaságot, a piac által jól szabályozott működéséből.
Ez súlyosbí­tja egészségtelenné azokat az egyébként egészséges gazdasági (és társadalmi) válságokat, amelyek éppen hogy a kapitalizmus dinamikáját adják. Szerintük ugyanis nem többről van szó, mint arról, hogy a régi elavultnak pusztulnia kell, ahhoz hogy a jobb új teret nyerhessen. Így néhány szűk esztendő után, jöhet a jobb és egyre jobb életminőség.
Ez a nézet azonban alapvetően a jólétben és biztonságban élő középpolgárság köreiben él, akik képesek az egzisztenciájuk megrendülése nélkül túlélni egy "egészséges" gazdasági válságot.
Ezek "egészségét" azonban nem csak az állam, sőt elsősorban nem az állam, hanem a monopóliumok veszélyeztetik.

*

Miről is van szó?
Az "ideális" vagyis az ún. szabadversenyes kapitalizmusban, számtalan kis vállalat versenyzett egyenlő eséllyel a piacon.
Egyik bukása sem tudhatta megrendí­teni az egész piacot, egészen egyszerűen azért, mert túl kicsik voltak ehhez.
A kezdetektől működik azonban a tőkés gazdaságban egy jellegzetes folyamat. A vállalkozások számára ugyanis létfeltétel önmaguk bőví­tett újratermelése, a haszonkulcs - legalábbis - szinten maradása. Csakhogy gyorsabban nő a fejlődéshez szükséges technikák és technológiák költsége (c), mint a munkaerő bérére fordí­tandó költség (v). Mivel pedig a haszon forrása az, hogy a munkaerő bérköltsége kisebb érték, mint amit létrehoz, logikus az, hogy az egységnyi összes befektetésre (c+v) jutó haszon csökken.
Ezért - értelemszerűen - csak úgy növelhető mégis a haszon tömege, ha a befektetett össztőke nagyságát növelik. Ez pedig azt követeli meg, hogy a tőke állandóan növekedjen, terjeszkedjen.
A fentiek miatt a tőkés vállalkozások egy jelentős része már a XIX. sz. utolsó harmadára nemzetgazdasági léptékűre növekedett illetve át is lépte annak határait, a fejlett világban.
Ezeknek az ún. monopóliumoknak már egészen más hatása volt a piacokra, mint a kis cégeknek.
Egyrészt ugyanis önmagukban is képesek voltak deformálni a piacokat a maguk javára, másrészt pedig a bukások - és ennek gazdasági "dominó" hatásai - képes volt megrengetni a nemzetgazdaság egészének működését.
Ez veszélyeztette a fejlett úton való fejlődés alapvető, ún. "mozgáshármas" törvényét.
E szerint a törvény szerint a fejlett úton való fejlődésre az jellemző, hogy benne, a szükségszerű differenciálódási, helyettesí­tési és abszolút növekményi tendenciák egyensúlyban maradnak, az érintett rendszer egészére nézve. Amennyiben ez nem í­gy történik, akkor a rendszer válságba kerül és realitássá válik az ún. elmaradottsági fejlődés lehetősége is. (Ez utóbbi azt jelenti, hogy ha nem alakul ki új viszonyrendszer, akkor lejátszódhat a maradó régi viszonyok abszolutizációja vagyis a manipuláció és terror rendszer-szerű gazdasági és társadalmi használata. Ez gazdasági-társadalmi önfelélést jelent, ami már oly sokszor megtörtént az emberi történelemben.)
Mindez először - a fejlett világ és a közvetlen félperifériáik egészében - az 1895 évi válság idején vált nyilvánvalóvá számos gondolkodónak.

