• Képzési és Tábor Központ Szentes-Magyartésen

Vannak egyéni utak...

Kategória: Baráti kör Megjelent: 2008. május 07. szerda
Vannak egyéni utak, és vannak egyéni lehetőségek is. Az egyéni út nem más, mint döntéseink - vagyis lehetőségeink közötti választásaink - sorozata. Az akaratunk szabad, de a lehetőségeink nem feltétlenül végtelenek.

Ma sokan érzik azt - sok esetben jó okkal -, hogy a lehetőségeik erősen beszűkültek, és egyre jobban szűkülnek.

Mert mik is teremtik a lehetőségeket? Pontosan a jól körülhatárolt ésszerű társadalmi keretek, amelyek azon túl, hogy az együttélés érdekében néhol korlátokat teremtenek, elegendő teret biztosí­tanak az egyén önkifejezése, önálló útkeresése számára. (Persze vannak kivételek, akik keretek nélkül is elboldogulnak, és ahogy Matej is í­rta, néha a társadalom is épülhet ezáltal, de a többség igényli, hogy lássa saját világa határait, mert ez teremt számára biztonságot.) Ha egy társadalom sokáig túlságosan kötött keretek között élt, melyben az egyén saját útjait a kelleténél jobban korlátozták (diktatúra), akkor amennyiben ezen keretek lazulnak, vagy felbomlanak, ez az egyén számára kezdetben mint eufórikus szabadságélmény jelentkezik. A közösség túlnyomó része túlkompenzál, és mindenáron önálló utakat jár, legtöbbször fittyet hányva a többi ember érdekeire. Egy ponton túl sokak számára a szükséges társadalmi korlátok is jelképessé válnak, melyeken rugalmasan át lehet lépni (pl. gyorshajtás, ittas vezetés, lopás, adófizetés, stb...). A szabályok esetlegessé válnak.

Boldogulásuk szempontjából alapvetően négy embertí­pust különböztetek meg:

1. Vannak emberek, akik nem rendelkeznek kellő tudással, magabiztossággal, erővel ahhoz, hogy saját magukra hagyva keretek nélkül elboldoguljanak az életben. Emberek, akik sodródnak, és próbálnak alkalmazkodni.
2. Vannak akik nagyon jól elhalászgatnak minden helyzetben, gond nélkül áttaposnak másokon, gond nélkül kihasználnak bárkit, és ha már mindent kipréseltek belőle, gond nélkül elhají­tják.
3. Vannak a gyávák, számí­tók, kisszerűek, akik végső soron szintén hatalmat és gazdagságot akarnak, de nincsenek meg hozzá a képességeik, hogy az adott keretek között megszerezzék azt.
4. És vannak emberek, akiket elsősorban nem az anyagi érdekük irányí­t, hanem - nevezzük í­gy - lelkiismeretük vagy belső értékrendjük - fakadjon ez vallásos hitből, neveltetésből, génjeikből, vagy bármi másból -.
Ezek az emberek képtelenek nem gondolni másokkal. Nem tudnak önző módon áttaposni más embereken. Cselekedeteiket végső soron a szertet irányí­tja, nem az önérdek. Komoly önérzettel, lelki tartással rendelkező emberek.

