• Képzési és Tábor Központ Szentes-Magyartésen

Múltunk... (I.)

Kategória: Baráti kör Megjelent: 2010. október 18. hétfő

A történelem úgy jelent meg az emberiség történetében úgy 5000 éve, mint az uralkodók/ uralkodó házak története. Az ő tetteik sora volt a hivatalos (állami) történelem.
Volt mögöttük egy másik történelem is (a mindenkori papságé), ami az istenek akaratáról illetve a legitimáló ideológiáikról szólt, a ködös és misztikus múltban gyökeredzve.
És természetesen akkor is volt egy harmadik - köznapi - történelem, ami a dicsőségről, a hatalomról, a gazdagságról illetve a szexről és a féltékenységről szólt.
Ezek néha összekeveredtek és más-más alakot öltöttek, de sok helyen ma is meghatározzák az emberek és (helyi) társadalmak történelem-szemléletét. (A Star Wars sorozat egy nagyon is hiteles képet nyújt erről a történelem-felfogásról.)

*

A kapitalizmus előretörése idején másféle, racionálisabb történelem felfogás-módok jelentek meg.
Nem véletlen azonban az, hogy - a gazdasági elméletekkel szemben - a történelem ügyében nem Angliában, hanem előbb Franciaországban, aztán és különösen Németországban. A különféle elképzelések és szellemi konstrukciók ugyanis mindig olyan országok gondolkodóinál jelentek meg, akik a legfejlettebb kapitalista állam - jelen esetben Anglia - "utolérésével" voltak elfoglalva és szellemileg már tartottak ott a legjobbjaik, hogy úgy tűnt: ez lehetséges is.
Az ő nyomukon Marx egészen másként fogta fel az emberiség történelmét. (Ez a dolog egyébként már a "levegőben volt", csak addig nem volt olyan zseni, aki képes lett volna az ehhez szükséges, felfoghatatlanul nagy szellemi munkát elvégezni.)
Marx lényegében a következőképpen fogta föl a dolgokat.
Az emberré válás folyamatában a hordák, már nem pusztán csak elsajátí­tották a természeti tárgyakat. Kétkezi munkájukkal egyre tudatosabban elősegí­tették ezeket a nekik fontos természeti folyamatokat és a természeti tárgyakat mindinkább a számukra megfelelőbbé alakí­tották. Ebben a folyamatban átalakultak az egymás közötti kapcsolataik. Ezzel együtt, nem csak az egymással szembeni egyéni szükségleteik, hanem a horda közösségének szükségletei is illetve a más hordákkal kapcsolatos szükségletek is átalakultak.
Az egyéni és társas munkájukkal í­gy megvalósuló társadalmi termelésük a puszta mindennapi létfeltételeik biztosí­tására irányult. A létbiztonságuk biztosí­tása alapvetően követelte meg azt is, hogy ezt a tevékenységüket előre gondolják el és eredményesebbé tegyék. Ezért az életben maradók ezen termelőtevékenységei egyre fejlettebbek lettek - ezért is nőtt az életesélyük.
Emögött nyilvánvalóan az állt, hogy a termelő erőik fejlődtek.