Függetlenül attól, hogy egy (világ-)gazdasági válságot egyesek "egészséges"-nek gondolnak-e, tömegesen érintik a lakosságot. A kapitalizmus liberális parlamenti demokráciáiban pedig ezek a tömegek szavazók.
Ahhoz, hogy fennmaradjon a kapitalista állam aktuális kormányzata illetve maga a kapitalizmus, az éppen adott kormány nem tűrheti tétlenül a válságok "egészséges" kibontakozását.
Ezért alakultak ki a gazdasági monopóliumok térhódí­tásának eredményeként, a kapitalista viszonyok új formáját jelentő állam(monopol) kapitalizmusok. Ezek a "60-as évektől fokozódó ütemben nemzetköziesedtek, majd a "70-as évek végétől megkezdődött ezek globalizálódása.
A jelen korban a gazdaság meghatározó szereplői a globális jellegű, ún. szuper-monopóliumok. A hátterükben a fejlett - nem ritkán önmagukban is földrésznyi méretű - államok bonyolult, globális jellegű integrációi élnek, velük szimbiozisban.

*

Mit jelent a szuper-monopóliumok léte?
Egy igen határozott erő-sorrendet a tőkés vállalkozások világában.
A globális jellegű vállalatok erősebbek, mint a "csak" nemzeti monopóliumok, amik erősebbek, mint az ún. középvállalatok. A középvállalatok erősebbek, minta kicsik, de azok is erősebbek, mint az ún. mikro cégek.
Ez az erő-sorrend a tőkés piacon egy mind jobban rögzülő hierarchiát eredményez és alapvetően az összes hasznon való egyenlőtlen osztozkodást. Tényszerűen azt, hogy a mikro vállalkozás "tejel" a kicsinek, a kicsi a középvállalkozásnak és í­gy tovább, a globális jellegű vállalatokig. A globális cégeket hajtja legjobban a befektetési összegeik növelésének tőkés parancsa, mí­g a kisebb cégeknek - mennél kisebbek - létfeltétel a nagyobbak léte, mind gyakrabban az ezekhez való vazallusi kötődés.
Van természetes egy olyan növekvő gazdálkodó réteg, amely termelésének lényege az önellátás. Nem képesek már tőkés módon - legalább egy minimális haszonért - termelni.
Ezek már kizsákmányolhatatlanok illetve önmagukat zsákmányolják ki.
A termelés ezen módjai viszont munkanélküliek tömegét szí­vhatják föl. Ez a felismerés készteti az államokat arra, hogy erre önkormányzati szintű lehetőségeket teremtsenek, a községek számára végzett közmunkák formájában.

Egy általánosabb szemlélettel, a helyzet a következő.
A szimbiózisban létező tőkés vállalkozási és állami világban - globális méretekben is - tendencia van, egy rögzülő hierarchia (alá-és fölérendeltségi rangsor) kialakulására.
Ez egy folyamatosan deklasszálódó (lezüllő), mindinkább feudalisztikus hierarchia.
Lényege szerint ez a hierarchia egy alulról, felfelé áramló globális profitfolyam szervezete. Politikai tartalma szerint pedig, egy felülről lefelé érvényesí­tett neokolonializmus (új gyarmatosí­tás) hordozója.
A hierarchia csúcsain lévő monopóliumok és államok a profitfolyam végső pontjai, akikhez a hasznok elsöprő tömege kerül. A tőkés fejlődés lényege szerint azonban ezen nem osztoznak a hierarchia alsóbb szintjeivel - nem csinálnak nekik piacot. A jólét nem "szivárog le". A segí­tségvállalás (a szolidaritás) sem lehet a gazdasági-politikai rendszer része. A szolidaritás, csak önkéntes, emberbaráti szolidaritás lehet.
A "fent" kicsapodó tőke jelentős része, tehát nem jut vissza az alapokig, a gazdaság körforgásába. Azt a globális tőke és a vele szimbiotikus kapcsolatban élő államok bekebelezik (annektálják) és óriási hányadát lényegében elpusztí­tják.
Ennek a tőkés működési módnak természetesen vannak kárvallottjai. Közvetlenül és nyilvánvalóan a társadalmi gazdasági hierarchia legalsó szintjein - mindenhol.
Még a legfejlettebb országokban is nő azok köre, akik önállóan már nem képesek az önfenntartásra. Nemzeti-nemzetgazdasági viszonylatokban nő azoknak az államoknak a száma, amelyek vagy egészükben is kizsákmányolhatatlanok már és eltartásra szorulnának vagy kereteikben alig kezelhetők már a társadalmi-gazdasági problémák.
A lehetetlen léthelyzetükből kitörni akaró tí­z- és százmilliók forradalmasodási folyamatai kiszámí­thatatlanul veszélyesek, sajátos fasizálódási tendenciákkal is terhesek.
Ráadásul a nyomorgó százmilliós népességek tömeges testi-lelki leromlása új és gyorsan terjedő betegségek forrása is.
Az egész kibontakozó folyamat-rendszernek a katasztrófák kora ad keretet, amelyek összessége súlyosbodó globális ökológiai katasztrófaként jelenik meg.