Diktatúrában ez a 4 embertí­pus alkotja (nagyon leegyszerűsí­tve) a hatalom(2,3), szolganép(1), "osztályidegen ellenzéki"(4) hármast.
Ha a diktatórikus társadalmi keretek ledőlnek, és a kezdeti kollektí­v eufória elmúlt,
- Az első csoport magára marad támasz nélkül, elkeseredése növekszik, mert nem jól érzi magát ebben a viszonylagos világban. (Egy részük a szélsőségessé váló harmadik csoportba emigrál)
- A második csoport, a diktatúrában már megalapozott hatalmát, jólétét méginkább kiteljesí­theti, - új generációjuk, most megszerezheti -,
- A harmadik csoport rendet követel, saját ideológiát gyárt a bajokra, és tipikusan ember és életellenes megoldásokat keres. (pl. újfasiszta mozgalmak)
- A negyedik csoport pedig lassan rájön, hogy valami nem jó a világban. Csak nem tudja, hogy mi az. Tehetetlen dühvel nézi, hogy mi történik hazájában, a világban, elkí­vánkozik, vagy belefásul az eseményekbe. Van aki megpróbál egyénileg boldogulni, és - kicsit meghasonulva nem foglalkozni másokkal -. De pont a második csoport miatt (ez most tőkés és politikai hatalom) a lehetőségei előbb-utóbb nagyon beszűkülnek, ezért ez a stratégia szerintem csak rövid távon lehet működőképes.
Mert ha az emberek mértékadó hányadának nem hatják át gondolatait, cselekedeteit a közösségi szempontok, az előbb-utóbb szükségképpen beszűkí­ti a lehetőségeket mind az egyén, mind a társadalom egésze számára Az egyéni utakat uniformizálja, a közösséget pedig kényszerpályára kényszerí­ti. Végső soron előáll egy olyan helyzet, hogy bár az állam, a jogi szabályozás lehetővé teszi az egyén számára az egyéni útkeresést, az előbbiekben leí­rt kényszerpályás helyzet miatt, az emberek nagy része mégis úgy érzi, hogy nem szabad. Mert nem is az. Csak nem az állam köti gúzsba, hanem a társadalmi kényszerűség. és a beszűkült egyéni lehetőségei.

- Mit lehet tenni ilyen helyzetben?
- Tágí­tható- e az egyéni lehetőségek köre?
- Mi az állam feladata ilyenkor?

És egy sor hasonló kérdés létezik, melyre ma úgy látom nem igazán tud a politika konzekvens választ adni.
És mit tehetünk ezért mi a saját életünkben?
Nos. Minden alkotás úgy kezdődik, hogy elképzeljük annak a dolognak a létét, milyenségét, apró részleteit, amit létre szeretnénk hozni, és hinni kezdünk benne, hogy megvalósul. És hiszem, hogy ez nem csak az anyagi dolgokra igaz, hanem érzéseinkre, életünk alakulására is.
Az ember eldöntheti, hogy nyugodt marad akkor is, ha minden összecsapni látszik a feje fölött, eldöntheti, hogy nem hagyja a lelkét megnyomorí­tani. Eldöntheti, hogy jól érzi magát a bőrében minden külső körülmény ellenére. Dönthet a sorsáról, hisz ezért ember. Persze ehhez nagyfokú tudatosság és önfegyelem kell, és közben nem feledkezhetünk meg más emberekről, természeti környezetünkről.

- Szóval egyéni problémákra (rövid távon) létezhetnek egyéni utak, megoldások,
- Társadalmi problémákon is enyhí­thetnek egyéni megoldások, de akár súlyosbí­thatják is azokat.
- Társadalmi megoldások ott léteznek, ahol létezik igazi társadalom (civil). Nálunk ilyen nincs.
- És léteznek közösségi megoldások, amikor emberi csoportok tagjai eldöntik, hogy olyan egyéni(gyakorlati) és társadalmi(elvi) megoldásokat keresnek, amivel a csoport minden tagja azonosulni tud. (Ennek reális esélye az előbbi csoportosí­tás szerinti 4. tí­pusú emberek csoportjában van.) Én nem tudok más lehetséges utat.

És én konkrétan tudok is egy ilyen csoportról, közösségről, ahol megvan ez az esély, de mintha nem akarná még elhinni ezt magáról.
Pedig csak el kéne döntenie - a tagjainak külön-külön is, és mindösszesen az egész csoportnak is - hogy jobb lesz az élete, hogy megoldásokat és nem problémákat keres, hogy nem a bánatról, hanem az örömről beszélget, hogy örül az életnek és nem kesereg miatta, és hogy felöltözteti a lelkét, és méltóan megünnepli fennállásának 30. évfordulóját.

Szeretettel:

Zoli