Ahogyan pedig a munkaképességük, az általuk használt eszközök, az általuk megmunkált anyagok (vagyis a termelő erőik) fejlődtek, újabb igényeik jelentek meg és átalakultak az egymás közötti kapcsolataik.
Ha ez a folyamat bármely hordán belüli vagy hordák közötti okból elakadt, akkor ez véres konfliktusokba torkollott és pusztulással járt, egy újabb egyensúlyi helyzet kialakulásáig.
A javak egymás közötti elosztását, a kollektí­v szegénység és létbizonytalanság körülményei között, az erősorrend határozta meg, a horda túlélésének érdekében.
Mindebben hozott gyökeres változást az, amikor a társadalmak termelő erői olyan szí­nvonalat értek el, hogy "annyija" lett ennek a "társadalomnak", ami több volt, mint amire belátható időn belül szükségük volt. Ezzel ugyanis megjelent a társadalmi fölösleg, amiről gondoskodni kellett - és gondoskodott is a társadalom vezető rétege.
Kialakultak az első államok. Ezek feladata pedig nem volt más mint az, hogy a lehető legoptimálisabb (termelési) viszonyokat biztosí­tsák a termelésük biztosí­tásának, fejlődésének. Emögött pedig nyilvánvalóan az állt, hogy a legoptimálisabb feltételeket biztosí­tsák a társadalom termelő erői működésének, ezek közül pedig az emberi munka működésének.
Ehhez nyilvánvalóan kevés volt az, hogy pusztán egy uralkodóház uralja a társadalom egészét. Szükségük volt arra, hogy a társadalom egy mértékadó része támogassa őket ebben - persze valamit, valamiért alapon.
Egyetlen (állami) uralmi forma sem működhet ilyen társadalmi szerződés nélkül.
Ennek az alapvető oka az, hogy a társadalom tömegei kizártak a hatalmasok és a szövetségeseik jólétéből. Így azokkal szembeni - azonos helyzetükből adódó - közös érdekeik vannak, amiket érvényesí­teni igyekeznek.
A gazdagság növelésének és a (társadalmi) béke biztosí­tásának biztosí­tása azzal oldható meg, ha lehetőleg mindenki igénye kielégí­ttetik, ha növelik a termelést - növekednek, fejlődnek termelő erők, mindenek előtt az emberi munka.
És valóban, a faluközösségek paraszti munkájánál hatékonyabb a tömeges rabszolgamunka, majd a jobbágymunka, majd pedig a tőkés bérmunka. Azonban mindegyik más viszonyokat követel meg magának, a maga optimális működéséhez. Más társadalmi érdekcsoportok egyensúlyát és társadalmi szerződését követeli meg.

Marx szerint az emberi (társadalmi) fejlődés mozgatója az igények fejlődése, ami kiváltja a termelő erők folyamatos - szinte automatikus - fejlődését. Az emberi viszonyok azonban, a hatalmukat megtartani igyekvők és szövetségeseik miatt nem változnak ilyen folyamatosan. Így az éppen adott viszonyok, egyre kevésbé biztosí­tanak optimális feltételeket a termelő erők működésének vagyis a fejlődő igények kielégí­tésének. Ennek eredményeként egyre kevesebbeknek fűződik érdeke az adott viszonyok fenntartásához. Ezzel együtt egyre többeknek fűződik érdeke ahhoz, hogy ezek a viszonyok megváltozzanak. Ezt nevezzük forradalmi helyzetnek és eredménye a forradalom.
Csakhogy: az államhatalomba törekvők (egy új társadalmi osztály) részéről ez tudatos, mí­g a társadalom heterogén tömegeinek (osztályainak) részéről ez alig több, mint rombolási akarat. Ezzel könnyen manipulálhatók az államhatalomba törekvők részéről.
A társadalmak története ebben az értelemben az osztályharcok története. Ezek végső okai a fejlődő emberi igények. Az ezeket kielégí­teni képes megfelelő termelő erőknek megfelelő viszonyok kialakí­tása pedig az osztályharcok motorja.

