A kapitalizmusról röviden

Kategória: Baráti kör Megjelent: 2009. október 12. hétfő

Állandóan belebotlunk ebbe a kapitalizmus témába...
Mivel egykori lelkiatyám - Havas Géza bácsi - mindig azt mondta, hogy magunk se tudjuk igazán azt, amit nem tudunk egyszerűen és néhány oldalban leí­rni, most én megkí­sérlem.
Sokféleképpen lehet elgondolkozni a kapitalizmus mibenlétéről. Ha nem választjuk el egymástól a tehnikai-gazdasági és a társadalmi relációját, akkor általában vett termelési módként foghatjuk fel. Persze ezesetben nem gazdasági vagy társadalmi (szociológiai) kategória, hanem politikai gazdaságtani. A politikai gazdaságtan pedig a gazdaság és a politika összefüggés-rendszerét vizsgálja.
Amit a kapitalizmus lehetséges társadalmi felépí­tményeiről tudunk, aszerint egyetlen dolog idegen a kapitalizmustól és ez a valódi, hétköznapi társadalmi demokrácia.
A globális kapitalizmus korában egy globális formál-demokrácia sem tenné a kapitalizmust mássá. Azonban arról, hogy legalább ilyen lenne vagy lehetne, szó sincs.
Az, hogy hogyan is született és minek is indult a kapitalizmus, sokmindent tesz értelmezhetővé manapság is.

Hasonlóan észrevétlenül fejlődött ki - konkrétan a fejlettebb feudalizmusok méhében - mint a többi termelési mód. A világrajövetelének azonban van egy sajátosan kitüntetett szituációja.
Ez pedig az, amikor megszűnt meghatározó termékvásárlónak a nemesség lenni - ami piac egy erősen korlátozott, luxusjellegű piac volt.
Megjelentek olyan termékek, amikre tömeges paraszti és állami (hadseregi) igény alakult ki, a pénzbeli fizetőképességgel együtt. Megszületett a tömegpiac, beláthatatlan bővülési lehetőségekkel.
Erre válaszként jelentek meg azok a pénzbefektetők, akiket teljesen hidegen hagyott az, hogy mit termeltetnek, mert ők a puszta haszonért fektettek be. A pénz, amiket befektettek, attól lett tőke, hogy az egyetlen célja a profit realizálása volt.
A tőkés érdekelt volt abban, hogy a neki megfelelő társadalmi körülmények jöjjenek létre. Ezeket jellemezte volna a "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszava, amikből persze monopóliumok lettek illetve formál-demokrácia, nacionalizmus és öngondoskodás.
Az ideális (ún. szabadversenyes) kapitalizmus gazdasága azért volt nagyon jó, mert lényege a verseny. A verseny pedig erőforrásként viszi a gazdaság arénájába az emberi agressziót, miközben igazságosabban osztja el a szűkös - még valóban szűkös - javakat, mint a feudalizmus.
A versenyben az a tőkés nyer , aki jól reagál a valódi - még valódi - piaci igényekre és többet, olcsóbban termel. Ez egyben persze azt is jelenti, hogy az a tőkés jár jól, aki eredményesen fejleszti a technikát és technológiát.
Ezen keresztül azonban megjelenik egy olyan súlyosbodó kényszer is, ami megköveteli a termelés és piacbőví­tést. Ennek a kényszernek az oka az, hogy a mind többe kerülő technikai fejlesztés csökkenti a haszonrátát. Ugyanazon - legalább minimálisan elég - haszon eléréséhez az eladott árú mennyiségének intenzí­v növelése szükséges, tehát a piac növelése.
MUSZáJ ezt tennie a tőkésnek, ha talpon akar maradni. Ezt hosszabb távon csak koncentrációval, terjeszkedéssel, monopolárral és manipulációval lehetett megvalósí­tani.
Törvényszerű volt tehát a multinacionalizálódás.