***

Az emberiség történelme során lényegében folyamatosan nőtt a népesség és annak igényei.
Ezek csak bizonyos munka tí­pusokkal, a nekik megfelelő társadalmi-gazdasági viszonyokkal - termelési móddal - voltak kielégí­thetők.
A fejlődő igények a termelő erők - különösen az emberi képességek - fejlődését hozták. Az egyes társadalmakban mind jelentősebb mértékben jelentek meg ezek és a velük kialakuló új viszonyok. A politikai hatalmat azonban nem adták könnyen a mindenkori régi rend kedvezményezettjei és hí­vei.
Rendre megpróbálkoztak azzal, hogy - a politikai illetve az államhatalom birtokában - racionalizálják a társadalom és a gazdaság működését. Ez lényegében a társadalom növekvő terrorizálását és a gazdaság tökéletesedő manipulálását jelentette.
Azonban ezzel is, csak a népesség csökkenő hányadának növekvő igényeit tudta ellátni és elkerülhetetlenül erodálódni kezdett a társadalmi bázisa - felszámolódni a hatalma alapját képező társadalmi szerződés. Hiába volt a manipuláció és a terror, elkerülhetetlen volt a politikai változás is, mert az igényeknek megfelelő termelés, már csak a a fejlettebb munkatí­pussal volt megoldható.
A kapitalizmussal a helyzet hasonló és mégis más.
A tőkés bérmunka legfejlettebb változatainál is többet és mást termel az önmegvalósí­tási szükségletből végzett szellemi munka, mindenek előtt magát, a munkavégzőt.
Ebben az esetben azonban a régi rend egyrészt a "közlegelőkre" tudja terelni az egész emberiséget, ami által végső fokon az emberiség magára maradt egyéneinek összessége manipulálja és terrorizálja magát.

Látszólag semmi köze ehhez a következő "történetnek, amit jobb azért végiggondolni.
Ez a történet nekem már nagyon idegen - egy konzervatí­v, öregedő ember vagyok - de érteni nagyon is értem az igazi lényegét.
A kérdés: miért használják a szellemi munkások világméretekben Gates úr termékeit, szemben például a Linux rendszerével? Jobb? Olcsóbb netalán? Nem!
Milyen kényszer hat akkor a világ szellemi munkásaira, akik már nincsenek is megfosztva a saját termelési eszközeiktől, lévén, hogy a saját cuccaikat használják.
Látszólag szabadon választhatnák a - sokak szerint - jobb és lényegében ingyenes Linux rendszert.
Csakhogy a Gates igazi találmánya nem a Microsoft rendszer. Ő felismerte azt a lehetőséget, hogy ez a rendszer az általános emberi tudás egy sajátos, általa - mint tőkés által - kontrollálható formája lehet. Így azzá is tette azzal, hogy ezt a formát privát tulajdonává tette.
A szellemi termelők ugyan nincsenek már megfosztva a termelési eszközeiktől, de nagyon is meg vannak fosztva a szellemi termelésük közegétől, amihez csak a tőkés Gates úr tulajdonában lévő rendszeren keresztül juthatnak.
Miközben tehát egyszer kizsákmányoltak vagytok, mint szellemi bérmunkások, kizsákmányoltak vagytok, mint olyanok is, akik - akarva-akaratlan - járadékot fizettek Gates úrnak és tőkés társainak, ahányszor csak a géphez ültök.

Pali