*

Marx izzig-vérig igazi német volt, aki ugyanúgy foglalkoztatott az "utólérés", mint német gondolkodó elődeit és társait. De persze zseni volt és emellett nem csak egyedülállóan ismerte az akkori legfejlettebb szabad versenyes (angol) kapitalizmust, de szellemi társa volt Engels, az angol iparmágnás. Ezért abban gondolkodott, hogy törvényszerű lesz a legfejlettebb kapitalizmus meghaladása is. Alapvetően ez foglalkoztatta.
Mivel persze ember volt, í­gy volt fiatal és volt öreg is, miközben a világ nagyot változott. Mint elméleti gondolkodó, nem pontosan úgy gondolkodott 24 évesen, mint hatvan- évesen.
Praktikus gondolkodóként a figyelme a kora folyamataira irányult és eszébe sem jutott recepteket adni arra a jövőre, amikor már nem fog élni és gondolkodni.
Persze tévedett is - sokszor - és ez természetes. Nem minden tévedését javí­totta ki és tudta kijaví­tani azonban saját maga, hiszen az utolsó pillanatáig élt és tapasztalt.
A jövőre vonatkoztatva azokat a premisszákat fogalmazta meg - és soha nem a jövőnek szólóan, hanem mindennapi ügyek kapcsán - amiket kikezdhetetlennek tartott.
Ezek közül talán a legfontosabbnak a következő bizonyult a mi korunkban: egy elmaradottabb társadalom kollektí­v szegénységéből - főleg lokálisan - nem születhet az állam helyett, igazi közösségi társadalom. Az emberi önmegvalósulás lényege azonban az, hogy ezt az emberiség a maga egészének szintjén egyszer majd eléri.

*

"Marx" viszonyí­tási pont mindenkinek, aki a jelenben és a jövőben gondolkodik, akármit is képviseljen erről. Az már problematikusabb, hogy milyen szinten és minőségben teszi ezt - mert ezzel vannak komoly gondok.
Ezzel összefüggésben az ún. "marxizmus" (amiről senki sem tudja, hogy mi is lenne az) x részletével vitáznak mindenféle emberek.
Ezek témái közül azért három mindenképpen figyelemre méltó. Az első az, ami szerint a fejlődés túlhaladta a "tőkés" és a "proletár" (általában az "osztály") fogalmat. A másik a "forradalom" fogalmához kapcsolódik (és önmagában is összetett). A harmadik a "szocializmus" fogalmának értelmezéseihez kapcsolódik (és még összetettebb, mint az előző).

A kapitalizmus az ún. eredeti tőkefelhalmozás folyamatában született meg. Ennek lényege az, hogy a termelési eszközök egyesek, a tőkések tulajdonába kerültek. A nagy többség viszont ezektől megfosztatott és nekik el kell adniuk a munkaerejüket, hogy a munkájuk béréből megéljenek.
A tőkések a kezükben lévő eszközök használatába illetve a nekik bérbe adott munkaerő működtetésébe pénztőkét fektetnek be, kizárólag azért, hogy a befektetettnél több pénzt kapjanak. Ennek a plusz pénznek az a forrása, hogy a bérmunkások nagyobb értéket állí­tanak elő, mint a nekik kifizetett bér. Az értéktöbbletet a tőkés a termelőeszközök tulajdonosaként sajátí­tja ki, ellenszolgáltatás nélkül.
Pusztán azért, mert a tőke tulajdonlása illetve a vele ténylegesen rendelkezők köre egyre fedettebb, tény az, hogy a tőke valakiké és valakik ténylegesen rendelkeznek vele. Ők ugyanúgy tőkések, mint régen.
Tény az, hogy a bérmunkások tömegei egyre kevésbé kormos gyárak ipari munkásai és egyre inkább szellemi munkások. Ez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy a munkájuk értékének jó részét a tőkések - a tőketulajdonuk alapján - ellenszolgáltatás nélkül sajátí­tják el.
Kedves - legjobb esetben - Alternatí­v Bérmunkás Társaim, szomorúan kell tudatnom Veletek, hogy proletárok vagytok, méghozzá a legegyértelműbb Marxi értelemben.