A kapitalizmus mai állapota érdekesen mutat rá - de fordí­tott előjellel - arra, amit a világrajövetelének kitüntetett szituációjaként í­rtam le. Akkor ugyanis felszabadult a piac a jövedelmeket koncentráló nemesség vásárlási korlátai alól. Most viszont a jövedelmeket mindinkább egy mind szűkebb társadalmi-gazdasági kör sajátí­tja ki, amelynek a fogyasztása hasonlóan korlátozott jellegű, mint a nemességé volt egykor. Vagyis a termelő kapacitások exponenciális bővülése mellett a piacok relatí­ve szűkülnek. Ez a mai és az elkövetkező világválságok oka (tehát nem a túltermelés, mint a '80 -es évek második feléig).
A jelenkori kapitalizmust minden í­zében és vitathatatlanul a multinacionális vállalat-rendszerek határozzák meg.
Az elosztás adott rendje vagyis a kizsákmányolás, sajátja ennek a kapitalizmusnak. Tény az, hogy vagyonok halmozódnak fel itt is ott is, mí­g másoknak kevesebb jut, mint azt talán "megérdemelnék". Ez azonban az alapszituáció. Ennek az adott kereteiben nem szabadna továbbnyújtózkodnia senkinek, mint ameddig a konkrét takarója ér. A magyar társadalom egésze és szinte valamennyi alkotója továbbnyújtózkodik és nem is akar erről lemondani. A FIDESZ most próbálja azzal etetni a népet, hogy majd ő ... - de semmit nem tehet, mert a szabályokat nem mi határozzuk meg. (Ahogy mondani szoktam: kis hazánk egy pörsenés a Világ seggén.)
Függetlenül attól, hogy hol vannak jelen egyáltalán és hogy mit csinálnak a multik, a gazdasági erőteret ők határozzák meg. Ha a termelő szektoraik enklávé-szerűek egy nemzetgazdaságban, akkor idegen testek maradnak. Ha érdemben jelen sincsenek, akkor annál rosszabb, mert a nekik bedolgozó nemzeti közép és kisvállalkozói (KKV) holdudvaruk sincs meg, vagy gyenge.
Számukra két-féle munkaerő tí­pus a fontos. A nagyon olcsó - mint pl. a kí­nai - illetve a nagyon innovatí­v és hatékony. Persze mindkettőből a legproblémamentesebb, vagyis ebből a szempontból is a legolcsóbb.
Nálunk eleve irreálisan kicsi a munkaerőpiac, az elvben munkaképesek számához képest. (Persze sok a "szürke" és "fekete" foglalkoztatott is, de még ezekkel együtt is túl kevesen dolgoznak a munkaképesek közül.) Viszont tény az, hogy reáligény kb. a munkaképesek 75-80%-ra van. A többit - a de facto - naturális karakterrel termelő többnyire "szí­nes" KKV szektornak kell(-ene) felszí­vnia. Ennek legkritikusabb része a mezőgazdasági KKV-k köre.
A kérdés persze az, hogy milyen kivezető út nyí­lik - immár globális igénnyel - mindebből?
Értelem-szerű az, hogy annak a piaci igénynek kell megváltoznia, ami a tőke egyik mozgató rugója (talonba téve egyenlőre a legalább maradó, minimálisan elégséges haszon miatti terjeszkedési követelményt).
Ma már sok tí­zmilliós a "nyugati" világnak az a népessége, amelyek mind szervesebb helyi társadalmakat alkotnak és újszeru polgári magatartás jellemzi őket. Ennek a magatartásnak két fő motiválója van. Az egyik, egy megszilárdult biztonságtudat és az ebből adódó kurázsi, a (helyi) közösségeik szintjén is. A másik, az életük globális jellegű fenyegetettségének tudatosulása a saját helyi, mindennapi tapasztalataikon keresztül.
Ennek a magatartásnak fő jellemzői a tudatosuló fogyasztás illetve az új tí­pusú közösségi aktivitás. Ez azonban valóban annyira új tí­pusú, hogy nincs a közélet tágabb - politikai - köreiben megfelelője. A tapasztalataik azt mutatják, hogy a (nagy-)politikai megjelenésük a jelenlegi - a multik által uralt - politikai küzdőtér képére formálja a nézeteiket, mert másként nem tud megjelenni a politikai küzdőtéren. Ez azonban nem kell nekik, tehát visszahúzódnak. Így persze a médiában sem jelennek meg, mert már a régebbi, egyedi kuriózumként való érdekességük is megszűnt, a helyi tömegességük miatt.