Valamivel több, mint egy oldallal ezelőtt leí­rtam azt, hogy mi a (politikai) forradalom? Nem okvetlenül jár erőszakkal - erre nemes magyar példa is van - de eddig többnyire azzal járt. Miért?
Alapvetően azért, mert bár a következő viszonyrendszer lényegében már kihordódik az előző társadalmi formában, az államhatalmat nem adja könnyen a régi elit. A forradalmi elit ugyanis az eddigi történelemben mindig az államhatalom megragadásával kí­vánt és tudott hatalomra jutni. A múltban ez volt a politikai forradalom lényege.
A forradalmi elit a lázadó tömegeket pedig, csak manipulálta, bár az alapvető történelmi érdekeik - magában, az új elit uralomra jutásában - megegyeztek.
Az államhatalom forradalmi megragadása azonban nem jelenti a korszerű viszonyok automatikus általánosulását. Az állam diktatórikus használatával sem volt ez soha kikényszerí­thető. A Nagy Francia Forradalmat a Konvent diktatúrája követte, majd Napóleon császársága. Az első francia köztársaság kikiáltását, csak száz év múltán követte a valódi parlamentáris demokrácia - vagyis a kapitalizmus egyértelmű (politikai) uralomra jutása. A Nagy Októberi Szocialista Forradalmat a szocialista diktatúra, majd Sztálin egyeduralma követte.
A kapitalizmus társadalmi viszonyformáiban azonban más a helyzet, mint a megelőző termelési módokban.
Ennek megértéséhez tudatosí­tani kell azt, hogy a tőke lényegi természete az állandó (ipari, technikai, tudományos) forradalom. Képessége egyúttal az is, hogy ezek eredményeként ismét és ismét képes kielégí­teni a népesség igényeit. Ez nem csak a termékekben értendő, hanem abban az értelemben is, hogy állandóan változtatja a (társadalmi) viszonyait.
Ha elolvassátok " A Kommunista Párt Kiálltványá"-t, akkor hamar rájöttök a következőre. Amit abban Marx és Engels követelnek, annak nagy része ma már természetes valóság a kapitalista társadalmakban.
A forradalom kérdése és tétje most más, mint a régebbi társadalmakban. A kérdés most az, hogy az emberek tömegei személyiségében lejátszódik-e a minőségi változás? Lejátszódik-e a társadalom igazi forradalma, ami ahhoz kell, hogy az egyének és közösségeik a legfontosabb szükségletüket elégí­tsék ki. Ez a szükségletük pedig a legsajátabb alkotó tevékenységük szabadon korlátozatlan szükséglete.

A "szocializmus" fogalmának tartalma több, mint zavaros.
Legáltalánosabban talán olyan társadalmi formaként határozható meg, ami meghaladja a szabad versenyes illetve a túlsúlyosan monetáris-piaci kapitalizmust.
Ez utóbbi nézet hí­vei azt képviselik, hogy minden nagy gazdasági és társadalmi válság alapvető oka az a kapitalizmusban, hogy az állam beleavatkozik a gazdaság működésébe.
Szerintük az állam által szabályozott kapitalizmus, tartalmában már szocializmus.
Az ezt a nézetet képviselő amerikai Tea Party mozgalom pl. Obamát szocialistának tartja a törekvései miatt és úgy gondolja, hogy a szocializmust épí­ti az USA-ban.
A "nyugati", meghatározóan szociáldemokrata államok szociáldemokrata pártjai reális szocializmusként élik az demokráciáikat.
Kí­na is szocializmus, noha a világ egyik legerősebb gazdasági kapitalizmusát épí­ti.
Marx alapvetően a fentebb leí­rt szocialista diktatúrát és az ebből kifejlődő demokratikus szocializmusokat tekintette szocializmusnak - mint átmeneti formákat a kommunizmusba.
Alapvető feladatuknak a kapitalizmus által kihordott (kollektí­v) gazdagság betetőzését, általánosí­tását tekintette illetve a teljes globális emancipáció megvalósí­tását.
Régebben magam is í­gy gondolkodtam erről.
Ma úgy gondolom, hogy a diktatúra nem megoldás. Mindazzal, ami ma már az emberek sajátja, demokratikusan kell meghaladni a mai korlátainkat. A szocializmust, tehát számomra már nem valami hatalmi forma, államforma jelenti. Szerintem szocializmus akkor van/ lesz, ha az alternatí­v bérmunkások határozzák meg az államaik és államszövetségeik tevékenységét, civil szerveződéseikkel, demokratikus úton.

Pali