Mindezek az USA-ban fogalmazódtak meg addig a legadekvátabb tartalmakkal és formákban. Ott ezeket a társadalmi csoportokat "kultúrális kreatí­voknak" nevezik (mí­g az előre-menekülni szándékozó multi-hí­vőket "moderneknek", a régi értékrendeket és társadalmi formációkat visszakí­vánókat pedig "konzervatí­voknak").
Én a "kultúrális kreatí­vokat" ún. alternatí­v bérmunkásoknak tekintem. Ezek alapvetően bérből és fizetésből élo, viszonylag stabil kisegzisztenciák, amelyek biztonságának mind nagyobb hányadát a társadalmi beágyazottságuk és tudatosságuk adja. Ezek elsöprő többsége igenli a demokratikus kapitalizmust, de sajátosan - a saját kisközösségeiken keresztül - viszonyulnak hozzá.
Néhány fő jellemzőjük a következő:
- Számukra az önmegvalósí­tásuk lényege az a tevékenység és munka, ami az erre való igényüket elégí­ti ki.
- Hasonlóan alapvető igényük az emberi kapcsolataik teljessége. Elsősorban ezeket - és részükként a kapcsolati, szellemi és lelki értékeiket - "termelik" és "fogyasztják".
- Tudatosan alakí­tják "önfenntartóan" a személyes életüket és életviszonyaikat.
- Tudatosan választják jó embernek magukat (nem okvetlenül vallásos értelemben).
- Ez az erkölcsi alapvetésük mindinkább harmonizál az identitásukkal, a kultúrális attitűdjeikkel, hiteikkel, de még az esztétikai törekvéseikkel is.
- Vitathatatlan mérce a számukra a (kapitalista) piaci megmérettetés, de mérce a (helyi) szellemi közéletük nyilvánosságai előtti megmérettetés is.
í?sszességében egyre kevésbé elszenvedő termelői és fogyasztói a multik kapitalizmusának és egyre inkább használói magának a kapitalizmusnak. Ez abban az értelemben is igaz, hogy az egymás közötti kapcsolataikból mindinkább száműzik a piaci logikát, gyakran még a saját árúik cseréjében is.
Egyre többen gondolják úgy, hogy ez fogja átalakí­tani a kapitalizmust, ami egyébként kapitalizmus marad, mert hogy nincs jobb. (Kiforgatva Lukács mondását: mert a legrosszabb kapitalizmus is jobb, mint a legjobb szocializmus (volt).)
Egyenlőre azonban még a multik uralják ezt a világot. Azt pedig nem mondanám, hogy az előremutató erők azok, aki velük szemben "forradalmasodnak". Arról is vannak tapasztalataink, hogy az ilyesmik ellen milyen eszköztára van az imperializmusoknak.
Ezen túl vannak olyan globális folyamatok, amik már mindenképpen "kipörögnek" és alapvetően alakí­tják át a glóbusz jelenkori képét, beleértve ebbe a globális társadalom képét is.
Számomra egyetlen, de annál komolyabb dilemma létezik az ügy politikai gazdaságtani vonatkozásaiban. Ez pedig abból fakad, amit egy oldallal előbb talonba tettünk.
Ez pedig az, hogy egy akármilyen kapitalista termelési módnak is a minimálisan elégséges haszon a maga belső motorja, ami viszont MUSZáJJá teszi a terjeszkedést, az agressziót (terrort), az annektálást, a manipulációt, stb.
Ha viszont kiemeled a termelésből a hasznot, mint belső motort, akkor mit tehetsz a helyébe, ami arra motivál, hogy fejlessz, termelj jobbat, jobban és olcsóbban? Csak emberi, közösségi, társadalmi belső motivációt "tehetsz" a helyébe - de ez már nem lenne kapitalizmus.
Számomra a VE-GA és kultúrköre mindenek előtt arról szól, hogy lehetségesek-e ilyen emberek, közösségek és társadalmak?
Lehetségesek!